Élő reménység
Róma 15, 13 „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által”.
Kedves Testvérek!
Így, 2009 év elején az Isten igéje olyan masszív, megbízható reménységet ajánl fel nekünk, ami stabillá teheti az életüket. Mindannyiunknak erre van szükségünk, különösen így, egy új évnek kezdetén. Olyan reménység kell, amely bírja az élet viharait, amely nem omlik össze váratlan terhek súlya alatt, ellen tud állni a kísértéseknek – amellyel az ember talpon marad, és kiegyensúlyozott marad minden körülmények közt. Ráadásul azt ígéri Isten, hogy akinek ilyen reménysége van, annak a szívét örömmel és békességgel is betölti. Isten ebből a reménységből nem valamicskét, egy kis kóstolót kínál, hanem azt olvastuk: „hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.”
Erre van szükségünk! Szenvedünk a remény hiánya miatt. Amikor valakire rászakad, hogy egyedül van a gondjaival, még megbeszélni sem tudja bizalommal senkivel. Amikor valaki amiatt szenved, hogy értéktelennek tartja magát, és úgy látja, hogy mások is annak tekintik – pedig ez senkinek eszébe sem jut rajta kívül. Nem lát jövőt maga előtt, mert nincs kilátás a gödörből, nincs az ember előtt inspiráló, vonzó cél, összecsapnak a hullámok a feje fölött – mi másra lenne szüksége, mint erre a fajta reménységre?
Amikor csalódott valaki sorozatosan emberekben, esetleg abban is, aki hozzá a legközelebb áll. Aztán csalódik magában is, és úgy gondolja, hogy csalódott Istenben is. Amikor ott ül egy házaspár farkasszemet nézve egymással, és azt mondja az egyik, vagy mind a kettő: én már nem tudok benne bízni – mi másra lenne szükségük, hogy megtalálják a kiutat, mint erre a fajta reménységre?
Amikor valaki már nem küzd többé a reá jellemző rossz szokások vagy bűnök ellen, mert reménytelennek tartja ezt a szüntelen csatát. Amikor lemondott arról, hogy szabaddá váljék egy őt megkötöző szenvedélytől vagy függőségből – mi másra lenne szüksége, mint igazi reménységre?
Amikor gyötör valakit a betegség, és késik a javulás, vagy nem is várható felépülés – csak ez a reménység adhat mégis teljes életet. Vagy amikor az ember a világot nézi, és látja, hogy merre tart – az egyetlen, ami megóvhat minket a kétségbeeséstől, ez az élő reménység, hogy az Úré a hatalom!
Mindnyájunknak nagy szükségünk van erre az életmegtartó, élet-meghatározó reménységre. Mi jellemző erre a reménységre és hogyan lehet kapni?
1. A hívő ember az élő Istenben reménykedik. Az ő szavában, igéjében, ígéreteiben. Csak erre a reménységre érvényes a Bibliának ez a megállapítása: „a reménység nem szégyenít meg” (Róma 5:5). Nem hagy cserben soha. Aki magában, szerencséjében, összeköttetéseiben reménykedik (majd csak lesz valahogy…) – az biztos csalódni fog. Aki viszont az Isten igaz ígéreteiben reménykedik és azokba kapaszkodik – az biztos, hogy nem fog csalódni. Mindenkiben csalódhatunk. A hozzánk legközelebb állóban is. Az imádott nőben, férfiban is, a legjobb barátban, vagy főnökben. Még Önmagunkban is, mert csalárdabb a szív mindennél. Istenben soha nem csalódik, aki valóban ismeri Őt – és nem egy maga által elképzelt bálványban bízik, hanem az élő Istenben. Aki ismeri az Ő ígéreteit, az Ő igéjét, és azokra épít, nem szégyenül meg – hanem ellenkezőleg: életté, megtapasztalássá lesz hite!
Mert Isten ismeri a teherbíró képességünket, és annak megfelelően cselekszik. Azért tesz mindent, hogy automatikus reflexé legyen bennünk minden újabb baj esetén: Uram, tudom, nálad már most készen van a megoldás erre. Én pedig lehet, hogy nyögve, nyüszítve, de szent kíváncsisággal várom, hogy most hogyan mutatod meg újra a te hatalmadat, és irántam való szeretetedet. És megtapasztalja: 1 békessége van a próbák alatt, 2. Isten ad megoldásokat, formálja, megerősíti – sőt használja mások javára épülésére, továbbviszi életét a cél felé. Mert Isten mindenható szeretet! Hatalmas és mindenható, neki nincs lehetetlen. És mi fontosak vagyunk neki. Ezek olyan „antidepressziós tabletták”, amik a csüggedésbe, kétségbeesésbe sodródó emberen igazán segíthetnek. Ezeket kell nekünk újra és újra bevennünk. Ezekre emlékeztetni magunkat.
