Amacjá, júdai király fia volt Uzzijjá. Így is lehet fordítani a nevét, hogy erősségem az Úr. Apját meggyilkolták. Azt olvassuk, hogy apja élete végére elhagyta az Istent, és egy kicsit olyan is lett az élete vége, ahogyan viselkedett az Isten dolgaival kapcsolatban. Aztán Júda népe, az alig tizenhat esztendős - tehát nagyon fiatal, még ókori viszonyok között is fiatal - Uzzijját tették a királyi trónra. Azt olvassuk róla, hogy kereste és követte az Istent egészen sokáig, de addig mindenképpen, amíg Zakariás király nevelő kezei alatt tartotta őt Isten. Tehát gyermek és ifjú korában meghatározó volt az istenhitre való nevelés az ő életében. De mint olyan sokak életében, Uzzijjá sorsából is kiderül, hogy önmagában, ha csak annyi marad egy ember életében, hogy hitre nevelték, vagy ahogy szokták mondani, vallásos nevelést kapott, ezzel bizony az emberek nem szoktak túl sokra menni.

Hogyha valakinek a szívében nem dől el igazán az, hogy én Jézus Krisztust akarom követni életem minden napján, csupán a vallásos nevelés emlékei vannak a szívében, az bizony szomorú véget érhet.

A fiatal király előtt is sok példa volt. Ha apja életének az elejét nézte, amikor apja követte az Istent, és a szerint élt az, a mellette élő tiszta és szent életű Zakariás próféta, aki őt istenfélelemre tanította, ez is egyfajta olyan minta volt, vagy lehetett számára, amit követhetett volna élete végig.

Isten - ahogy ez mindenkivel történik, még a gyülekezetekben is - kivette a mankót Uzzijjá mellől. Ki kellett derülnie annak, hogy mire megy egyedül, amikor már nincs mellette Zakariás, amikor már nincs ott az apja, amikor véget ért az a nevelés, amit a Biblia alapján kapott. Saját lábra kellett állnia. Felnőttként igen nagy terhet kapott a vállára, egy országrész királya lett. Miért nem tudott megállni ez az ember, amikor Istentől, Isten által sikert sikerre halmozott, és minden a lehető legjobban ment? Miért látjuk sokszor ugyanezt a ma élő emberek életében is? Amikor meglódul a szekér, beindul az üzlet, amikor minden sikerül - van ám ilyen -, bármihez nyúl valaki, "arannyá" válik a kezében. Amíg valaki - az egyszerűség kedvéért fogalmazok így - egyszerű és nem kiemelkedő életet él, akkor sokszor nem következik be ilyenfajta bukás.

Amikor valaki felfelé emelkedik a ranglétrán, vagy éppen egyfajta módon híres ember lesz, akkor nagyon sokszor már csak a különleges jó, vagy éppen meggazdagszik. Ahogyan egy kedves fiatal pár mondta megérkezvén egy keresztyén konferenciára az egyik ottani vezetőnek: Ugye azt tetszik tudni, hogy mi különleges emberek vagyunk?! Most nem mondom el, hogy mit válaszolt az illető erre a megjegyzésre. Több kérdést feltett ennek a különleges párnak, amire ők természetesen nem tudtak válaszolni.

Uzzijjá különleges ajándékot kapott Istentől. Ő valóban különleges ajándékot kapott. Isten rábízta a királyi trónt, hogy uralkodjék Istent követve, vele járva, Júda országrésze fölött. Tizenhat évesen lett tehát király. Azt olvassuk, hogy ötvenkét esztendőn keresztül uralkodott. Ez az ókorban sem volt szokványos dolog, hiszen általában az akkori királyok sorsa az lett, még ha jó királyok voltak is, hogy előbb utóbb valaki megölte, mert pályázott a trónra és a hatalomra.

Uzzijjá csak egy rövid ideig tette tehát azt - ahogy itt olvassuk a Szentírásban -, hogy kereste és kutatta Isten akaratát. Ezért életének nagy része kárba ment, és Istentől elfordulva halt meg.

