I. Péter 5: 7 „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”.

Mekkora hitünk van? Akkora, amennyire az Istenre hagyatkozunk. Amennyire ő az életünk alapja, értelme, és célja. Amennyire elhisszük az Isten igaz ígéreteit – és azokra bízzuk magunkat, életünket. Mekkora hitünk van? Nincs pontos mértékegysége, amivel mérhető. Sokan vannak, akik azt mondják: hiszek. Jó lenne, ha le lehetne mérni. Ha lenne egy fejünkre tehető masina, egy speciális mérőeszköz, ami azonnal kimutatná, hogy hogyan is állunk a hit dolgában. Ami azonnal tájékoztatna arról: kiben hiszel valójában? Önmagadban? Kapcsolataidban? Sikeredben? Istenben? Mennyire hiszel? Milyen mély a hited? Mit jelent ez a hit a számodra?

Pedig a hitnek mégis van fokmérője – az élet. A Jézus Krisztusban az Isten dicsőségére leélt élet – önmagáért beszél. Látszik, és egy idő után világít – még akkor is, ha soha nem leszünk tökéletesek. Mindig maradnak sötét foltjai az életünknek – de az Isten közelsége meglátszik azon, aki Jézussal jár. Akin ez mégsem látszik meg – annak azért nem látszik, mert kicsinyhitű. Ezt a kifejezést Jézus többször is használta. Az eredeti görög szó valami olyat jelent, hogy van hite – de a hite jelentéktelen (kicsi, kevés). Nem látszik. Nem lehet belőle élet. Nem formálja át. Nem hat ki a hétköznapjaira. Nem szól bele az életébe. Nem teszi más emberré. Nem látszik rajta csak nagyon kevéssé, hogy hisz az Istenben. A kicsinyhitű olyan keresztyén – akinél hiányzik az élet bizonyságtétele. (Múlt heti ige: hangolás igen – előadás nem).

I. Mitől kicsinyhitű valaki? – Attól, hogy nem ismerte meg valójában azt, hogy kicsoda az Isten! A kicsinyhitű már hallott Istenről, valamilyen információkkal rendelkezik róla – de valójában mégsem ismerte meg. Olyan felszínes a kapcsolat. Mint mindenkivel. Ez ma különösen jellemző a világban. Nagyon sokat csalódtak, csalódnak az emberek: barátban, élettársban, honfitársban, munkatársban, cégben, embertársban – úgyhogy nagyfokú a bizalmatlanság. Valaki a harmadik házassága után azt mondta, hogy sokáig hitt az örök szerelemben, és a tartós házasságban – de most már soha többet nem akar megházasodni. Soha többé nem akarja valakihez hozzákötni az életét – akiben csalódik. Másvalaki azt mondta: teljesen bizonytalan világban élünk. Minden ingoványos, változó és bizonytalan. Tehát az ennek a világnak az embere, aki jól tud váltani. Aki nem betonozódik be, aki gyorsan képes kapcsolatokat, életstílust, gondolkozást váltani – mindig az éppen aktuális élethelyzetnek, kihívásoknak megfelelően. Ma még ő a társam és ők a barátaim – holnap pedig már más a társam, és mások vesznek körül. Az tud ebben a fajta életben könnyedén, nagy lelki traumák nélkül létezni – aki nem épít senkivel tartós, erős kapcsolatokat. Csak olyan felszíneseket. Hány és hány történetet ismerünk, hogy nagy szerelemben együtt voltak házassággal, vagy anélkül; születetett egy pici, egészséges, aranyos, csodálatos kicsi élet. Még egy darabig együtt voltak, aztán fokozatosan kihűlt a kapcsolat, vagy valaki más, szebb, érdekesebb, megértőbb, értelmesebb akadt – és végül szétmentek. Az egy-két-három éves gyerek pedig ettől kezdve apa nélkül marad, vagy jönnek új férfik, új apukák, úgy szépen sorban. És felnő úgy, hogy ez a normális, hogy ez így van jól – és neki már esze ágában sem lesz megnősülni, férjhez menni: mert túl nagy rizikó, nem éri meg. Inkább legyen biztonságos, felszínes minden. Elkötelezések, kötöttségek nélkül – mert így sokkal jobb: NEKEM! Hatalmas hazugság – és ezt a Sátán nagyon sokakkal elhiteti. Így lesznek egyre inkább magányossá tömegek, így hal ki a család, a nemzet, a közösség.

