Előszó

A keresztyén hit lényegét és egyszerű természetét Pál apostol így foglalja össze: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz” (Csel 16,31). Ez az Ige nagyon kedves volt Charles Haddon Spurgeon szívének, és nagyon aggódott amiatt, hogy ezt a csodálatos egyszerűséget gyakran akaratlanul is elködösítik. A Mi a hit és hová vezet című könyv összegyűjti Spurgeon ezzel kapcsolatos gondolatait, világosan és tömören ismerteti a keresztyén hit természetét és következményeit.

Nem mintha Spurgeon azzal kérkedett volna, hogy ő az egyetlen, aki képes eljuttatni az üzenetet az emberekhez. Sőt, inkább alázattal közelítette meg feladatát, és imádkozott, hogy erőfeszítéseit Isten áldása kísérje, aki a növekedést adja (1Kor 3,6). A bevezetőben ezt mondja: „Azt hiszem, elmondhatom, hogy bár a hit a legegyszerűbb dolog a világon, mégis nagyon nehéz róla írni, mivel nagy jelentősége miatt lelkünk megremeg, amikor beszélni próbálunk róla, és nem vagyunk képesek olyan világosan leírni, ahogyan szeretnénk.”

Napjainkban épp olyan szükségünk van a keresztyén hitről való világos beszédre, mint valaha, és a kiadó azért imádkozik, hogy a jelen könyv áldás legyen mindazok számára, akik elolvassák, és hogy sokan részesüljenek az örök élet drága ajándékában a Jézus Krisztusba vetett üdvözítő hit által.

A HIT

„Aki hisz Őbenne (Jézus Krisztusban), az nem jut ítéletre” (János 3,18)

Az Írás az üdvözülésről a legközérthetőbb nyelven beszél, mégis talán nincs olyan igazság, amelyről több tévedés hangzott volna el, mint a hittel kapcsolatban, ami által a lelkek üdvözülnek. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy Krisztus minden tanítása rejtélyes - nem önmagában, hanem mert rejtve vannak az elveszettek előtt, akiknek a szemét e világ istene megvakította. Az Írás olyan egyszerű, hogy azt gondolhatnánk: „Mindenki olvashatja”; de az ember látása olyan homályos és értelme olyan fogyatékos, hogy az Írás legegyszerűbb igazságát is eltorzítja és félreértelmezi. És valóban, testvéreim - még azok számára is, akik személyesen és tapasztalatból tudják, hogy mi a hit - nem mindig könnyű pontosan meghatározni, mi is az. Gyakran azt hiszik, hogy fején találták a szeget, de aztán siránkoznak, hogy kudarcot vallottak. Miközben erőlködnek, hogy leírják a hit valamelyik oldalát, azt veszik észre, hogy elfeledkeztek egy másik oldaláról, és miközben megpróbálják megszabadítani a szegény bűnöst valamelyik tévedésétől, gyakran még súlyosabb tévedés felé vezetik. Azt hiszem, nyugodtan elmondhatom, hogy bár a hit a legegyszerűbb dolog a világon, nagyon nehéz írni róla, mert nagy jelentősége miatt lelkünk megremeg, mihelyt megpróbálunk beszélni róla, ezért nem tudjuk olyan világosan leírni, ahogyan szeretnénk.

Az a szándékom, hogy Isten segítségével összerakjam a hitről vallott különféle gondolataimat, amelyekről különböző időpontokban beszéltem, de amelyeket eddig nem gyűjtöttem össze. Nincs kétségem afelől, hogy ezeket a gondolatokat azért értették gyakran félre, mert nem lettek megfelelő sorrendbe állítva. Az alábbi dolgokról fogok beszélni:

1. A hit tárgya; avagy mire figyel a hit?
2. A hit oka; avagy miért hisznek az emberek és honnan származik ez a hit?
3. A bűnös hitének alapja; avagy milyen alapon merészel hinni az Úr Jézus Krisztusban
4. A hitre való jogosultság; avagy miért merészelünk hinni Krisztusban
5. A hit eredménye; avagy hogyan erősödik fel hitünk, amikor Krisztushoz járulunk
6. Az Írás megnyugtató kijelentése a hívőkre vonatkozóan
7. Félreértés a hitet illetően, melynek okán a keresztények gyakran elcsüggednek
8. Amit a hit magában foglal
9. Amit a hit kizár

1. fejezet
A hit tárgya; avagy mire figyeljen a hit?

Isten Igéje azt mondja nekem, hogy higgyek. – Miben higgyek? Figyelnem kell. – Mire figyeljek? Mi reménységem, hitem és bizalmam tárgya? – A válasz egyszerű. A hit tárgya egy bűnös számára Jézus Krisztus. Hányan tévednek ezzel kapcsolatban, és gondolják azt, hogy Istenben, az Atyában kell hinniük! Az Istenben való hit a Jézusban való hit következménye. Azáltal hiszünk az Atya örök szeretetében, hogy bízunk Fiának drága vérében.

