Kedves Testvérek!

Múlt vasárnap, advent első vasárnapján arról szólt Isten igéje, hogy az advent az „adventus Domini” – az „Úr eljövetele” rövidített formája: aki eljön. Jézus Krisztus jön el, az Úr, akinek négy eljöveteléről tudósít a Szentírás: 1. Amikor 2000 éve eljött testben. 2. Amikor valaki szívében lakozást vesz. 3. Amikor halálunk óráján meglátjuk őt. 4. Amikor visszajön dicsőségben.

Múlt héten tehát megtanultuk, hogy négy eljövetele van a mi Urunknak – az elkövetkező adventi vasárnapokon, karácsony előtt pedig arról lesz szó: miért jött el Jézus Krisztus közénk? Miért keresi velünk a kapcsolatot?

Csak miattunk keresi a kapcsolatot – neki semmi érdeke nem fűződik hozzá. Egyedül csak azért jött, mert szeret. Azért jött, hogy adja magát értünk. Hogy megváltsa, megmentse nélküle menthetetlenül elveszett életünket! Nincsen más megoldás, nincs más esély, nincs más szabadító, megváltó – csak ő.

Sokan Jézus Krisztus váltságművét leértékelik azzal, hogy azt mondják: igen, fontos volt Jézus küldetése – de ettől nem lesz semmi mássá; nekem kell jónak lennem. Nekem kell tartani a mércét, nekem kell bebizonyítanom önmagamnak, az embereknek, és magának az Istennek is – hogy képes vagyok rá. Adja meg az Isten, hogy ezek az emberek ráébredjenek arra, amit Pál apostol így látott meg, és vallott meg: „Tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.” (Róma 7:18) Nincs bennem semi jó – csak a készség; és még az is olyan törékeny. Ami jó van bennem (mert van), az mind az Isten igéjének, kegyelmének érdeme. Ezért: azt akarom, hogy ő legyen egyre hatalmasabb, erősebb bennem; azt akarom, hogy egyre inkább megértsem és megéljem igéjét... Akarom – vagyis kitartó hittel, alázatosan kérem! Uram, neked adom magad! Végy a kezedbe!

Sajnos advent inkább a vásárlások ideje. Sokak számára egy nagy adag feszültség: mit vegyek a családnak, amivel örömet szerzek szeretteimnek? Mit vegyek, aminek még örülni képesek? Hiszen mindenkinek megvan mindene. Nem öröm egy szem narancs – ami csodálatos és egyetlen karácsonyi ajándék volt kisgyermekeknek néhány évtizeddel ezelőtt. Vagy egy új cipő – aminek régebben, úgy 60-80 évvel ezelőtt mai mértékeink szerint fel nem fogható értéke volt. Valaki mesélte: ő még úgy nőtt fel – hatan voltak testvérek – hogy tavasszal le kellett venni a cipőt, mezítláb kellett járni egész nyáron, és csak a hideg beálltával, ősszel volt szabad felhúzni újra. Megint más azt mesélte, mekkora öröm volt neki, amikor egyszer karácsonykor ő és testvére kaptak egy új szánkót. Ma már egy szánkó nem is ajándék. Amúgy is, kevés játéknak van még igazi értéke – mert úgyis megvan minden. És éppen így a felnőttek: ugyan, mi lehet még jó, kedves ajándék, mivel még meg lehetne lepni szeretteinket? Valaki egyszer azt mondta, hogy ő már csak egyetlen, igazi meglepetést tudna kitalálni – azt, ha nem venne senkinek semmit; hanem karácsonykor őszinte, önzetlen, tiszta szeretettel ölelné át az övéit, és felolvasná a Bibliából ezt az egyetlen igét: „úgy szeretette Isten a világot, hogy az ő egyszülőtt Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”.

Jézus karácsonykor szeretne találkozni velünk, megerősödni bennünk! Építeni szeretne minket: kapcsolatot önmagával, és egymással – miközben a világ teljes erővel formál, terel egy egészen más irányba. Jézus Krisztus azért jött el, és jön el ma is, azért van „adventus domini”, hogy a szeretet legyen az erősebb! Azért jött el, hogy teljes életünk legyen, hogy kimentsen minket önmagunk és a világ börtönéből, mocsarából – és megtanítson járni az úton, aminek valódi célja, értelme, értéke van!

Ma arról lesz szó, hogy minden építés rombolással kezdődik. Ahhoz, hogy valahol egy új város épülhessen – először ki kell írtani a természetes környezetet: ki kell vágni a fákat, le kell tarolni az egész vidéket, egyenessé kell tenni a talajt, és csak utána kezdhetnek neki az építkezésnek. Ha valaki egy új házat akar építeni, először le kell bontani a régit, hogy a helyébe új épülhessen. Néro császár csodálatos, új Rómát akart építeni, hogy mindenki csodálhassa, és még nagyobb legyen dicsősége. De nem építhette meg addig, amíg a régi még állt. Az emberek viszont szerették, megszokták a régit. Hát felgyújtatta a várost, és a gyújtogatást a keresztyénekre fogta. Két legyet ütött egy csapásra: új várost építhetett, és leszámolhatott a keresztyénekkel, akik nem voltak hajlandók őt istenként imádni.

Mert a régit le kell rombolni, bontani, fel kell gyújtani, azaz meg kell semmisíteni – ahhoz, hogy helyette valami gyökeresen új épülhessen! Másképpen nem megy!

