Tiszta téli idő volt, amikor Klári és Piroska megpillantották a drágakövet. A játékon egy kicsit összevesztek, ami testvéreknél nem megy nagy eseményszámba, és Piroska az ablakhoz ment duzzogni. Akkor vonta magára tekintetét a drágakő. Valami pirosat látott a kerítés kőpárkányán csillogni. Lépett egyet hátrafelé, akkor meg már zöld színben ragyogott. Ha közeledett az ablakhoz, aranyossárga lett. Mi lehet az? Szólni kellene Klárinak, de összevesztek. És Klári kezdte. Mégis jó lenne szólni. Még tétovázott, amikor kis húga megelőzte.

- Piroskám, bocsáss meg és legyünk jó testvérek.

            Piroska csodálkozva pillantott rá. Ez Klári lenne, aki máskor órák hosszat áll a sarokban, mire valahogy odáig jut, hogy bocsánatot kérjen? Akkor mégiscsak tett valamit, hogy itt volt keresztanyja az ünnepekben és énekekre, bibliai történetekre tanította őket.

- Felejtsük el az egészet, Klárikám. Már éppen én akartam szólni neked. Nézd csak, mi van ott?

- Ó, - csapta össze a kezét Klárika – Gyémánt lehet!

- Gyémánt vagy másmilyen drágakő. De hogy került oda?

- Szarka ejtette le.

- Elvesztette valaki.

- Vagy nekünk szánta.

- Nézd, innét piros, innét meg zöld!

- És innét olyan, mint az arany.

- Fussunk és hozzuk be gyorsan!

            A két leányka gyorsan kiskabátot kapott magára és kiszaladt. De mire odaértek, hiába keresték a drágakövet. Lehetetlen, az alatt nem vihette el senki, még a szarka se. Az utca néptelen volt, a fákon verebek csiripeltek. És a drágakő mégis eltűnt. Kétszer is végigkutatták a kőpárkányt.

- Ó, megvan! – kiáltott fel Piroska.

- Megvan? Mutasd!

            De Piroska kezében csak egy kis sáros üvegdarab volt.

- Ez az.

- Ez? – csodálkozott Klárika – Ez ragyogott volna úgy, mint a gyémánt? Ez a csúnya üvegdarab?

- Visszatükrözte a napsugarakat – magyarázta Piroska – és elhitette velünk, hogy drágakő.

            Csalódottan mentek vissza a szobába, s a beszélgetésük újra meg újra visszatért a kis üvegdarabhoz.

            Klárika egyszer csak felugrott és ujjongni kezdett.

- Tudom, tudom, erről beszélt Keresztanya. Hogy az Úr Jézus szeretetét, jóságát tükrözzük vissza, mint a harmatcsepp a napot. Én csak olyan csúnya, sáros kis üvegdarab vagyok, mégis tükrözhetem az Úr Jézus arcát.

            Piroska nem tudta igazán megérteni kis húga örömét, mert az ő szíve nem tárult még ki a Megváltó előtt, de azért vele énekelte: „Jézus szól, világíts szép ékesen!”

            Klári pedig jobban örült a kis üvegdarab csendes prédikációjának, mintha igazából drágakő lett volna.