A hívő ember a Szentírásból ismeri meg Isten ígéreteit, amibe reménységét veti. Ezért is olvassa a Bibliát. Szeretné megismerni, hogy kire bízta magát, vagy kire bízhatja magát még jobban. Mit is mondott Ő? Mi az, amire hivatkozhatom az imádságomban, amire emlékeztethetem Őt? Nem mintha neki lenne szüksége arra, hogy emlékeztessem saját szavára – nekem van rá szükségem, mert a hitemet, a bizalmamat mindig újra támadja sok minden.
2. Mivel az élő Istenbe veti reménységét a hívő, ezért ez a reménység erőt ad neki. Biztos támpontja van. Olyanba kapaszkodhat, aki nem rendül meg. Ezért használja a Szentírás ezt a szemléletes képet: a reménység jelképe, szimbóluma a Bibliában a horgony. A hajót dobálja a víz, ide-oda dobálja a szél, a vihar, de ha leengedi a horgonyt, az megkapaszkodik a fövenyben, valami biztosban a víz alatt, stabilizálja a hajót. „Lehetetlen, hogy Isten hazudjon: erős bátorításunk van, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya…” (Zsid 6,17-19) Dobálják a viharok a mi kicsi életünket. Újra és újra átéljük, hogy milyen kiszolgáltatottak és tehetetlenek vagyunk. Mennyi bizonytalan tényező vesz körül bennünket. Odamenekülünk és megkapaszkodunk, és ez a kapaszkodás az a reménység, amit Krisztusba vetünk, ami a mi életünk erős és biztos horgonya. Őbenne kapaszkodhat meg a hívő.
Egy házaspár egyik gyerekét az iskolából kellett a kórházba szállítani. A másikat az utcán érte baleset. Aznap vitte el a nagyit a mentő szintén kórházba. Aznap közölték a férfivel, hogy már csak e hónap végéig alkalmazzák. Olyan jellemző volt az a mondat, amit ez a hívő férfi mondott: Mi most annál inkább kapaszkodunk Jézusba.
Nyilván ott van sokféle szorongás, bizonytalanság a szívükben, de nem a kétségbeesés jellemezte őket. Azt mondja: most különös vihar dühöng – akkor annál inkább kapaszkodunk Jézusba. Az ő reménységük biztos horgonya - ahogy itt olvastuk - az élő Jézus Krisztus, akibe meg lehet kapaszkodni.
Nem tudni, hogy melyik gyerek állapota hogyan alakul, nem tudni, milyen baj várja őket, mikor este hazaérnek – de azt lehet tudni, hogy Jézus él! Az övé minden hatalom mennyen és földön, az övéivel van minden napon a világ végezetéig, és nyugodtan rábízhatják magukat, a gyerekeiket, a nagyit, az állást, a kenyerüket, az egész jövőjüket. Ilyen gyümölcsei vannak annak, ha valaki élő reménységgel kapaszkodik Istenbe, ha ismeri azt, akibe kapaszkodik. Ha van a reménységnek biztos és erős horgonya.
3. Ebből is kiderül már a harmadik, hogy ez a reménység mindig harc. Szakadatlanul küzdenem kell a saját hitetlenségem ellen. Szakadatlanul harcolnom kell azért, hogy merjek bízni Istenben. Ne kételkedjem az Ő igazmondásában. Legyen erőm kivárni az Ő szabadítását, és legyek biztos abban, hogy nem feledkezik el rólam, hogy Ő holnap is ugyanaz, akinek tegnap megismertem. Nem fog elkésni a segítséggel.