Sokan mondják: „Hinnék Krisztusban, ha tudnám, hogy kiválasztott vagyok.” Ez azt jelenti, hogy eljutottak az Atyához, de az Atyához senki sem juthat el, csak Krisztuson keresztül. A kiválasztás az Atya dolga; nem mehetünk hozzá közvetlenül, ezért nem tudhatjuk meg, hogy ki vagyunk-e választva, hacsak előbb nem hiszünk Krisztusban, a Megváltóban. Csak ezután, a megváltás révén közeledhetünk az Atyához, és tudhatjuk meg, hogy ki vagyunk-e választva.

Egyesek elkövetik azt a hibát, hogy a Szent Szellem munkálkodására figyelnek. Saját magukat vizsgálják, hogy vannak-e bizonyos érzéseik, és ha megtalálják ezeket, akkor hitük erős; de ha érzéseik elhagyták őket, akkor hitük gyenge, úgyhogy a Szent Szellemre figyelnek, amely nem tárgya egy bűnös ember hitének. A megváltás beteljesülése érdekében mind az Atyában, mind a Szent Szellemben hinni kell, de a megigazulás és bűnbocsánat különös kegyelméhez a Közvetítő vérére van szükség. A keresztyéneknek a megtérés után bízniuk kell a Szent Szellemben, de ha a bűnös üdvözülést remél, nem az a dolga, hogy a Szent Szellemben bízzon, vagy hogy a Szent Szellemre figyeljen, hanem hogy Jézus Krisztusra, és csak reá. Tudom, hogy üdvözülésed az egész Szentháromságon múlik, de egy bűnös megigazító hitének első és közvetlen tárgya nem az Atya Isten és nem is a Szent Szellem, hanem Isten Fia, aki emberi testben jelent meg, és bűnbocsánatot kínált a bűnösöknek.

Vajon van-e szemed a hitre? Ha igen, akkor tekints Krisztusra, mint Istenre. Ha üdvözülni akarsz, hinned kell, hogy Ő az Isten mindenek felett, akin örök áldás van. Hajolj meg előtte, és fogadd el Őt, mint igaz Istent, mert ha nem teszed, nincs részed őbenne.

Ha hiszel Krisztusban, higgy benne, mint emberben. Hidd el testté válásának csodálatos történetét; fogadd el az evangélisták tanúbizonyságát, akik kijelentik, hogy a Végtelen a kisdedben testesült meg, hogy az Örökkévalóság a halandóban rejtőzött; hogy ő, aki a menny Királya volt, a szolgák szolgájává és az ember Fiává lett. Hidd el és csodáld testté válásának titkát, mert ha nem teszed, nem nyerhetsz üdvösséget általa.

Ha üdvözülni akarsz, nézd Krisztust tökéletes igazságában. Lásd meg, hogy hiánytalanul megtartotta a törvényt, hiba nélkül engedelmeskedett Atyjának, makulátlanul feddhetetlen maradt. Mindezeket tehelyetted tette meg. Te nem lennél képes megtartani a törvényt; Ő megtartotta helyetted. Te nem lennél képes tökéletesen engedelmeskedni Istennek; lám, Ő engedelmeskedett helyetted is – ezáltal üdvözülsz.

De ügyelj arra, hogy hitedben először is úgy tekints Krisztusra, mint haldoklóra és halottra. Tekints Krisztusra, mint Isten Bárányára, aki néma volt megnyírói előtt; tekints rá úgy, mint a bánat és szomorúság emberére; menj vele a Gecsemáné kertjébe, és lásd, amint vércseppeket izzad. Vedd észre, hogy hitednek semmi köze bármihez, ami önmagadban van; hited tárgya nem valami benned lévő dolog, hanem valami, ami rajtad kívüled van. Higgy őbenne, aki ama kereszten – átszögezett kezekkel és lábakkal – életét adta a bűnösökért. Ott van a te hited tárgya, amely elvezet a megigazulásra; nem önmagadban, és nem is olyasmiben, amit a Szent Szellem művelt benned, vagy amit ígérete szerint megtesz érted; Krisztusra és egyedül Krisztusra kell tekintened.

Ezután hagyd, hogy hited úgy tekintsen Krisztusra, mint aki feltámadt a halálból. Lásd Őt – elszenvedte az átkot, most pedig elnyeri a megigazulást. Meghal, hogy megfizesse az adósságot; feltámad, hogy felszögezhesse a megfizetett adósság kézírását a keresztre. Lásd, amint felemelkedik, és figyeld Őt ma közbenjárva az Atya trónja előtt. Esedezik népéért, tekintéllyel folyamodik mindazokért, akik általa jönnek az Atyához. És Ő mint Isten, mint ember, mint élő, mint haldokló, mint feltámadó és odafönt uralkodó - Ő és csakis Ő a hit tárgya a bűnök bocsánatáért.

Semmi másban nem kell bíznod; Ő legyen bizalmad egyetlen támasza és pillére; és minden, amit mellé állítasz, gonosz Antikrisztus lesz, az Úr Jézus korlátlan hatalma elleni lázadás. De vigyázz, ha a te hited megtart téged miközben mindeme dolgokban Krisztusra tekintesz, úgy lásd Őt, mint helyettesítőt.