Miért jött Jézus? „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa”. Először azt le kell rombolni – ahhoz, hogy helyette valami más épülhessen. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre”. (2Korinthus 5:17) Ez az új nem jöhet létre a régin. Ehhez először a régit le kell rombolni – a bűnt fel kell ismerni, néven kell nevezni, le kell vele számolni, meg kell tagadni. Egész Istentől elfordult lényünket oda kell vinni, oda kell alázni bűnbánattal Őelé, hogy ezt eltörölje, megbocsássa, tisztára mossa - és azután épülhet az új. Egyszerűen lehetlen másképpen. Ez az új teremtés – Krisztusban.

Sokan teszik azt, hogy a meglévőt kidíszitik: visznek bele templomot, vallásos érzületet, kegyességet – de az épület ugyanaz marad. Ezért az emberek se viszik észre a valódi változást – mert az nincs is. Ellenben észreveszik a képmutatást. Erre mondta azt az Úr Jézus: „Senki sem varr foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitépne belőle, az új a régiből, és még csúnyább szakadás támadna. És senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert szétrepesztené a bor a tömlőt, s odalenne a bor is, a tömlő is; hanem az újbor új tömlőbe való”. (Márk 2: 21–22)

Jézus Krisztus azért jött, hogy új ruhánk legyen – és nem foltozott. Hogy új tömlőbe kerüljön az új bor – és a ne a régibe. Mert ha valaki Jézus Krisztusé lesz – az gyökeresen új. Jézus Krisztus azért jött, hogy valami újat építsen bennünk! Hogy már ne a világ határozzon meg – hanem az én Uram, Jézus. Például: a világ (ördög) azt diktálja – ne maradj le: költs, és kérj kölcsön. Dolgozz 6-7 napon át, 10-12 órákat. Ne legyen idő egymásra, társadra, gyermekeidre. Hidd el, hogy nem lehet másképp. Erre az ige azt mondja: „Valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle”. (1Timóteus 6:6–7) Teljesen új ember, új beállítódás! Nem fér össze a régivel!

Vezetés közben állandóan szól valami, úton, útfélen színes magazinok, újságok... bekapcsolva marad otthon a tévé, videó, cd-lejátszó vagy a számítógép – és zsúfolja az agyba a világot. Megtöri a kapcsolatot Krisztussal. Mert – mindezekkel szemben – Jézusra, a Vele való kapcsolatra alig marad idő. Csak futva, mert nem érünk rá – miközben a világ hosszú órákon át hangol önmagára. És hangzik Jézus szava: „Keressétek először az ő országát és igazságát...” (Máté 6: 33) Minden más előtt – mert csak akkor maradhat helyes mederben az élet!

Először új ruhát, új tömlőt – azaz kegyelmet és bűnbocsánatot kell kérni! „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, de csak egy szót szólj...” (Máté 8:8) Kegyelmezz nekem! Bízok benned, neked adom át magam! És ettől kezdve mindenben Rád figyelek! Te formálj, tisztogass! Te add meg, hogy az emberek ne a képmutatást lássák rajtam (ami sajnos volt is, marad is), hanem azt, hogy Te élsz bennem. Téged lássanak – és én legyek egészen mellékes!

Nos, ez a lelkület nem megy rombolás nélkül: le kell rombolni büszke önérzetünket, önigazolásra beállt egész valónkat. Erre egyedül a Szentlélek képes az ige által. „Hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek – és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre”. (2Korinthus 10: 4–5) Mert ugyanez történt, történik velünk is. Isten ezt végzi el bennünk – hogy aztán mi is az ige hirdetésével szolgáljunk mások életében.

Legyen áldott az Isten Fia, hogy ő bevégezte azt, amiért eljött – lerontotta az ördög minden munkáját az Ő golgotai kereszthalálával, és húsvéti feltámadásával. Ő megtett mindent! Nekünk csak el kell fogadni, rá kell hangolódni!

Megvan-e bennünk az a készség, hogy 1. Felismerjük az ördög pokoli munkáit – bennünk, általunk, velünk, rajtunk, vagy másban, hogy aztán fertőzzön, pusztítson? 2. Odamegyünk-e azonnal hozzá, aki Megváltónk és Szabadítónk, megvalljuk-e neki, tőle kérünk-e segítséget? 3. Tud-e minket a mi Urunk csodálatosan használni, hogy növekedjék az Isten országa?

Mi az akadálya, ha nem? Mit kell Neki lerombolnia bennem? Mi az akadálya, ha még mindig, ilyen sok igei üzenet átvétele után is, mégis vak vagyok meglátni az ördög munkáit – amelyekben én is aktív szereplőkként benne vagyok? Mi az akadálya, hogy nem reflexszerű, hogy odafutok hozzá bűnbánattal, de élő reménységgel? Mit kell lerombolnia az Úr Jézusnak – hogy újat építhessen bennünk? Sok akadálya van: keményszívűség, önteltség, hiúság, önigazolás – amikor még az Isten igéjét is kiforgatjuk, hogy nekünk legyen igazunk!

De legyen érte áldott, hogy „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa”. Ezért jött. Csendesedjünk el, és ebben a csendben vigyük oda Őelé mindazt, amit most a szívünkre helyez: Kérünk téged hatalmas Szabadítónk, kegyelmes Megváltónk – rombold le az ördög munkáit: bennem, általam, körülöttem, hogy élhessek, élhessünk általad az Isten dicsőségére! Ámen