Valaki elmondta: Lelkész Úr, több mint hatvan éven keresztül meg voltam győződve arról, hogy amit én végzek el, csak az van jól elvégezve. Amit én veszek a kezembe, az biztos, hogy eredményes lesz. Aztán kicsit olyan önmarcangolóan, önmagát kigúnyoló módon mondta: meg is lett az eredménye ennek, mert háromszor váltam el, és amikor a harmadik válásom után ott zokogtam a sötét szobában, és belealudtam ebbe a zokogásba, akkor kiáltottam életemben először Istenhez. Isten, ha vagy, akkor könyörülj meg rajtam! Arra ébredt, hogy Isten megkönyörült rajta, megbocsátotta a bűneit, és újat kezdett vele. Elpazarolt hatvan esztendőt Isten nélkül, miközben azt állította magáról, hogy neki minden mindig sikerült. Ő ért egyedül mindenhez, a házassághoz is természetesen, és aztán a saját bukásain keresztül kellett megértenie, hogy az istentelen élet nem vezethet sehova sem.

Mindig e kettő körül forog az életünk. Vagy az Istennel járunk, és a döntéseinket az Ő segítségével hozzuk, vagy pedig tékozlunk halálunkig.

Uzzijjáról azt olvassuk, hogy az Istent kereste Zakariás idejében. Van itt egy csodálatos mondat: Amíg az Urat kereste, addig sikeressé tette őt az Isten. Addig sikert adott neki az Úr. Miben? Itt az élet területe szinte előkerül a felolvasott részben. Először is katonai területen volt sikeres, ami egy uralkodónak azért nem volt mellékes. Olyan király volt valaki, aki minden csatát elvesztett, vagy olyan uralkodó volt, aki minden csatát, minden harcot megnyert.

Izráel számára már akkor is létkérdés volt, hogy meghatározó politikai, katonai és gazdasági hatalom lesz, vagy pedig valakinek a hűbéresévé válik, és szolgál idegen urakat.

Uzzijjá uralkodása alatt Izráel katonailag sikert sikerre halmozott. Legyőzte az ősi ellenséget, a filiszteus népet, az arab népet, a környező területen lakó arabokat, a kusiakat, a maonitákat és az ammóniakat, akik így hűbéressé váltak. Adót fizettek Uzzijjának. De sikere volt a királynak a katonai győzelmek következtében a gazdasági életben is. Visszafoglalta a kikötőt, ami egykor Júdához, illetve Izráel országához tartozott. Sőt korszerűsítette és kiépítette azt. Beindult újra a kereskedelmi forgalom, hajóforgalom, és belpolitikailag is győzelmet aratott újra és újra. Megépítette Jeruzsálem védelmi létesítményét, és megerősítette a városfalakat.

Azt olvassuk róla, hogy komoly vízvezetékrendszert épített ki, amely ellátta a királyi palota területét, és a mezőgazdasági területek egy részét is. Maga a mezőgazdaság, ami akkor a nagy éhínségek idején létkérdés volt, Uzzijjá uralkodása alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül. Tulajdonképpen az ő uralkodása alatt valósult meg először az, hogy a mezőgazdaság Izráelben, Júda földjén árutermelésre termelt, vagyis exportra termelt. Ez a kivitel, meggazdagította az országot, és fellendítette a kereskedelmet. Hatalmas összeg, haszon folyt be a királyi kincstárba, így a királyi udvar pompája soha nem látott minőségűre emelkedett. Ráadásul még a haditechnikában is kiválót alkotott a fiatal király. Olyan hadigépeket, olyan hajítógépeket szerkesztett, amelyek nyílvesszőket és hatalmas köveket tudtak kilőni. Ez által szinte verhetetlenné vált a hadsereg.

Azt is olvassuk még róla: megerősítette a főváros védelmét, s olyan félelmetes hírűvé vált a hadserege, hogy a híre egészen Egyiptomig, az ősellenségig eljutott. Így foglalja össze a krónikák írója: Mivel csodálatos segítséget kapott az Istentől, nagyon megerősödött. Mivel bízott az Úrban, ezért Isten sikeres emberré tette.

Csak sikeres volt Uzzijjá? Azt olvassuk, hogy nem. Isten megáldotta ezt az embert. Adott neki olyan gondolatokat, hogy eljutott olyan következtetésekre, amelyből csodálatos találmányok is születtek. Isten megáldotta kezének minden munkáját. Ahogy a 128. Zsoltárban olvassuk: "Így áldatik meg a férfi, aki bízik az Istenben." Ezért erősödött meg, és vált híres uralkodóvá. Valójában az alany, az Isten az egész kérdésben, aki Uzzijjá mögött állt. Az Isten volt az, aki megerősítette őt, aki sikeres és áldott emberré tette. Nem magának köszönhette az eredményeit, a sikereket, hanem mindaz, amit elért, az az Isten ajándéka volt. Mindent Istentől kapott ajándékba.