A helyettesítés eme tana oly fontos az egész üdvterv szempontjából, hogy ezredszer is el kell magyaráznom. Isten igazságos, ezért meg kell büntetnie a bűnt; Isten irgalmas, ezért meg akar bocsátani azoknak, akik hisznek Jézusban. Hogyan teheti ezt meg? Hogyan lehet egyszerre igazságos, kiróván a büntetést, ugyanakkor pedig irgalmas, megbocsátván a bűnösnek? Ezt Isten a következőképpen teszi: Leveszi a bűnöket népéről, és átruházza azokat Krisztusra, úgyhogy ők olyan ártatlanul állnak előtte, mintha sohasem vétkeztek volna, Krisztusra pedig úgy tekint, mintha Ő lenne egy személyben a világ összes bűnöse. Isten mentesítette népét bűneitől, és azokat valóságosan és ténylegesen - nem csupán átvitt értelemben - áthelyezte Krisztusra. Ezután Isten eljött tüzes kardjával, hogy találkozzon a bűnössel és megbüntesse őt. Krisztussal találta szemben magát. Krisztus maga nem volt bűnös, de népének bűnei mind neki tulajdoníttattak. Az igazságszolgáltatás tehát Krisztusra sújtott le, mintha Ő lett volna a bűnös - megbüntette Krisztust népének bűneiért, kivonta belőle a büntetés utolsó atomját is, kirótta rá a végső és maradéktalan büntetést, egy csepp üledéket sem hagyva a pohárban.

És ma, aki úgy tekint Krisztusra, mint saját helyettesítőjére és belé helyezi bizalmát, megmenekül a törvény átkától. Lélek, amikor látod Krisztust engedelmeskedni a törvénynek, hited szerint ezt kell mondanod: „Népe miatt engedelmeskedik.” Amikor látod Őt meghalni, ezt kell mondanod: „Íme, elvette a bűneimet.”. Amikor látod feltámadni a halálból, ezt kell mondanod: „Összes kiválasztottjának fejeként és képviselőjeként támad fel.”. És amikor látod ott ülni az Atyaisten jobbján, úgy kell reá tekintened, mint ama ígéret zálogára, hogy mindazok, akikért meghalt, bizonyosan ott fognak ülni az Atya jobbján. Tanulj meg úgy tekinteni Krisztusra, mint aki Isten szemében maga a bűnös. „Nem volt benne bűn.” Ő volt „az igaz ember”, de Ő szenvedett az igaztalanokért. Ő volt az igaz ember, de Ő állt a bűnösök helyébe; és mindazt, amit a bűnösöknek kellett volna elszenvedniük, Krisztus szenvedte el, egyszer s mindenkorra, és saját maga feláldozásával örökre mentesítette őket bűneiktől.

Ez hát a hit tárgya. Könyörögve kérlek, hogy ebben a dologban ne kövess el hibát, mert itt a hiba veszélyes, sőt végzetes lehet. Hited szerint tekints úgy Krisztusra – életében, halálában, szenvedésében és feltámadásában – mint helyettesítőre mindazokért, akikért Atyja odaadta őt – mint helyettesítő áldozatra mindazok bűneiért, akik őszintén bíznak benne. Krisztus tehát a megigazulásra vezető hit tárgya.

Megjegyzem, hogy ezt olvasván egyesek azt mondják majd: „Ó, hinnék én és üdvözülnék is, ha…” – Ha micsoda? Ha Krisztus meghalt volna? „Ó nem, uram, Krisztus felől nincsenek kétségeim.” Gondoltam! Akkor mi felől vannak kétségeid? „Nos, hinnék én, ha ezt érezném, vagy azt tettem volna.” Vagy úgy! Én azt mondom neked, hogy ha ezt vagy azt éreznéd vagy tetted volna, nem tudnál hinni Jézusban, mert akkor önmagadban hinnél, és nem benne. Ez a lényeg. Ha ilyen vagy olyan lennél, akkor persze lenne bizalmad. Bizalmad miben? Nos, saját érzéseidben és tetteidben, ez pedig szöges ellentéte a Krisztusban való bizalomnak.

A hit nem azt jelenti, hogy a bennem levő jóból következtetetek az üdvözülésemre, hanem annak ellenére, és bár Isten szemében bűnös vagyok, és megérdemlem a haragját, mégis hiszem, hogy Fiának, Jézus Krisztusnak a vére megtisztított engem minden bűnömtől; és bár lelkiismeretem elítél engem, hitem erősebb a lelkiismeretemnél, és hiszem, hogy Ő „üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez”. Könnyű szentként járulni Krisztushoz; könnyű hinni, hogy meggyógyít az orvos, ha úgy érezzük, hogy már javulunk; de bízni az orvosban akkor, amikor úgy érezzük, hogy a halálos ítélet a testünkben van, nem csüggedni akkor sem, amikor a betegség a csontunkig hatol és amikor a fekély gyűjti már halálos mérgét, még akkor is hinni az orvostudomány hatékonyságában – ez a hit.

