Quo vadis? Hova mész ember?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden kedves Olvasómnak kellemes hetet kívánok! 

Írhattok üzenetet is, hogy szerintetek mi legyen még az oldalon. Sőt, be is küldhettek tartalmakat, éneket, tanítást, történetet :) 
De ha csupán szeretnél beszélgetni, vagy kiöntenéd a szíved, azt szintén megteheted, örömmel válaszolok :) 


 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

látogató számláló
.:Rövid,bölcs történetek:.
.:Rövid,bölcs történetek:. : Beszélő fák

Beszélő fák

Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat.
Az első fa egyszer így szólt:
- Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok sok drágakővel.
Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
- Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam,
hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:
- Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan
látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez
és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta:
- Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos –, és nekifogott, hogy a fát kivágja.
A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
- Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. - A második fa is boldog volt,
érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte reményei szertefoszlottak.
Egy favágó megszólalt:
- Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istálóba és megtöltötték szénával.
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak.
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istállóba ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét elmúlott sok sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült.
Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: „Béke veled!". A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet.
Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt.
Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre amit azután felállítottak a dombon.
A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került Istenhez mert Jézus testét hordja magán.

Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe,
hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték.
Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk.
Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az ő útjai kifürkészhetetlenek.


 

 

 

 

 

Szerkesztő: Mesi

Böngésző: Firefox, Chrome, IE 

és Opera

Indult: 2009.01.12.

E-mail:
emesetoth006@gmail.com

 

 

 

 

 

 
 

 

 

  

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

  

 

  

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

Link ajánló
 
Játékok
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!