Ez még - újra mondom - az ókori viszonyok között is, ahol gyakori volt, hogy szinte gyerekeket ültettek trónra, még az ottani és akkori viszonyok között is óriási dolog volt, amit ez a fiatalember elért.

Hogyan élt mindazzal, amit Istentől ajándékba kapott? Azt olvassuk, hogy amikor a csúcsra ért, akkor nem kedves módon élt Isten előtt, nem kedves módon élt mindazzal, amit kapott.

Isten gazdagon megáldotta Uzzijját, és ő válaszul - hálából - elfordult a mindenható Istentől. Ez a fiatal király is beleesett abba a csapdába, amibe már olyan sokan belepusztultak, elvéreztek. Saját maga eredményeinek, eszének, okosságának, fizikai erejének tulajdonította azt, amit az Istentől kapott ajándékba.

Hogyan állunk mi ezzel a kérdéssel? Otthon, szemrevételezve az értékeinket, mindazt, ami a mienk, kisebb vagy nagyobb lakás, vagy legalább egy szoba, a vitrinek, amelyben különböző értéktárgyak vannak, vagy olyan mütyürök, amik vagy jók valamire vagy nem. Amiket szerez az ember az élete során, aminek fontosságot tulajdonít. Az elért tanulmányi eredmények, a gazdasági életben, amit elér az ember, vagy a munkahelyén. Akarunk és tudunk-e tudatosan, elhatározva, eltökélve a szívünkbe, hálát adni az Istennek mindazért, amit tőle kaptunk? Például a két kezünkért. Tudunk még dolgozni. Azért, hogy ma is fel tudtunk kelni. A fizikai erőnkért, a családunkért, vagy azért, hogy van munkahelyünk. Nem is olyan természetes dolog mindez.

Isten nem téved, hogy ott tart minket, ahol éppen vagyunk. Azok a szomszédaink, ahol lakunk, akik éppen a szomszédok. Azok a családtagjaink, akikkel együtt élünk, vagy együtt kell élnünk - ahogy nem régen valaki fogalmazta.

Ebben a helyzetben és szívbéli állapotban érte a királyt is a kísértő, amiben volt. Ott az erejének és tejhatalmának csúcsán, fiatalember létére. Ott támadta meg a kísértő, és vitte el és vihette le egy olyan útra, ami nem az Isten szerint való volt.

Az ördög a nyomorult lelki állapotban lévőket nem szokta megkeresni azzal, hogy vigasztalja őket. Még lejjebb akarja őket taszítani. A hitben erős, vagy éppen az anyagi értelemben csúcson levőket azt igen, azokat igen. Azokat meg fogja keresni, és kőkeményen megtámadni, hogy szembeforduljanak az Istennel, hogy maguknak tulajdonítsák mindazt, amit pedig Istentől kaptak ajándékba.

Mindig a sikeres és az erős emberek kellenek neki. Mint a világnak. Tessék megfigyelni! Kinek kell a gyenge ember, az elesett, a tolókocsiban ülő, a szenvedő, az utolsó óráit élő? Megint ott tartunk, hogy csinálja csak az egyház. Az nem baj, hogy így van, az a feladata a hívő népnek. A világnak csak a sikeres ember kell, aki magasra jut, aki lecseréli az autóját meg a feleségét, meg a gyerekeit, akinek már nagyobb lakás kell, mert az a százharminc négyzetméter már nem elég. Aki szakmailag is újra és újra többre akar jutni. Önmagában ez sem baj. Milyen árat kell érte fizetni? Ez a kérdés!

Figyeljük meg, hogy a világ, az Isten nélkül élő világ erre alapoz mindent. Ki tudja überelni a másikat?

Én igazán nem szoktam nézegetni, meg nézni a Big Brothert, de azért volt egy két megszívlelendő mondat. Akkor miket mondott az egyik, és miket a másik. A végén látszott, hogy már nem tud mit mondani, hogy a másik fölé keveredjen, és akkor mondott valamit, amit most nem akarok idézni. Még ezzel sem nyert a szerencsétlen. Ezzel is csak azt érte el, hogy kikerült abból a társaságból. S tényleg ilyen a világ. Túljutni, letaposni, elnyomni. Kinek kellenek az elesettek?

