Rohan könyörtelen az idő,
Vele századok s ezredek.
Hervad a szép ifjúság, erő;
A népek, törzsek, nemzetek.
S a múló rövid földi évek
Eltűnnek éjben nyomtalan,
Repül szelek szárnyán az élet,
Mi is vele megyünk gyorsan.

És minden élv, gyönyör elmúlik,
A munka, gond, sok küzdelem,
A rang, dicsőség porba hullik,
S nem kell belőle semmi sem.
Ó! ember, mondd, miért születtél?
Mért kell szenvedned itt neked?
Mit tett e földön szomjas elméd?
Testedre várnak a férgek.

E földnek csábja s múló érve
Elmúlik s mégy a sír felé,
És elfelejted te por s féreg,
Hogy összeomlasz te földdé.
De van élet a síron túl is!
Örök, lelkünknek élete.
Ítélet elé fogunk állni,
Ó, erre gondoltál-e te?