Ha néha-néha bús vagyok és szivemben ellankadok, holott e földi gondokon kesergni nincs okom.

Hamar az Úr elé megyek és kérek Tőle új szivet, mert földi bánat és keserv a mennyből nem ered.

A Megváltóra gondolok, ki minket arra oktatott, hogy ne aggódjunk, mert Atyánk gondot visel reánk.

Ekkor eszembe jut nekem, egy kedves lelki énekem és éneklem ezt csendesen, de mindig édesen.

Majd egyre hangosabb lesz ez, mig szivem tűzzel telve lesz s elmémet fény boritja át elűzve a homályt.

Im, látom Jézust, üdvömet, a mennyben örök részemet és bú helyett a lelkem most örömtől áradoz.