Az apostol e három versben három fontos lelki igazságra tereli a szót. Az első: aki Istentől született, vagyis aki Isten gyermeke, az elfordul a gonoszságtól és nem vétkezik tudatosan. A második: aki Krisztusban hisz, Istentől van, a világ fia viszont a gonoszság fennhatósága alatt áll. És a harmadik: az Isten Fia eljött és értelmet adott, hogy megismerjük az igaz Istent. János apostol e három igazság ismeretét tudásnak nevezi: tudjuk, hogy az Isten Fia eljött, tudjuk, hogy Istentől vagyunk és tudjuk, hogy aki Istentől van, nem vétkezik. A „tudjuk” szónak ez az előtérbe helyezése és kihangsúlyozása a hívő ember lelki tudására hívja fel a figyelmünket.

         A tudás, általános felfogása szerint, nem fér össze a hittel. Sokan azt tartják, hogy e kettőnek nincsen egymáshoz köze, mert az egyik szerintük kizárja a másikat. Az ember vagy hisz valamit – hangzik az érvelésük – vagy pedig tud valamiről, és ez esetben felesleges a hit. A hitetlen világ egyik szólása szerint hinni annyit jelent, mint semmit sem tudni. – Én csak azt hiszem, amit látok! – jelentik ki sokan fölényesen és ezzel napirendre térnek a hit kérdése fölött.

         Aki így tesz, a hitet felületesen egy színvonalra helyezi a hiszékenységgel és nem ismeri az igazi hit lényegét, jelentőségét és szerepét. Valamiben hinni mást jelent, mint valamit tudni, de ez a különbség nem képez ellentétet. Éppúgy, mint ahogy a ház alapzata, annak falai és a tetőzete egymástól különböznek, és mégsem jelentenek ellentétet, mert együvé tartoznak. Ehhez hasonlóan együvé tartozik a hit és a tudás a lelki élet terén. Az egyik a másikra épül fel, akárcsak egy kőből épített ház annak alapzatára. A hit és tudás tehát szorosan összefügg egymással; az egyik a másikból következik.

         A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében azt olvassuk: „Hit nélkül nem lehet Istennek tetszeni, mert aki Isten elé akar járulni, kell, hogy higgye, hogy Isten van…”

         Ebből az következik, hogy aki vonakodik a hit útjára lépni, nem jut el soha a tudás céljához.

         A tudás gyümölcse a hit magvából kél. Sok felfedezésnek és tudományos eredménynek az elindító rugója a sikert arató felfedezők és tudósok hite volt. Legyen szabad ezt az állításomat három megtörtént eseménnyel alátámasztani. Az egyik történelmi, a másik tudományos és a harmadik lelki vonatkozású.

         Kolumbusz Kristóf, mielőtt felfedező útra elindult, nem tudta, de hitte, hogy nyugat felé vitorlázva szárazföldre fog érni. Kortársai közül sokan esztelenségnek tartották vállalkozását, de Kolumbusz rendületlenül hitt útja sikerében és elindult. Amikor sok küzdelem, fáradtság és viszontagság után célhoz ért és Amerika partját megpillantotta, szívós hite tudásra változott.

         Koch Róbert, a híres német bakteriológus, sejtésszerűen hitte és hirdette, hogy bizonyos betegségek egészen parányi, szabad szemmel nem látható kórokozókra vezethetők vissza. Az akkori tudományos körök nagy része ne hitt Koch elméletében és gúnyosan fogadta állításait, de sok százra menő kísérlete végül fényesen igazolta a nagy tudóst. Amikor hosszan tartó kutatása után mikroszkópja alatt végre első ízben megpillantotta a keresett mikrobákat, teljes bizonyossággal tudta, hogy ezek okozzák az általa tanulmányozott betegségeket. De már mielőtt ezt tudta és mielőtt ezen mikrobák közül egyet is látott volna, fanatikusan hitt a létezésükben, és ez a hite segítette őt ahhoz, hogy a valóságot megtudja.

         A hit és tudás között összefüggésnek egy további példája a János szerinti evangélium 6. fejezetében van feljegyezve: „Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus.”

         Amikor az Úr Jézus annak idején felszólította: Jer és kövess engem! – Péter mindent otthagyott és követte Őt. Ez a hit lépése volt, hisz azon órában csak annyit tudott Krisztusról, amennyit András testvérétől hallott felőle, és ez vajmi kevés volt. Személyes tapasztalata még nem volt Péternek, de tudásának ezt a hiányát a názáreti Mesterben való rendületlen hite pótolta. Később aztán, miután Krisztussal együtt járt, hallgatva tanítását és látva isteni hatalmát, Péter hitéből személyes meggyőződés és határozott tudás lett. Most már nemcsak hitte, hanem tudta, hogy nagy Mestere az Isten szent Fia, a megígért Messiás. Ezzel a tapasztalatával függ össze az imént idézett gyönyörű vallomása Krisztusról.

         Péter tanítványságát három mozzanat jellemzi: testvére hírmondása felkeltette figyelmét, Jézus felszólítása felébresztette a hitét és a Mester hűséges követése eredményezte Krisztus megismerését. Vonjunk le ebből egy tanulságot. A lelki tudás elnyerésének íme ez a sorrendje: az evangélium hallgatása, hitük bekapcsolódása és az isteni ismeret elnyerése. Más szóval: lelki készség, lelki hit és lelki tudás. Az Ige hallgatása lelki készséget támaszt, készségünk lelki hitet ébreszt és hitünk lelki tudáshoz vezet.

         Kétféle tudás van: értelmi és lelki tudás. Mindkettő a teremtő Isten ajándéka. Az egyik csiszolja az elménket, a másik gazdagítja a lelkünket. A féltudás eltérít Istentől, az egész tudás elvezet Krisztushoz. A lelki tudás megszilárdítja hitünket a Megváltó Jézusban, aki a bűn szennyétől megtisztít, a lelki gyötrődéstől megszabadít és üdvözíti azokat, akik benne hisznek.

Lant Emil