Kinek program az, hogy betegeket látogat? Legfeljebb annak, aki együtt érez a másikkal. Vagy talán került már olyan helyzetbe, hogy neki is a kezébe adták azt a leletet, ami után nincs tovább, és Isten megkönyörült rajta, és mégis volt tovább. Akiknek a szívében az Isten él, azok azok tulajdonképpen, akiknek kell az elesett meg a nyomorult, akik szeretetből együtt éreznek a kivetettel és a hontalannal is, ha kell. Ha kell, befogadnak embereket. Egyébként a világból a részvét, ez a fajta indulat teljesen kezd kihalni. A sikeres és az erős ember, az igen. Aki fel tud mutatni rövid idő alatt mindent, amit normális körülmények között egy áldott életű ember, akit Isten megáld, esetleg ötven-hatvan éves korára ér el, ha egyáltalán elér. De az áldásnak nem a siker a mércéje. A sikernek nem az áldás. Nem az a kérdés, hogy mit érünk el, mennyire jutunk. Sokszor a hívőket is úgy megfertőzi ez a gondolkodás. A mennyiségi gondolkodás, hanem a minőségi gondolkodás. Az az igazi. Mire jutottam az istenhit által? S nem az a kérdés, hogy mekkora a bankbetétem, vagy mi áll az udvaron, vagy van-e egyáltalán udvar, ahol lakunk, vagy a háznak udvara. Eltorzult sokszor a hívők gondolkodása is. Csak a mennyiség. Carpe diem. Élvezd a napot. Mi lesz holnap? Ki tudja? Sok istenhívő is így gondolkodik. Ezért zárja rövidre a dolgokat. Gyorsan gyarapodni, csak az élvezet, a lelki, testi, a has stb. Ezért jutnak aztán olyan döntésekre, aminek az a következménye, ami Uzzijjá királynál volt.

Végül is az Édenkerti csel, ártás, amit az ördög ott sikeresen vitt véghez, megrontotta Ádám és Éva kapcsolatát, közösségét az Istennel. Manapság is ugyanez a cél.

Egyszer megfogadtam Isten és emberek előtt, hogy a másik ember mellett hűségesen, végig kitartok, de hát nem szeret igazán. Olyan ritkán teljesíti a kéréseimet - mondta panaszkodva valaki. Nem hoz elég pénzt haza. Ez már indok arra, hogy félretegyük, kidobjuk, lecseréljük, átpártoljunk egy másik ember mellé. Nyílván ennél sokkal bonyolultabbak ezek a kérdések. Nem ilyen egyszerűek, de a gyökér valahol itt van azért mégis. Mikor az ember eljut már valahova, akkor mérlegeli, hogy még mindig vele? Elkezdi szégyellni a társát, és lecseréli egy másikra. Vagy egyiket cserélgeti a másik után.

Isten igéje világosan mondja azt, hogy az ördög célja mindig az, hogy elszakítson és tönkre tegyen leginkább egy olyan embert, aki egyébként hűségesen akarja követni Istent.

Az Istennel elért sikerek azonban Uzzijját nem hálássá és alázatossá tették, hanem gőgössé és felfuvalkodottá. Amikor valakinek az életébe ő saját maga kerül, az Isten helyére kerül akkor. Amikor egoista lesz, akkor már többé nem az Isten szabja meg az élete dolgait, hanem ő maga. Saját kezébe veszi az életét, idegen szóval manipulálja. Kézi vezérlésűvé válik az élete. Többé nem az Isten vezeti, hanem ő saját maga. S annak minden következményét aztán aratnia kell.

Újra szeretnék egy mondatot megismételni a vasárnapi igehirdetésből. Vannak utak, amelyek az elején jónak látszanak. Évtizedeken át úgy tűnik, hogy jó, és a vége pusztulás. Ha nem az Istentől van, akármilyen jó az eleje meg a közepe meg a háromnegyede, a vége biztos, hogy pusztulás. Egyszerűen azért, mert Isten belehelyezett törvényeket ebbe az életbe, ebbe a világba. Át lehet azokat hágni, de a vége pusztulás.

Az nagyon nyilvánvaló példa, hogyha valaki dohányzik, nagy valószínűséggel a dohányzás következtében fellépő betegség végez vele. De cigarettázhat húsz éven keresztül. Nem lesz semmi baja. Amikor azt hitte, hogy már nem is lesz, akkor mondják meg neki azt, hogy nincs tovább. Tudom, hogy nem mindenki jár így. Ki tudja azt, hogy ő benne lesz-e vagy pedig nem. Ez nagyon nyilvánvaló példa. Nem csak a dohányzást lehetne mondani, sok más is van. Vannak utak, amelyek az elején jónak látszanak, a vége pusztulás.