Tehát amikor a bűn hatalmába kerít, amikor úgy érzed, hogy a törvény elítél, és ennek ellenére bűnösként is hinni tudsz Krisztusban, ez a legbátrabb mutatvány a világon; és a hit, amely ledöntötte Jerikó falait, a hit, amely feltámasztotta a halottakat, a hit, amely bezárta az oroszlánok száját, nem volt nagyobb, mint a szegény bűnös hite, amikor minden bűne ellenére hinni mer Jézus Krisztus vérében és igazságában. Tedd ezt, lélek, és akkor üdvözülsz, akárki is vagy. A hit tárgya tehát Krisztus, a bűnösök helyettesítője. Istent Krisztusban és nem Krisztustól függetlenül, nem a Szent Szellem bármilyen művét, hanem egyedül Jézus Krisztus művét kell úgy tekintened, mint reménységed alapját.

2. fejezet
A hit oka; avagy miért hisznek az emberek,
és honnan származik ez a hit?

„A hit hallásból van.” Tegyük fel, hogy így van. De vajon nem hall-e minden ember? Akkor pedig miért maradnak sokan hitetlenek? Hogyan válik valaki hívővé? Nos, a hite szükségérzetből származik. Úgy érzi, hogy szüksége van egy Üdvözítőre; Krisztusban megtalálja azt az Üdvözítőt, akire szüksége van, ezért mivel nem tud segíteni magán, Jézusban hisz. Mivel semmije sincs, ami a sajátja lenne, úgy érzi, hogy el kell fogadnia Krisztust, különben elpusztul, tehát azért teszi ezt, mert kénytelen ezt tenni. Sarokba van szorítva, és a menekülésnek csak ez az egy útja van, vagyis csak valaki más igazsága által menekülhet meg; mert érzi, hogy nem menekülhet saját jó cselekedetei vagy szenvedése által, ezért aztán Krisztushoz fordul, és megalázza magát, mert semmit sem tehet Krisztus nélkül, és el kell pusztulnia, hacsak nem kapaszkodik bele.

De tovább feszegetve a kérdést: Honnan származik az ember szükségérzete? Miért van az, hogy ő érzi, jobban mint mások, hogy szüksége van Krisztusra? Pedig bizonyos, hogy neki sincs nagyobb szüksége Krisztusra, mint másoknak. Hogyan jön rá, hogy elveszett és a pusztulás szélén áll? Miért van, hogy a pusztulásnak ez az érzete arra ösztönzi, hogy Krisztusba kapaszkodjon, aki mindent helyrehoz? A válasz az, hogy ez Isten ajándéka; a Szent Szellem műve. Senki sem jön Krisztushoz, csak ha a Szent Szellem hozzá nem vonzza, a Szent Szellem pedig azáltal vonzza az embereket Krisztushoz, hogy a törvény erejével arra a meggyőződésre juttatja őket, hogy ha nem fordulnak Krisztushoz, elpusztulnak. Ezután a mostoha időjárás arra kényszeríti őket, hogy irányt változtassanak, és befussanak ebbe a mennyei kikötőbe. A Krisztus általi üdvözülés annyira felfoghatatlan emberi elménk számára, annyira ellentmond az emberi érdem iránti tiszteletünknek, hogy magunktól sohasem kérnénk Krisztust, hogy legyen a mindenünk, ha a Szent Szellem nem győzne meg arról, hogy semmik vagyunk, és nem kényszerítene, hogy kapaszkodjunk Krisztusba.

De továbbra is fennáll a kérdés: Miként lehetséges, hogy Isten Szelleme egyeseket megtanít arra, hogy mire van szükségük, míg másokat nem? Miért van az, hogy egyeseket közületek a szükségérzet Krisztus felé vezetett, míg mások továbbra is önelégültségben élnek, és elpusztulnak. Erre csak egy válasz van: „Igen, Atyám, mert így láttad jónak.” Végül is eljutunk az isteni szuverenitáshoz. Az Úr „elrejtette ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedte a gyermekeknek.” Ahogy Krisztus fogalmazta: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra”; „de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.” Egyes teológusok szeretnék ezt így értelmezni: „Nem az én juhaim közül valók vagytok, mert nem hisztek.” Mintha bizony a hit tenne minket Krisztus juhaivá. De a szöveg világosan fogalmaz: „Nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.” „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön.” Ha valaki nem jön, az világos bizonyítéka annak, hogy soha nem is adatott Krisztusnak; mert azokat, akiket az Atya Isten kiválasztott és öröktől fogva Krisztusnak adott, és akiket a Fú Isten megváltott, a Szent Szellem vezérli egy szükségérzet által, hogy eljussanak Krisztushoz, és megragadják őt.

Soha senki nem hitt Krisztusban és nem is fog, hacsak nem érzi ennek belső szükségét. Soha senki nem érezte szükségét Krisztusnak és nem is fogja, hacsak a Szent Szellem nem készteti, hogy így érezzen, és a Szent Szellem senkit sem fog arra késztetni, hogy az üdvözítő Jézus szükségét érezze, hacsak meg nincs írva abban az örök könyvben, amelybe Isten bizonyosan bevéste választottjainak nevét. Ne értsenek félre, amikor azt mondom, hogy a hit oka, vagyis annak az oka, hogy miért hisznek az emberek, Isten kiválasztó szeretete, amely a Szent Szellem által munkálkodik egy szükségérzeten keresztül, elvezetvén őket Jézus Krisztushoz.

