Kedves Testvérek!

Mindenki tudja, hogy öregszik – csak nem mindenki akarja tudomásul venni. Mindenki tudja, hogy meg fog halni – és mégis legtöbben úgy élnek, mintha soha nem halnának meg. Nincs még egy téma, amit ennyire elhallgatnánk, amiről így mellébeszélnénk, vagy megkerülnénk. Tapintatlanság és illetlenség megkérdezni valakitől – különösen hölgyektől – hogy hány évesek. Miért? Nem természetes, és normális dolog, ha valaki valamilyen korba ér, valahol tart? Mindenki tart valahol. Vagy talán azért nem illik, mert minél idősebb valaki, az életének már nagyobb részét maga mögött hagyta, és annál kevesebb van hátra? De hát senki sem tudhatja, hogy mikor hívja haza őt az Isten, aki alkotta! És miért baj az, ha hazahívja, amikor tudja, hogy a legcsodálatosabb helyre készül? Pál apostol úgy fogalmazott: „vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél”. (Filippi 1:23) Pál azért írta le ezt, mert Istennel járva megtapasztalta, hogy ő él, és amit mond, igaz.

Vagy éppen itt a baj, hogy nem tudjuk elhinni az Isten ígéreteit, hogy Isten valami egészen csodálatosat készített a számunkra – ami sokkal jobb mindennél? Ez, amit látunk, ez biztos – az pedig bizonytalan. Ezért pedig az öregedés és a halál valami rettenetes dolog. Pedig egyáltalán nem az!

Különösen azok számára rettenetes, akiknek a testiek meghatározóak. Egy gyönyörű, fiatal lány férjhez ment, szült három gyermeket. Rettenetesen vigyázott magára, mert szépsége volt önazonosságának alapja. És tényleg nagyon szép volt. Rengeteg pénzt költött testének fiatalosan tartására. Sportolt, kozmetikushoz járt, kihívóan, feltűnően csinosan öltözködött, hogy alakja, idomai látszódjanak. Nem volt érdekes mennyibe kerül, és az sem, hogy van-e rá pénz – mert erre kellett, hogy legyen. Aztán elmúlt 50, és aztán 60, és nemsokára szó szerint beleroppant abba, hogy bármit csinált, egyértelműen, nyilvánvalóan látszott: megöregedett.

Pedig amikortól megszületünk – attól kezdve egészen végig: öregszünk. Szoktuk egymásnak kedveskedve mondani: hogy megfiatalodtál – pedig senki nem fiatalodik meg, az idő múlik felettünk, és azt senki nem képes visszaforgatni. Csak mesében lehetséges – a valóságban lehetetlen. Lehet, hogy változtatásokkal képesek vagyunk magunkat jobban érezni a bőrünkben, talán a megjelenésünket is javítani – de meg nem fiatalodik senki. Viszont megöregszik mindenki!

Ha megkérdeznénk egy húszévest: öregszel már? – valószínűleg nagyon értetlenül nézne ránk, és azt mondaná: micsoda. Pedig: ő is már öregszik. Még nem látja, még nem tapasztalja semmi jelét – de napról-napra idősebb lesz.

A tudomány felfedezte, hogy az öregedés is genetikailag programozott. Tehát éppúgy, ahogyan csecsemőből gyermekké és gyermekből felnőtté növekszünk (Benjámin Spoke könyve a gyermekfejlődésről – lehetne ilyen idősödésről is) – azt is DNS-be ágyazott program diktálja, hogy mikor jelenik meg az első ősz hajszál, és egyéb öregedési jelek, tünetek.

Van olyan genetikai betegség például, ahol ez a folyamat túl korán kezdődik el. Vannak 7-8 éves gyerekek, akik olyanok külsőleg, mint a 70-80 évesek: ősz a hajuk, ráncos az arcuk. Túl gyorsan pörög le náluk ugyanaz a program. Nem lehet ellene tenni semmit, hiába akármilyen egészséges életmód. 

Valahogy úgy van ez, mint amikor az ember gyalogtúrázni megy. Nagy, meredek hegyoldalon kell felkapaszkodni a csúcsra, ami valójában fennsík. Nagy erőlködést igényel, vannak, akik többször megállnak. Aki végig hajt, az kifullad. Aztán felérve a fennsíkra, az ember megkönnyebbülve gyalogol ugyanazon a szinten. Sok idő múlva az út megint lejteni kezd, és már gyorsan haladunk lefelé. Így érezzük. Pedig a valóságban, ahogy felértünk a fennsíkra, az út már észrevétlenül elkezd lejteni.

Kétéves korában az ember vágyik arra, hogy felnőtt legyen. Hároméves korában is, és 10 évesen is. A serdülő ifjú már néha azt hiszi, hogy fent van a csúcson. De tényleg, 20 és 30 közt már valóban fent van az ember – és ettől az életkortól kezdődően már lankásan lejt a táj. Szellemi foglalkozású emberek ezt később veszik észre, de például a 28 éves focista, vagy hoki-játékos már öregnek számít, és 30 évesen már elhagyta a csúcsot. A táncosok talán kicsit tovább maradhatnak a pályán. (Márta) A tudósoknak, a tanároknak szerencséjük van – azt mondják. Ott nincs megöregedés, minél idősebb, annál okosabb, bölcsebb. Pedig az igazi nagy, korszakalkotó gondolatok fiatalon születnek meg. Érdekes lenne végignézni a Nobel díjasok névsorát, hogy kinél mely életkorban pattant ki az a bizonyos szikra. És ugyanez a helyzet a művészeknél is. Petőfi csak 30 évig élt – de tökéleteset alkotott.