Vagy megmarad valaki Jézus Krisztus mellett, vagy pedig Jézustól függetlenül, külön utakra megy. Az Édenkerti bűneset gyökere pont ez volt. Függetlenítsd magad az Istentől! Majd meglátod, milyen nagy ember leszel. Ádám és Éva függetlenítette magát az Istentől, és tényleg a maguk kezébe vehették az életük irányítását. Annyira, hogy kiűzettek az Édenkertből. Isten azt mondta, hogy ebben az állapotban nem tudok veletek mit kezdeni. Menjetek ki onnan, ahol csak azok maradhatnak, akik nekem engedelmeskednek. És elszakadt az ember az Istentől. Azt mondta az Isten, hogy meghaltok. Az ördög azt mondta, hogy dehogy haltok meg. Ádám és Éva kiűzettettek az Édenből, és nem haltak meg. Belül talán ezt mondták: tényleg, az Isten hazudott, s az ördög mondott igazat. S egyszer csak megállt Ádám szíve vagy Éváé, nem tudjuk melyikük halt meg először fizikai értelemben, de lelkileg ott azonnal halottá váltak, hiszen kiszakadtak az Istennel való közösségből. Bizony beteljesedett rajtuk az, amit az Isten olyan világosan megmondott. Azért, mert valami nem következik be azonnal, ez nem azt jelenti, hogy megúszhatja az ember.

Újra mondom: Isten olyan tökéletes törvényeket tett bele ebbe a világba még a világ romlottsága ellenére is, azok most is tökéletesen működnek. Ezt így fejezi ki a Szentírás: hogyha valaki az Isten nélkül dönt vagy él, annak a következménye a halál. A bűn zsoldja, fizetsége, keresménye halál, pusztulás az Isten nélküli élet, döntés következménye. Az Édentől keletre, az Isten nélkül a halál lett az Úr.

Aki ma keresi az Isten akaratát, az pontosan azt éli át, és kész azt cselekedni, amit Uzzijjá király átélt. Gyarapodik lélekben, és ha Isten úgy látja jónak, ez Isten akarata, akkor szép csendben és lassan gyarapodhat anyagilag is.

Jézus azt mondja, hogy az az én akaratom, hogy örömötök teljes legyen, és bővölködjetek. Ebbe minden belefér. De nem fér bele az, amit az egyik szekta mond, hogy aki hívő ember, az csak gazdag lehet. Ez teljesen istentelen gondolkodás, és abszolút bibliaellenes gondolkodás. Ilyet sehol nem mond a Biblia. Azt mondja Jézus, hogy ezen a világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot. Ez nem azt jelenti, hogy a keresztyén ember életcélja a nyomorúság elérése. Nem. Azt mondja, hogy örüljetek és bővölködjetek. Ezt akarom. De ha valaki igazán követi Jézust, annak sok nyomorúságban lehet a Jézus követéséért része.

Uzzijjának sajnos nem volt elég az, amit az Isten megerősítő kegyelmével elért. Nem volt elég számára a siker. Neki az kellett, és figyeljük meg, hogy mindig itt bukunk el mindnyájan, az kellett neki, ami nem volt az övé. Azt akarta elvenni, amit az Isten nem adott neki, és nem is akart neki adni, és nem is adott neki.

Így olvassuk, hogy amikor megerősödött, vesztére felfuvalkodott, és vétkezett Istene, az Úr ellen. Bement az Isten templomába, hogy illatáldozatot mutasson be az oltáron. Ezt Isten szerint, Isten törvénye szerint egyetlen király sem tehette meg, hiszen a kezük szennyezett volt a hadjáratok miatt vérrel.

Azarjá főpap, így olvassuk, és vele együtt a többi pap is nyolcvan erős, fizikailag jó állapotban lévő ember odamegy a király elé, és azt mondják neki: "Nem a te dolgod Uzzijjá, hogy illatáldozatot mutass be az Istennek". Menj ki a szentélyből, mert vétkeztél, és ez nem illik Isten dicsőségéhez, és nem válik a te dicsőségedre.

