Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: A Vidámság,
a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések
tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették
hajóikat
és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig
maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segitségért imádkozott. A
Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. Ő megkérdezte:
-Gazdagság, el tudnál vinni magaddal? -Nem, nem tudlak! A hajómon sok
aranyat, ezüstöt viszek, itt nincs már hely
számodra! Így hát megkérdezte a Szeretet a Büszkeséget, aki egy csodaszép
hajóval közeledett:
-Büszkeség, kérlek! El tudnál engem is vinni?
-Nem Szeretet, nem tudlak elvinni! - válaszolt a Büszkeség,- itt minden
tökéletes, és Te esetleg árthatnál a hajómnak!
Hát, a Szeretet megkérdezte a Bánatot is, aki éppen előtte hajózott el:
-Bánat, kérlek, vigyél el magaddal! -Oh, Szeretet - mondta a Bánat - én
olyan szomorú vagyok, de egyedül kell
maradnom a hajómon!
A Vidámság is elhúzott a Szeretet mellett, de olyan elégedett és boldog
volt, hogy meg se hallotta a szeretet kérését.
Hirtelen megszólalt egy hang:
-Gyere Szeretet, én elviszlek téged!
Aki megszólalt, egy öregember volt. Szeretet olyan hálás volt és olyan
boldog, hogy elfelejtette megkérdezni
az öreg nevét. Amikor földet értek, az öreg elment. A Szeretet úgy érezte,
sokkal tartozik neki, ezért
megkérdezte a Tudást:
-Tudás, meg tudod mondani, ki segített nekem?
-Az IDŐ volt, mondta a Tudás.
-Az IDŐ.- kérdezte a Szeretet. Miért segített rajtam az IDŐ? A Tudás
válaszolt:
-"Mert csak az IDŐ érti meg, hogy milyen fontos az életben a SZERETET!"