Valaki azt mondta, hogy három fokozata van az öregedésnek. 1. Az ember csak maga veszi észre (ősz hajszálak, feledékenység) 2. Már mások is észreveszik. 3. Csak mások veszik észre. Mint a viccben: János bácsi elmegy az orvoshoz: - Doktor úr, nem tudom, mi van velem, de mostanában olyan feledékeny vagyok. Az orvos megkérdezi: - Na és mióta van ez? Mire János bácsi: Mi van mióta? Ez nem baj – ez, és ezekhez hasonlók emberi életünk részei. Törvényszerűségek. A gond inkább az, amit Weöres Sándor költő így mond el.

Vajon az a baj, hogy az ember látja a maga halandó voltát – vagy az, hogy nem néz szembe vele? Azt mondja az Isten igéje a Prédikátor könyvében: „Hasznosabb a világosság a sötétségnél”, és Pál apostol így ír: „Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok, nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé”. (1Thessz. 5:5) Ha pedig már a világosságban jársz, hívő testvérem, ne hunyd be a szemed! Nézz szembe a valósággal!

Milyen érdekes, hogyha fényképeket nézeget az ember, mindig saját magát keresi rajta. Pedig sokszor látta már. Kezébe kerül egy csoportkép, amin csak a háttérben egészen picikében látszik, magát akkor is észreveszi. Nézd, milyen jól néztem ki. Mert nem arra vágyik az ember, hogy 20 éves a róla 80 évesen készült képeket nézegesse, hanem hogy 80 évesen is belemerüljön abba, hogy hogyan nézett ki 20 évesen. És ha ezt nézegeti – akkor bizony rá kell döbbennie, hogy öregszik. Hogy ő is múlandó, hogy nem hallhatatlan.

Gondolkoztam, hogy képeim közül keresek fényképeket – csak az elmúlt 9 évről: hogyan változtunk meg. Ti is és én is. Aztán találtam valami sokkal jobbat. Minden idők egyik legnagyobb festője a holland Rembrandt, akinek életművére ma is tisztelettel tekintünk vissza – annál is inkább, mert Jézusról szóló képei, vagy a tékozló fiúról készült alkotása mind egy-egy igehirdetés szavak nélkül Isten kegyelméről. Néhány önarcképét szeretném bemutatni – amely az öregedést és annak feldolgozását minden szónál jobban kifejezi. 1. KÉP Rembrandt 20 évesen, fiatalon, kacérkodva az élettel, kíváncsian a világra. 2. KÉP Rembrandt 23 évesen, tele életkedvvel, reménnyel. Bizakodva tekint a jövőbe, mint aki tisztában van tehetségével. És valóban, aki 23 évesen ilyen képet tud festeni, az nem akárki, az tud valamit. Komoly jövő vár rá. 3. KÉP Rembrandt 28 évesen, fiatal feleségével, szerelmével, Saskiával együtt. Feljutott élete csúcsára: szépasszony, biztos egzisztencia, feltartott borospohár: Mindent megkaptam, amit akartam, már 28 évesen! (Most ért fel a magaslatra.) 4. KÉP Néhány év múlva, 32 évesen újra megfesti magát a beérkezett művész, sikerei csúcsán. Szép, gazdag ruha – de megnyugodott, nincs már a bor, siker, szerelem mámorában.

Múlnak az évek, a művészt tragédiák érik: Saskia meghal, megrendül a karrierje, jövedelme csökken. Talál egy másik melegszívű asszonyt, Hendrickjét – de 20 évvel később, amikor megfesti magát 51 évesen 5. KÉP már nem az a bizakodó, életerős ember. Még csodálatos műveket alkot, de már megtört a fény a szemében. Már nem olyan, mint aki a csúcs felé tart. 6. KÉP Rembrandt 53 évesen. Gondterhelt, megtört embert ábrázol, és ez az évek múlásával sem változik, inkább állandósul. 7. KÉP Átlépi a 60. évet. Szomorúság, nincstelenség. A gazdag megrendelők elmaradnak, szegényeket fest. Meghal egyetlen szeretett fia, Titusz, és meghal Hendrickje is. Két asszonyt temetett el. 8. KÉP Még abban az évben újra megfesti önmagát. Valószínűleg nem tudta (tudhatta), hogy mindössez egy évet él még. Az előbb még ott volt a festőecset a kezében, meg a paletta – itt már az sincs. Valami furcsa mosoly bujkál a szája szélén – cinikus mosoly. Sok mindent megkóstolt – de itt reményt vesztettnek látszik. Pedig hívő ember volt. Az evangéliumot festette meg.

Az Istenről olvassuk ezt a Bibliában: „akié egyedül a halhatatlanság”. Mi nem vagyunk halhatatlanok – de az a csoda, hogy Krisztussal együtt mégis azok lehetünk! „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban”. (1 János 5:12) Az Isten Fia hallhatatlan, és akiben ő él a hit által, az vele együtt élni fog. Mégpedig Krisztus halála által: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. (Galata 2:20) Vagyis letesszük koronáinkat az Ő trónja elé – „Te vagy a mi Urunk, Istenünk, uralkodj a mi életünkben is”! És akkor azt mondja az Úr Jézus: „Uralkodni fogtok velem együtt”. (2Tim. 2:12; Jel. 5:10)

A Biblia különbséget tesz biológiai halál, és örök halál közt; biológiai élet és örök élet közt. Mind a biológiai halál előtt állunk valahol. Azt senki nem tudja, hol. Nem az hal meg, aki öreg és beteg – hanem az, aki soron van. Ezért a kérdés – amit jó ha valamennyien felteszünk, mert Isten teszi fel nekünk: Készen vagytok? Áprily Lajos, Kérés az öregséghez. Készen lenni annyi, mint leborulni Isten előtt: nem az érdemeimre, hanem Jézus Krisztusra hivatkozni! Ámen

Dr.Pálhegyi Ferenc