3. fejezet
A bűnös hitének alapja;
avagy milyen alapon merészel hinni az Úr Jézus Krisztusban

Kedves barátaim, mondottam már, hogy senki sem hisz Jézusban, ameddig nem érzi, hogy szüksége van rá. Gyakran mondtam, és újra megismétlem, hogy nem azzal az esedezéssel járulok Jézushoz, hogy szükségét érzem; annak az oka, hogy hiszek Krisztusban, nem az, hogy szükségét érzem, hanem hogy valóban szükségem van rá. Ha valaki Jézushoz fordul, nem mint bűntudatos bűnös járul hozzá, hanem egy-szerűen mint bűnös, minden jelző nélkül. Igaz, hogy nem járul addig hozzá, amíg tudatára nem ébred bűnösségének, de amikor végül elé járul, nem azt mondja neki: „Uram, azért jöttem hozzád, mert tudatára ébredtem bűnösségemnek, kérlek, ments meg.” Ehelyett azt mondja: „Uram, bűnös vagyok, ments meg.” Nem bűntudatossága, hanem bűnössége alapján mer Jézushoz járulni.

Remélem, értitek, hogy mit akarok mondani – mert nem tudom pontosan megmagyarázni –, amikor számos lelkész prédikációjára utalok, akik ezt mondják a bűnösnek: „Nos, ha úgy érzed, hogy szükséged van Krisztusra, ha megbántad bűneidet, ha eléggé megkínzott már a törvény, akkor Krisztushoz járulhatsz azon az alapon, hogy tudatára ébredtél bűnösségednek.” Én azt mondom, hogy ez tévedés. Senki sem járulhat Krisztushoz azon az alapon, hogy bűntudatos bűnös; egyszerűen úgy kell elé járulnia, mint bűnösnek. Ha Jézushoz akarok járulni, akkor tudom, hogy ezt nem tehetem addig, amíg tudatára nem ébredtem bűnös voltomnak, de mégsem úgy járulok elé, mint bűntudatos bűnös. Nem azért állok a kereszt lábánál, hogy megtisztuljak, mert bűnbánatot tartottam; amikor odamegyek, semmit sem viszek magammal, csupán bűneimet. A szükségérzet jó érzés, de amikor a kereszt lábánál állok, nem azért hiszek Krisztusban, mert jó érzéseim vannak, hanem egyszerűen hiszek benne, akár vannak jó érzéseim, akár nincsenek.

Amint vagyok, sok bűn alatt, de hallva hívó hangodat, s mert értem áldozád magad, Úr Jézus, így jövök.

A puritán korszak számos kiváló teológusa leírta, hogy mit kell éreznie az embernek, mielőtt Krisztushoz merészel járulni. Nos, én egy másik teológus szavait idézem, aki azt mondta, hogy ő csupán kegyelemben élő kisgyermek a puritán teológusokhoz hasonlítva: „Merem azt állítani, hogy mindez nem az Írás szerint való. A bűnösöknek vannak érzéseik, mielőtt Jézushoz mennek, de nem abból az okból mennek hozzá, hogy érzik, hogy bűnösök; azon az alapon jönnek, hogy bűnösök és semmilyen más alapon.” Az irgalom kapuja nyitva áll, és ez van föléje írva: „Igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse.” A „bűnösöket” szó előtt nincs jelző. Nem azt olvassuk, hogy „vezeklő bűnösöket”, „tudatra ébredt bűnösöket”, „bánkódó bűnösöket” vagy „megrémült bűnösöket”. Csupán azt, hogy „bűnösöket”, és én tudom, hogy ha Jézushoz járulok, ma azért teszem, mert úgy érzem, hogy Krisztus keresztjéhez járulni ma éppannyira szükséglete életemnek, mint tíz évvel ezelőtt volt; ha elé járulok, nem merészelek úgy menni mint bűntudatos bűnös vagy tudatra ébredt bűnös, hanem egy-szerűen úgy kell mennem, mint bűnösnek, üres kézzel. Nemrégiben láttam egy idős férfit egy kápolna sekrestyéjében. Előtte mondtam valamit ezzel kapcsolatban: Az idős férfi már évek óta keresztyén volt, és ezt mondta: „Sohasem láttam pontosan így megfogalmazva, de tudom, hogy éppen ilyen módon járulok elé; ezt mondom: „Uram, jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogódzva. Meztelen, hogy felruházz, árván, bízva, hogy megszánsz.”

A hit kiszáll belőled és Krisztusba jut. Tudom, sok száz szegény lelket zavart meg, hogy lelkészük azt mondta: „Ha érzed szükségedet, Krisztus elé járulhatsz.” „De”, mondják ők, „nem érzem eléggé szükségemet; biztos vagyok benne, hogy nem.” Sok levelet kaptam szegény megzavart, lelkiismeretes emberektől, akik ezt mondták: „Én bátorkodnék hinni Krisztusban, hogy üdvözítsen, ha érzékeny lelkiismeretem lenne; ha lágyszívű lennék; de az én szívem olyan, mint egy jéghegy, amely sohasem olvad el. Nem tudok úgy érezni, ahogy szeretnék, ezért nem szabad hinnem Jézusban.” Ó, ez nem igaz, nem igaz! Ez egy gonosz antikrisztusi ármány; ez közönséges babona! Nem a lágy szíved jogosít fel téged a hitre. Azért kell hinned Krisztusban, hogy összetörjön a kemény szíved, és elmenj hozzá úgy, hogy csak a bűnödet viszed magaddal.