Ez nem volt túl kellemes mondat - úgy gondolom. De örüljünk annak, hogy amikor mi megyünk egy úton, és valaki elénk áll, és azt mondja, hogy kedves barátom, nem kell ám, hogy hívő ember legyen, azt mondja nekünk, hogy te szerinted jó dolog az, amit csinálsz? Tényleg így kell bánni a férjeddel vagy a feleségeddel? Ez Isten dicsőségére válik, meg a te dicsőségedre, ahogy csinálsz, ahogy teszel a gyerekeiddel, ahogy bánsz velük? Így kell végezni a munkádat? Helyes dolog ez? Tényleg Isten dicsőségére van az, hogy minden istentiszteletre későn érkezel? Valami nyolckor kezdődik, és te negyed kilencre érsz oda? Vagy délután ötkor, és háromnegyed hatra vagy ott? Ez dicsőíti az Istent, vagy valami mást. Egyszerűen odaáll valaki. Nem kell nyolcvan erős ember. Időnként elég egy is, egy gyenge, vagy egy ágyban fekvő, vagy egy idős, aki azt mondja neked: Kedves fiatal barátom, gondolod, hogyha ezt így csinálod tovább, nem fogsz rámenni? Helyes az, hogy fél kettőig nyomogatod a gombokat? Utána nem bírsz felkeni és tanulni? Nem látsz a fáradtságtól, és rongálod a Szentlélek templomát, a testedet ezzel is meg mással is? Helyes ez? Mi történik? Ugyanaz, ami Uzzijjá királlyal. Azt olvassuk, hogy felbőszült.

Az intésre ez a logikus válasz, nem? Felbőszülök. Hányszor láttam ezt is. Valakinek mondtak valamit, és igaza volt annak, aki szólt. Néha ez is előfordul. Ritkán, de van ilyen. És ő felbőszült. Úgy érezte, hogy csorbítják a jogait. Mint itt Uzzujjá király. De azt mondja neki a főpap: ne haragudj, ez nem a te dolgod. Ez világos, egyértelmű és nyílt beszéd Istentől, nem? Uzzijjá, valami olyanba avatkozol bele, ami nem a te dolgod.

Azt mondja a Szentírás újszövetségi része, hogy ne szenvedjetek úgy, mint más dolgába avatkozók. Hányan szenvednek ezért a munkahelyen. Mindenki hibás, csak az nem, aki a másik dolgába avatkozik. Világosan, mondja a Szentírás. Ne avatkozz bele a másik dolgába! Sokszor mondják erre, hogy nem tudom én azt eldönteni, nem látom én azt pontosan. Ó, dehogynem. Pontosan tudjuk mi azt. Nem bírunk magunkkal, mindenáron ki akarjuk oktatni. Bele akarunk szólni, rá akarjuk erőltetni a mi véleményünket, a mi látásunkat.

Emlékszem valakire, aki egy kiránduláson azt mondta, hogy a paradicsomot csak így lehet felszeletelni: keresztbe, karikára. Aki hosszába vágja, az nem tud paradicsomot szeletelni. Döbbenetes. Komoly konfliktus lett ebből az egy dologból. Meg volt győződve arról, hogy csak úgy lehet csinálni. Aki ezt másképp gondolja, az csak béna lehet.

Odaállnak ezek az emberek a király elé, s az ember azt gondolná, hogy a király megalázza magát, és jobb belátásra tér, de nem ez történik. Bűnbánat helyett felbőszül. Előfordul ez itt gyakran a gyülekezetben is. Megintenek valakit. Világossá teszik számára, hogy amit tett, az bűn volt Isten és az emberek előtt is. És felbőszül. Attól kezdve nem is köszön a másiknak. Még egyszer szeretném megismételni: itt a gyülekezetben is. Nem vagyunk mi különbek. Itt is előfordul, nem is egyszer. Arra haragszik az illető, aki meri meginteni, napvilágra hozni egy bűnét, ami teljesen nyilvánvaló. Ő is látja, csak nem akarja belátni. Belátás és bűnbánat helyett felbőszül.

Olyan jó lenne, ha most odaállnánk Isten színe elé, és engednénk, hogy megmérje ezt a kérdést az életünkben. Bűnbánat vagy felbőszülés? Mond valamit az Isten, mi a reakció? Felbőszülsz vagy megalázod magad? Figyeljük meg, hogy a király bukása itt kezdődik. Bűnbánat helyett felbőszül. És hogyha nem kap leprát, mert a poklosság ezt jelenti, ki tudja mi történt volna a főpappal, meg azzal a nyolcvan erős férfival, Mégis csak ő volt a király.

