Egy ateista leesett a szikláról. Zuhanás közben azonban elkapta egy kis fa ágát. Miközben ott lógott a felette lévő ég és az ezer lábnyi mélységben lévő sziklák között, látta, hogy nem lesz sokáig ereje kapaszkodni. Ekkor azonban eszébe jutott valami:
- Isten! - kiáltotta torka szakadtából.
Csend. Semmi válasz.
- Isten! - kiáltotta még egyszer. - Ha létezel, ments meg, és én megígérem, hogy hinni fogok benned, és másokat is a te hitedre fogok tanítani.
Ismét csak csend. Már majdnem elengedte az ágat kétségbeesésében, amikor egy hatalmas hang dörgött végig a völgyön:
- Mindegyik ezt mondja, amikor bajban van.
- Nem, Istenem, nem! - kiáltotta most már reménykedve. - Én nem olyan vagyok, mint a többiek. Látod, hallván a hangodat, én már el is kezdtem hinni benned. Most már csak szabadíts ki innen, és hirdetni fogom nevedet az egész földön.
- Na jól van - mondta a hang. - Megmentelek, engedd el azt az ágat.
- Hogy elengedjem az ágat? - kiáltotta tébolyultan az ember. - Hát azt hiszed, hogy megőrültem?
Azt mondják, hogy amikor Mózes bedobta botját a Vörös-tengerbe, a várt csoda nem történt meg. Csak amikor az első ember bevetette magát a vízbe, akkor húzódtak vissza a hullámok, és osztódott ketté a tenger, hogy száraz átjárót biztosítson a zsidóknak.