Persze ez leginkább egyáltalán nem ilyen egyértelmű. (Ábrahám, Dávid, tanítványok húsvét előtt.) Ezt a harcot nekünk mindenképpen vállalnunk kell – mert a velünk született aggályoskodás, sokaknak az alapvetően pesszimista természete, sokféle csalódásaink mind küzdenek Istenbe vetetett feltétlen reménységünk ellen. Összezavar minket sokféle látási zavarunk is, amikor csak a rosszat látjuk, vagy elképzelt veszedelmekre gondolunk. Ezeket mind le kell győzni, mert amiről a Biblia beszél, és amit a Szentlélek kínál a hívőnek, nem „csalfa vak remény” – hanem ez a reménység lát. Látja Isten ígéreteit, szakadatlanul azokat tartja szeme előtt, és az élő Istenre való tekintettel reménykedik reménytelenség ellenére, a keserű tapasztalatok ellenére is.
4. Ezért az ilyen ember szívében öröm és békesség van, akárhogy csapkodnak is a hullámok. Látja a horgonyt, tudja, hogy megtart – sőt, másokat is bevesz a hajójába. Akinek a szívében reménytelenség és csüggedés uralkodik, az szomorú és nyugtalan. Akinek a szívébe beköltözik ez a reménység, és ez lesz egyre erősebb és meghatározóbb – az átéli azt, amit itt olvastunk: „a reménység Istene töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel.” Így valósul meg az, amit szintén ebben a levélben, a megelőző fejezetben ír az apostol, „a reménységben örvendezők legyetek”. Mert aki reménységét az élő Istenbe veti, az sose süpped bele a nyugtalanító jelenbe, hanem az mindig kilát, akármilyen gödörbe kerül az élete. Jók a kilátásai, mert reménységét az élő Istenbe veti. Teljes békessége van!
5. Az ötödik, amit megemlít alapigénk, hogy mindezt Isten bőségesen adja. „Bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által.” Olyan bőven, hogy ki is csordul a hívőből ez a reménység és másoknak is tud adni belőle. Olyan szépen írja ezt Péter apostol: „Legyetek készen számot adni a bennetek levő reménységről, ha megkérdeznek titeket, szelíden és tisztelettudóan.” (1Pét 3,13-16) Legyek kész továbbadni reménytelen embereknek azt a reménységet, amit én is úgy kaptam. Nem kell őket meggyőznöm – csak adjak számot arról, hogy mit kaptam és mit jelent ez nekem. Mit jelent mindig túllátni a láthatókon. Ki az az Isten, akibe a reménységemet vetem.
6. Hogyan lehet a miénk ez a reménység? Szintén Péter leveléből hadd idézzek egy mondatot: „Áldott az Isten, aki újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által.” (1Pét 1,3) Ezért is hangsúlyos Jézus szava: szükséges újonnan születnetek. Ezt a reménységet csak a Krisztussal szoros közösségben élő hívő kapja. Az újjászületés az, amikor szól az Isten igéje, a Szentlélek megérteti, mit tett értünk Jézus, és ezt a mi nyitott szívünk befogadja. Aztán ez az üzenet ott tovább él, és a Szentlélek megtermékenyíti az igét, és Jézus élete jön létre, válik láthatóvá egy ilyen magunkfajta, kegyelemre szoruló ember szívében. Ez az újjászületés – amikor kapja az ember az élő reménységet.
Az élő reménység és minden egyéb úgynevezett reménység között pontosan ez a különbség, mint az élő fa meg egy kiszáradt fa között. Az élő fa kapaszkodik, a gyökerein keresztül nyomja fel a nedvességet és a táplálékot. Bírja a viharokat. Sokszor több méter kilengése van egy-egy ágnak, de bírja – és ha gyümölcsfa, akkor gyümölcsöt is terem.
Mint az élő fa öt jellemzője: A hívő ember 1. Istenbe veti a reménységét, benne gyökerezik. 2. Ha a gyökér erős, a törzse is erős, ami tartja. 3. Vállalja a harcot minden csüggedéssel szemben. Az ágakat tépázhatja a szél, de ha erősek, bírják. 4. Megtermi az örömnek és a békességnek a gyümölcsét, mégpedig olyan gazdagon, hogy másoknak is jut belőle. 5. Bővölködik a reménységben a Szentlélek ereje által.
Jó lenne, ha ma egy Isten előtt egy elmondott imádságban megvallanánk, és elhagynánk minden reménytelenségünket. Megvallanánk, hogy minden reménytelenségünk mélyén az a bűn van, hogy Őt kicsinek tartjuk – mert nem ismerjük igazán, és nem bízunk benne. Kérjük Őt, hogy idén hadd ismerjük meg egyre jobban, belé vessük bizalmunkat, és ezzel az élő reménységgel menjünk tovább az utunkon – 2009-ben is! Ámen.
|