A bűnös ember azért járul Krisztus elé, mert tisztátalan; mert halott, és nem azért, mert tudja, hogy halott; azért, mert elveszett, és nem azért, mert tudja, hogy elveszett. Tudom, hogy nem járul elé addig, amíg ezt nem tudja, de nem ebből az okból járul elé. A valódi ok titok, de nem a nyilvános pozitív alap, amit ő ért. Sokáig féltem Krisztus elé járulni, mert azt gondoltam, hogy érzéseim gyengék; és akkor olvastam Cowper himnuszát arról, hogy érzéketlennek kell lenni, mint az acél:

Ha valamit érzek, az csak fájdalom,

hogy találjak valamit, nem szabad éreznem.

Amikor már hittem Krisztusban, azt gondoltam, hogy semmit sem érzek. Most, ha visszatekintek, úgy látom, hogy egész idő alatt heves és intenzív érzéseim voltak, és főként azért, mert azt gondoltam, hogy semmit sem érzek.

Általában a legbűnbánóbb emberek gondolják azt, hogy megátalkodottak, és az emberek akkor érzik a leginkább valaminek a szükségét, amikor úgy gondolják, hogy semmit sem éreznek. Mi magunk nem ítélhetjük meg saját érzéseinket, ezért az evangélium meghívása nem olyan dolgokon alapul, amiket mi megítélhetünk; azon alapul, hogy bűnösök vagyunk, és semmi mások. „Jó”, mondhatja valaki, „de az Írás ezt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek – ezek szerint fáradtnak és gondterheltnek kell lennünk.” Igen, ez van a szövegben, de máshol meg ezt olvassuk: „Aki csak hozzám akar jönni, engedjétek”; és ebben szó sincs fáradtságról és gondterheltségről.

Ezenkívül, bár a meghívás a megfáradtaknak és gondterhelteknek szól, észrevehetjük, hogy az ígéretet nem mint megfáradt és gondterhelt emberek kapják, hanem mint olyanok, akik Jézushoz akarnak járulni. Amikor elé járultak, nem tudták, hogy fáradtak és gondterheltek; sőt azt gondolták, hogy nem azok. Valójában azok voltak, de részben azért voltak megfáradtak, mert nem tudtak annyira megfáradtak lenni, amennyire szerettek volna, és részben azért voltak megterheltek, mert nem érezték eléggé a terhüket. Úgy mentek Krisztushoz, ahogy voltak, és Ő üdvözítette őket, de nem azért, mert fáradtságuk erény lett volna, vagy gondterheltségük olyan hatásos lett volna, hanem kizárólag, mint bűnösöket üdvözítette őket, így vérében megtisztulhattak. Kedves Olvasó, hadd ajánljam a figyelmedbe ezt az igazságot. Ha úgy járulsz Krisztushoz, mint bűnös és semmi más, Ő nem fog elküldeni.

Egy idős igehirdető mondta egyik beszédében, amit erről a témáról tartott: „Bátorkodom azt mondani, hogy ha Krisztus elé járulsz, bárki légy is, ha nem fogad téged, akkor nem tartja be az ígéretét, hiszen ezt mondta: Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el.” Ha elé járulsz, ne törődj a minősítéssel vagy a felkészüléssel. Neki nincs szüksége az engedelmesség vagy az érzések minősítésére. Menj úgy, ahogy vagy, és ha te vagy a pokol legnagyobb gonosztevője, éppoly alkalmas vagy arra, hogy Krisztus elé járulj, mint a legerkölcsösebb és legkiválóbb ember. Ha van egy fürdő, vajon ki alkalmas arra, hogy megmosakodjon benne? Egy ember tisztátalansága nem ok arra, hogy ne mosakodhasson meg, sőt annál inkább meg kell mosakodnia.

Amikor városi elöljáróink segélyt osztottak a szegényeknek, senki sem mondta: „Én olyan szegény vagyok, hogy nem vagyok méltó a segélyre.” A szegénységed a felkészültséged. Itt a fekete a fehér. Furcsa ellentmondás! Az egyetlen dolog, amit Krisztushoz vihetsz, az a bűnöd és a gonoszságod. Ő csupán azt kéri, hogy üres kézzel menj. Ha bármid van, szabadulj meg tőle, mielőtt hozzá mész. Ha bármi jó van benned, nem tudsz bízni Krisztusban, üres kézzel kell hát menned. Fogadd őt úgy, mint mindenedet, és ez az egyetlen mód arra, hogy egy szegény lélek üdvözüljön – mint bűnös és semmi más.

