A szerencsétlen hajótörött az utolsó deszkába kapaszkodva kivetődött egy jelentéktelen, lakatlan, kis szigetre. A szigeten kevés volt az erdő és a bokor, viszont annál több a szikla. A hajótörött imádkozni kezdett. Kérte az Istent, hogy mentse meg. Mindennap figyelte a horizontot, hátha megérkezik a kért segítség. Ez így ment hosszú ideig, de nem jött semmi.
Kissé kezdett magához térni és szervezkedett. Találékony volt. Kődarabokból kezdetleges szerszámokat készített. Vadászott, halászott és földet művelt. Hosszú fáradtság után még tüzet is gyújtott. Épített magának egy kunyhót és raktárt.
Így ment ez hónapokig. Az imáit sem felejtette el, de nem jött segítség, pedig nagyon várta. Egy napon a szellő felkapta az égő lángot és kunyhó oldala lángba borult. Sötét füstfelhő szállt az ég felé. Kétségbeesve küzdött a tűz ellen, mert tudta, hogy hónapok munkája forog kockán. Hiába volt minden. Csak egy vödörnyi hamu maradt az egész munkából.
A hajótörött, aki erőn felül igyekezett valamit megmenteni, levetette magát a homokba, és keservesen sírt:
- Uram, miért tetted ezt velem?
Pár óra múlva egy hatalmas hajó kötött ki a kis sziget közelében. Egy mentőcsónakkal jöttek érte.
- Honnan tudtátok meg, hogy itt vagyok? - kérdezte a szerencsétlen hajótörött.
- Füstjeleket láttunk - hangzott a válasz.

 
Életed mai gondjai a jövő kegyelem füstjelei. Isten segíteni fog.

Bruno Ferrero nyomán