Láttunk már olyat - Jézus beszél erről -, hogy az oltár és a templom között megöltétek a prófétákat. Láttunk már ilyet. Tudjuk, hogy ez hogyan működik. Akié a hatalom, az sokszor bármit megtehet. Most is látjuk. Bármit megtehetnek. Úgy tűnik. Az elején jónak tűnik, s a vége pusztulás. Minden döntésnek megvan és meglesz a maga kőkemény következménye. Senki ne gondolja, hogy ez nem így van. A világban, a politikában, a gazdaságban, a gyülekezetben, a saját életünkben. Amit vetünk, azt fogjuk aratni. Olyan világosan tanítja a Szentírás.

Vajon inthető emberek vagyunk-e, vagy inthetetlenek? Isten meginthet-e minket egy rossz döntésünkben egy hívő vagy egy nem hívő ember által? Inthet a körülmények által, vagy nem. Ha valami nem úgy sikerül, ahogy terveztük. Nem kell nyolcvan erős ember odaálljon, csak nem nyílik ki egy ajtó. Csak egy aláírás hiányzik, vagy valaki a szemedbe mondja: öregem, sose fogom neked aláírni. Csinálj, amit akarsz! És mi felbőszülünk, vagy elgondolkodunk: miért is van ez? Miért nem kaptam meg azt az engedélyt? Miért nem nekem adták azt az állást? Miért nem engem választottak meg arra? Miért nem engem vett feleségül? Miért nem tudtam feleségül venni? Miért vagyok még mindig egyedül? Felbőszülünk vagy imádkozunk? Nagyon nagy kérdés.

Mi volt tehát a király bukásának az oka? Nem maradt végig állhatatos abban, amit Isten előtt helyesnek látott. Nem követte szívből Istent. Ezért nagyon fontos kérdés az, hogy kié a mi szívünk igazán? Csak vallásos emberek vagyunk, mert úgy neveltek. Zakariás is úgy nevelte Uzzijját. Jó dolog, hogyha ez történt, de önmagában ez senkit nem fog üdvözíteni.

Uzzijjá szíve egy ideig Isten igéjének a hatása alatt állt. Azért nagy különbség ám az, hogyha valami kívül nedves lett, vagy átázik teljesen, például a szivacs. Csak egy kicsit vizes, vagy megnyomom, és folyik belőle a víz, belül is vizes. Ha belül száraz vagy az Isten szavától, akkor nagy bajban vagy. Ha csak megnedvesíti a lelkedet, ha csak úgy valahogy hat rád. Ha csak felkelti a vallásos érzületet benned, de nem jutsz, és nem jutottál döntésre Isten mellett.

Betölti ennek az embernek a siker fölött érzett öröm a szívét, de többé már nem hiszi azt, hogy minden az Istentől van. Olyan nagy ember lett, hogy neki már senki ne magyarázzon. Mi az, hogy én nem mutathatok be illatáldozatot? Ha én azt akarom, akkor hogy jöttök ti ahhoz? És újra mondom, ha nem lesz leprás, ki tudja, mi történik. Miért kell Istennek eddig elmenni velem és veletek is? Bizonyos értelemben miért kell, hogy leprát küldjön ránk. Ez bármi lehet egyébként, amivel megállít. De miért kell eddig elmenni? Miért kellett Uzzijánál eddig elmennie, hogy leprát kellett rá bocsátania, hogy végre megálljon. Ha kell, Isten elmegy eddig is.

A szíve nem hálás volt, hanem gőgös és hálátlan. Magát tartotta élete központjának. Isten fennhatóságát többé nem ismeri el. Mondhatom így nyugodtan, hogy istenkirálynak tartotta magát. S mivel szerette ezt az embert az Isten, ezért megállította úgy, ahogy tudta. Már nem tudta mással. Azt mindenki tudta, hogyha valaki bélpoklos, leprás lett, azt kiküldték, kivitték, ha kellett erőszakkal eltávolították. Ezt Uzzijjá is tudja, s kitakarodik a templomból. Nem a papok csinálták, kérem szépen. Nem átkozta meg a főpap. Az Isten lépett közbe. Miért? Mert az Isten ott volt a templomban. Nem látták, de ott volt. Tudta, hogy mi zajlik. Azt is tudta, hogyha ezt nem teszi meg, ezt az embert nem lehet megállítani.