4. fejezet
A hitre való jogosultság;
avagy miért merészelünk hinni Krisztusban

Nem meggondolatlanság-e bárki részéről abban bízni, hogy Krisztus üdvözíti őt, különösen ha nincs semmi jó benne? Nem arrogáns elbizakodottság-e Krisztusban bízni? Nem, barátaim, nem az. A Szent Szellem nagy és nemes műve, hogy az ember meghazudtolhatja minden bűnét, mégis hihet Istenben és pecsétjébe vésheti, hogy Isten igaz, és hihet Jézus vérének tisztító erejében. De hogyan merészel bárki hinni Krisztusban? Ezt kérdezem tőletek. „Nos”, mondja valaki, „én azért kezdtem el hinni Krisztusban, mert úgy éreztem, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennem.” Te egyáltalán nem hiszel Krisztusban. „Nos”, mondja valaki más, „én azt gondoltam, hogy jogom van hinni Krisztusban, mert éreztem valamit.” Neked egyáltalán nem volt jogod hinni Krisztusban, mert ez nem jogosított fel rá.

Mi jogosítja hát fel az embert arra, hogy higgyen Krisztusban? A válasz: Maga Krisztus mondja neki, ez a felhatalmazása. Krisztus szava hatalmazza fel a bűnöst, hogy higgyen benne – nem az, amit érez, és nem is a létező vagy nem létező tulajdonságai, hanem az, hogy Krisztus maga mondta neki, hogy higgyen. Az evangélium ezt így fogalmazza meg: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz. Aki pedig nem hisz, elkárhozik.”

A Krisztusban való hit tehát parancs és kötelesség, valamint áldott kiváltság. Micsoda kegyelem, hogy kötelesség, hiszen így nem lehet kétséges, hogy az embernek joga van teljesíteni a kötelességét. Azon az alapon, hogy Isten megparancsolja nekem, hogy higgyek, jogom van hinni, akárki legyek is. Az evangélium minden teremtménynek szól. Nos, én is közéjük tartozom; egyike vagyok a teremtményeknek, és az evangélium azt parancsolja nekem, hogy higgyek, és én hiszek. Ezzel nem tehetek rosszat, hiszen azt parancsolták nekem, hogy ezt tegyem. Nem tévedhetek, ha engedelmeskedem Isten parancsának.

Mármost minden teremtménynek szól Isten parancsa, hogy higgyen Jézus Krisztusban, akit Isten küldött. Ez a te felhatalmazásod, bűnös, mégpedig áldott felhatalmazás, mert a pokol nem tagadhatja, a menny pedig nem vonhatja vissza. Nem kell magadba nézned, hogy magadban keresd a kétséges önigazolást, nem kell megvizsgálnod tetteidet és érzéseidet, hogy valamilyen homályos és elégtelen igazolást találj a Krisztusba vetett bizalmadra. Hihetsz Krisztusban, hiszen ő maga mondja, hogy higgy benne. Ez biztos alap, amihez nem férhet kétség.

Tegyük fel, hogy mindnyájan éhezünk; hogy a városunkat megostromolták és körülzárták, már régóta tart az éhínség, és mi készek vagyunk éhen halni. Egyszer csak meghívást kapunk a király palotájába, hogy ott együnk és igyunk; de mi megbolondultunk, és nem fogadjuk el a meghívást. Tegyük fel, hogy valamilyen szörnyű elmebaj lett úrrá rajtunk, és inkább meghalunk vagy éhezünk, minthogy elmenjünk. Tegyük fel, hogy a király hírnöke ezt mondja: „Gyertek és egyetek, szegény éhező lelkek. Mivel tudom, hogy vonakodtok eljönni, meg is fenyegetlek benneteket, hogy ha nem jöttök el, a katonáim rátok rontanak; úgyhogy érezni fogjátok fegyvereik hatékonyságát.” Úgy gondolom, kedves barátaim, hogy ezt kell mondanunk: „Áldjuk a nagy embert e fenyegetésért, mert most már nem kell azt mondanunk, hogy nem mehetünk el, hiszen éppenséggel nem maradhatunk távol. Most már nem kell azt mondanom, hogy méltatlan vagyok a meghívásra, hiszen megparancsolták nekem, hogy menjek el, és meg is fenyegettek, hogy ha nem megyek el, baj lesz; ezért aztán el is megyek.”

Ezt az ijesztő mondatot – „Aki pedig nem hisz, elkárhozik” – nem haragból mondta Jézus, hanem mert tudta, hogy milyen őrültek vagyunk, és visszautasítjuk a kegyelmét, hacsak ránk nem ijeszt, és így rá nem vesz arra, hogy elmenjünk a lakomára. „Kényszeríts bejönni mindenkit”; ez volt a Mester Szava. Bűnös, ha hiszel Krisztusban, nem kárhozhatsz el, de ha nem hiszel benne, elkárhozol. Bátran kimondom: Bűnös, nemcsak hogy elmehetsz, de könyörögve kérlek, ne vond magadra Isten haragját azzal, hogy visszautasítod a meghívását. A kegyelem kapuja szélesre van tárva; miért nem akarsz belépni? Miért vagy ilyen büszke? Miért nem hallod meg Isten hangját, és miért halsz meg inkább a saját bűneidben? Jól jegyezd meg, hogy ha bárki közületek elpusztul, vére nem Isten ajtaja elé, és nem is Krisztus ajtaja elé folyik, hanem a saját ajtaja elé. Isten ezt mondhatja nektek: „Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” Szegény ember, ha valóban el akarsz menni, Isten Szavában nincs semmi, ami visszatartson, ellenben van benne fenyegetés, hogy kényszerítsen, és erő, hogy odavonzzon.