MO-n 1949-ben 100.000 házasságkötés, 1999-ben 45.000. 1998-ban 25.500 válás. 1949-ben 0.9% vált el, ma közel 60%. Így történhetett meg, hogy 1993-ban több válás volt, mint házasságkötés. 1970-ben a felnőtt lakosság 88% élt házasságban, 4,5 % élettársi viszonyban; 2005-ben 71% élt házasságban, 27% élettársi viszonyban. A házasságok 1/3-ban (40.5%) nincs (az élettársi kapcsolatok 54%-ban nincs), 1/3-ban egy, 1/3-ban több gyerek van. De csak 6%-ban van 3, vagy több gyerek. MO-n az átlag házasságonként 1,3 gyermek.

Miért? Mert ebben a mai világban nem lehet másképp – mondja mindenki. Az élő hit hiány miatt fogy a magyar nemzet. (A fehér ember.) Minden csupa felszínesség.

De aki az Isten elhívott gyermeke Jézus Krisztusban – az gyökeresen más. Az odaadta, odaszentelte az életét annak, aki adta magát érte! Hálából. Nem részlegesen, és bebiztosítva önmagát – hanem teljes szívvel. Mégpedig egyedül azért, mert az Úr Jézus teljesen odaáldozta magát érte! Megmentette. Kimentette bűneiből, kimentette a szeretetlen, önző világból, kimentette a kárhozatból – és örök élettel ajándékozta meg. Kimentette abból a világi közegből, amely eddig meghatározta – és testvérek közé vezette, ahol hite és hitből való élete növekedhet!

Vallásos, konfirmált emberrel beszélgettem, és beszélgetés közben a feltámadásra terelődött a szó. Elmondta, hogy ő nem tud hinni a feltámadásban. Pedig éppen valamilyen konfliktusból keresett kiutat. Sokan vannak így. Vallásosak, de kicsinyhitűek. Ismerik valamennyire Jézust. Ünneplik karácsonyt, húsvétot, talán a Bibliát is ismerik többé-kevésbé – de nem ismerték meg az Istent: mert nem ismerték meg személyesen a szabadító Urat, Jézus Krisztust. Nem értik, nem fogják fel a jelentőségét annak a nagy tettnek, amit ő tett értünk halálával és feltámadásával: kimentett minket minden bűneinkből, megkötözöttségeinkből, rossz szokásainkból, természetünkből – és meg akar újítani. Folyamatosan. Tartósan. Újjá akar tenni – miközben közeledünk felé, egyre jobban megismerjük őt: őbenne, mint tükörben önmagunkat; és az Ő szemével azt a világot, amiben élünk. Attól kicsinyhitű valaki, hogy hallott többet-kevesebbet Istenről – de nem adta át Jézusnak a szívét. És mert Neki nem adta – nem lesz mássá az élete. A világhoz hsonul– és nem Krisztushoz. Nem lesznek tartós kapcsolatai. Nem az Úrban keres társat. Nem az Úrért – hanem egyedül önmagáért él. Nem a Szentlélek vezetése alatt áll az élete – hanem egyedül botladozik az élet rögös útvesztőiben. Az élete alapjában nem különbözik a hitetlentől. Ilyen a kicsinyhitű.

II. És mert ilyen, vagyis kicsinyhitű, ezért nincsen meg az a feltétlen bizalom az Úr Jézusban – ami pedig a hívő ember meghatározó jellemzője. Igaz, ez nem új dolog. Még Jézus tanítványai is többször voltak kicsinyhitűek. Vihar a Galileai tengeren – miközben Jézus a hajó mélyén aludt. „Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: „Uram, ments meg minket, elveszünk!” De ő így szólt hozzájuk: „Mit féltek, ti kicsinyhitűek?” Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett”. (Máté 8,25–26) Mit féltek? Ott van a hajóban Jézus! Kint lehet óriási vihar – de ha ő ott van bent, akkor minden rendben. Amikor akar, ráparancsol a szélre, és nagy csendesség lesz. Amíg nem, addig meg a hitemen keresztül tart meg: Jézus ott van velem!