A siker nagy ajándék, de nagy kísértés is. Hadd kérjem ezt, hogy most ne a híres emberekre gondoljunk: az énekesekre, a sztárokra, főleg Amerikában. Nyugodtan gondoljunk saját magunkra. Mi lehet, hogy kisemberek vagyunk - ahogy szokták mondani - kis sikerekkel. Az nem baj. Lehet, hogy nagy emberek vagyunk, nagy sikerekkel. Az sem baj, de hova vezet a dolog? Lehet, hogy a magunk területén sikeres háziasszonyok vagyunk. Sikerül jól megsütni valamit. Sikerül jól tartani a családot. Sikerül elvégezni azt, amit Isten ránk bízott szakmai területen, ha férfiak vagyunk. Sikeres szakemberek vagyunk. Sikerül összeszerelni egy vízvezetéket, és nem folyik a víz utána stb. A magunk piciny, mondhatom így nyugodtan, egyszerű, szürke életünkben mi nyugodtan lehetünk sikeres emberek. Ez nem baj. Kicsiny és nagy sikerek. Egyik sem baj. Az se baj, ha valaki többre akar jutni - maga a Biblia mondja. Ha valaki többre juthat, akkor tegye meg, jusson többre. Nem baj. De kinek tulajdonítod az eredményeidet? Ez a kérdés. Kinek adsz érte hálát? Magadat veregeted vállon, vagy elvárod, hogy vállon veregessenek, vagy leborulsz az Isten előtt, és hálát adsz mindazért, amit tőle kaptál.

Hogy az ember meg tud csinálni egy elromlott szerkezetet, hogyha valaki sikeres a munkahelyén, ha valaki jó férj vagy feleség tud lenni, és Isten segítségével jól tudja nevelni a gyerekeit. Testvérek, ha csak kultúrhívők vagyunk, de nem Krisztushívők, az tragikus következményekkel jár. Ha csak vallásosan jó reformátusok, de nem Krisztuskövetők, akkor ez szörnyű következményekkel járhat.

Uzzijjá leprás lett, ez lett a büntetése, és végül mindent elvesztett. Hiába volt ő a király, végül is a fia kormányzott helyette. Ő elkülönítve, leprásként élte le az életét és halt meg. S ami megdöbbentő, hogy még a testét sem temették a királyok kriptájába. Így olvassuk, hogy a végén, amikor meghalt, akkor a királyi temető mezején temették el. Nem a királysírokba. Leprásan még a holttestét sem tehették be a nem leprásan meghalt uralkodók közé. Onnan tudjuk, hogy amikor bizonyos ásatásokat végeztek, akkor római kori csontgyűjtő edényekben megtalálták Uzzijjá csontjait, ott volt a felírás mellette. Elkülönítve tárolták még a csontjait is. Nem tették oda a többi uralkodó csontjai közé.

Jézus alázata a példa és a minta. Azt olvassuk róla, hogy nem tekintette zsákmánynak, hogy az Atyával egyenlő. Alázatos maradt egészen a keresztfa haláláig. Jézus sikeres ember volt? Bizonyos szemszögből igen. Betegeket gyógyított, halottakat támasztott fel, de az egész életét nézzük emberileg, akkor tulajdonképpen sikertelen. Megölték, keresztfára feszítették, s azt hitték, hogy vége mindennek, de harmadnapon feltámadott. Ő dicsőséges Isten volt, Isten Fia. Őt nem érdekelte, hogy siker vagy sikertelenség. Ő az volt, akinek elküldte az Atya. Odaadta az Ő drága, szent és tiszta életét. Sokszor nekünk adja a sikereket is ajándékba. Egyszerűen azért, mert szeret minket, és tudja, hogy sikerélményre szükségünk van. Ő maga úgy alkotott meg minket. De az nagyon fontos kérdés, hogy a sikerek áldássá lesznek az életünkben, vagy pedig átokká. Összekötnek, még inkább összeforrasztanak Istennel, vagy elválasztanak tőle.

A Jézus nélküli siker olyan, mint a lepra. Végez velünk, nem tudjuk kezelni. Kezelhetetlenné válik. S végül is elválaszt az Istentől, és elválaszt a másik embertől is. Inthető emberek vagyunk, vagy pedig nem?

Hogyha valakit Isten meginthet, ha valaki alázatosan eléborul, akkor átéli azt a csodát, hogy otthagyhatja terheit, otthagyhatja a sikert is akár az Istennél. Kezdhet vele újat. Sőt az mer és tud változtatni is, mert rábízta az egész életét az Istenre. S mindegy, hogy elér sikert vagy nem. Ha Jézus Krisztusban elrejtett élete van, akkor áldott lesz az élete.

Varga Róbert