Mégis, hallom, amint azt mondod: „Én nem hihetek Krisztusban.” Én azt mondom, hogy hihetsz, hiszen Isten minden földi teremtménynek megparancsolta, hogy higgyen, és ha valamit megparancsolnak neked, azt nyilván meg is teheted. Erre ezt mondod: „Én mégsem érzem, hogy hihetek.” Már megint kezded; azt mondod, hogy nem teszed azt, amit Isten mond neked, valamilyen ostoba érzés miatt. Isten nem azért mondja neked, hogy higgy Krisztusban, mert te bármit is érzel, hanem azért, mert bűnös vagy.

Most már tudod, hogy bűnös vagy. „Az vagyok”, mondod, „és ez az én nagy bánatom.” Miért bánkódsz? Ez annak a jele, hogy érzel valamit. Erre te: „De nem érzek elég erősen, és emiatt bánkódom. Nem úgy érzek, ahogy kellene.” Nos, akár érzel, akár nem, bűnös vagy, és „igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse.”

„De én nagyon régóta bűnös vagyok már; hatvan éve bűnben élek.” Hol van megírva, hogy hatvan év felett nem üdvözülhetsz? Kedves barátom, Krisztus százévesen is üdvözíthet – még ha Matuzsálem vagy is a bűnben. „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” „Aki csak hozzám akar jönni, engedjétek.” „Üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez.”

„Igen”, mondja valaki, „de én iszom, káromkodom, kicsapongó és istenkáromló is vagyok.” Akkor bűnös vagy; nem lépted át a legvégső határt, és ő képes üdvözíteni téged. „Ez igaz”, mondja egy másik, „de te nem tudod, mennyire súlyos az én bűnöm.” Ez csak azt bizonyítja, hogy bűnös vagy, és hogy megparancsolták neked, hogy higgy Krisztusban, és üdvözülj. „Igen”, siránkozik egy harmadik, „de te nem tudod, milyen gyakran utasítottam el Krisztust.” Igen, de ez csak azt jelenti, hogy annál inkább bűnös vagy. „Nem tudod, milyen kemény az én szívem.” Ez megint csak azt bizonyítja, hogy bűnös vagy, és hogy egy vagy azok közül, akikért Krisztus eljött, hogy üdvözítse őket.

„De uram, nincs bennem semmi jó. Ha volna, akkor lenne valami, ami bátorítana.” Az a tény, hogy nincs benned semmi jó, számomra csak azt bizonyítja, hogy te vagy az az ember, akihez küldettem, hogy prédikáljak neki. Krisztus azért jött, hogy üdvözítse az elveszetteket, és mindaz, amit mondtál, csak azt bizonyítja, hogy elveszett vagy, vagyis Krisztus azért jött, hogy üdvözítsen. Bízz benne!

„De ha üdvözülök”, mondja valaki, „én leszek a legnagyobb bűnös, aki valaha üdvözült.” Annál hangosabb lesz az örömzene a mennyben, amikor oda kerülsz; annál nagyobb lesz Krisztus dicsősége, hiszen minél bűnösebb valaki, annál nagyobb tisztelet illeti Krisztust, amikor az végre hazatalál. „De az én bűneim bővelkednek.” Az Ő kegyelme még inkább bővelkedik. „De az én bűnöm már az égig ér.” Igen, de az Ő kegyelme az égnél is tovább ér. „De az én bűnöm olyan széles, mint a világ.” Igen, de az Ő igazsága ezer világnál is szélesebb. „Igen de az én bűnöm skarlátvörös.” Igen, de az Ő vére a te bűneidnél is vörösebb, és képes kimosni a vöröset egy még vörösebbel. „Igen, de én megérdemlem, hogy elkárhozzak, és mind a halál, mind a pokol az elkárhozásomért kiált.” Igen, lehet, de Jézus Krisztus vére hangosabban tud kiáltani, mint a halál vagy a pokol; és ezt kiáltja: „Atyám, hagyd élni a bűnöst.”

Ó, bárcsak a fejetekbe tölthetném ezt a gondolatot: Amikor Isten üdvözít titeket, nem valami olyan dologért teszi, ami bennetek van, hanem valamiért, ami őbenne van. Isten szeretetének nincs oka, illetve csak sajátmagában van. Annak az oka, hogy megbocsát egy bűnösnek, a saját szívében van, és nem a bűnösben. És tibennetek éppen annyi ok van arra, hogy üdvözítsen, mint másokban, vagyis semmi. Nincs bennetek semmi, ami indokolná, hogy irgalmazzon nektek, de nincs is szükség semmilyen okra, minthogy az ok Istenben és egyedül Istenben van.