Péter a vízen járt. „Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: „URam, ments meg!” Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?” (Máté 14:30–31) Ahogyan a körülményekre nézett, és megrémült – süllyedni kezdett. Az addig nagy hite nagyon gyorsan összezsugorodott. Amíg teljesen és feltétlenül bízott Jézusban – addig járt a vízen. Amikor a körülményei megingatták a hitét – süllyedni kezdett. Mi is akkor süllyedünk el, amikor a Jézusba vetett teljes és feltétlen bizalmunk meginog!

„Amikor a tanítványok átmentek a túlsó partra, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal. Ők pedig így tanakodtak egymás közt: „Nem hoztunk kenyeret!” De Jézus észrevette, és így szólt hozzájuk: „Mit tanakodtok azon, kicsinyhitűek, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek? Nem emlékeztek az ötezer ember öt kenyerére, és arra, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze? A négyezer ember hét kenyerére sem emlékeztek, és arra sem, hogy hány kosár maradékot szedtetek össze?” (Máté 16:5,7–10) A tanítványok Jézussal élve megtapasztalták, hogy Isten minden szükségeset kirendelt számukra. Sőt, általuk ezrek laktak jól – pedig nekik nem volt semmijük. Megtapasztalták Isten gondoskodó szeretetét. Nem dúskáltak, de ami kellett, minden megvolt. Kicsinyhitűség – azaz a feltétlen bizalom hiánya –, amikor emiatt aggódunk bármi anyagiért, testiért, és aggódásunkkal nyomorítjuk életünket. „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket. Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is?” Senki. „Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel, mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele”. (1Timóteus 6:6–8) Elégedjünk meg! Isten gyermekei hálás, megelégedett emberek.

Aggodalmaskodásunk sajnos sokszor éppen abból származik, hogy nem elégszünk meg vele. Márpedig: „Senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti: nem szolgálhattok Istennek és mammonnak”. (Máté 6: 24) Kire bízom magam? Ki az Ura az életemnek? Ki, mi tart meg? Kit, mit akarok elérni? Nem lehet két úrnak szolgálni – csak egynek!

Feltétlen bizalom a mi szabadító Istenünkben! „Gyönyörködj az ÚRban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az ÚRra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik. (…) Az ÚR irányítja annak az embernek a lépteit, akinek az útja tetszik neki. Ha elesik is, nem marad fekve, mert az ÚR kézen fogja. Gyermek voltam, meg is öregedtem, de nem láttam, hogy elhagyatottá lett az igaz, sem azt, hogy gyermeke koldussá vált.” (Zsoltárok 37:4–5; 23–25) Mert az Úrra hagyta az útját – és közben becsülettel végezte élte feladatait, munkáját. És megtapasztalta Isten vezetését, gondoskodását, oltalmát, kegyelmét. Hiszen ő mindenütt jelen van, és mindent tud. „Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, URam. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod.” (Zsoltárok 139:4–5) Éppen ezért bizalommal mehetünk mindenkor, mindenért hozzá! „Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban”. (Filippi 4:6–7) Csak ha a Krisztus Jézusban vannak szíveink és gondolataink, csak ha az ő igéje jár át, arra emlékeztetjük magunkat, azzal élünk – akkor árad ki ránk az Isten békessége; ami minden értelmet meghalad.

Ha megismerted Jézusban az Istent, az ő nagy szeretetét, ahogyan megmentett téged a kárhozatból az örök életre, bűneidből az Isten gyermekeinek szabadságára – akkor ne légy kicsinyhitű! Add át neki, bízd rá magad teljesen! „Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok”. Gondja van. Isten soha nem hazudik! Élj Vele! Ámen.