5.fejezet
A hit eredménye; avagy hogyan erősödik fel hitünk,
amikor Krisztushoz járulunk

Van egy ember, aki ebben a pillanatban vált hí-vővé; nem ítéltetik el. De ötven évig bűnben élt, és az erkölcstelenség minden fajtájában elmerült; bűnei, amelyek nagy számban vannak, mind megbocsáttatnak neki. Isten szemében most olyan ártatlan, mintha sohasem vétkezett volna. Olyan nagy Jézus vérének ereje, hogy „aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre”. Van-e ennek bármi köze ahhoz, ami az ítélet napján történik? Kérlek, olvassátok el Isten Igéjét, és látni fogjátok, hogy nem azt mondja: „Aki hisz Őbenne, az nem fog ítéletre jutni”, hanem azt hogy „nem jut ítéletre”, vagyis most. És ha most nem, akkor sohasem; mivel hisz Krisztusban, érvényes az ígéret: „Aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre.” Most hiszek abban, hogy nem ítéltetek el; ötven év múlva az ígéret ugyanaz lesz – „Aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre.”

Úgyhogy abban a pillanatban, amikor valaki Krisztusba helyezi bizalmát, mentesül minden múltbeli, jelenbeli és jövőbeli ítélettől; és attól a naptól fogva Isten szemében olyan, mintha hibátlan lenne. „De hiszen továbbra is vétkezik”, mondjátok. Igen, valóban, de Isten nem rója fel neki bűneit, mert azokat már régen felrótta Krisztusnak, és Isten sohasem ró fel egy bűnt kettőnek – először Krisztusnak, majd a bűnösnek. „Igen, de gyakran bűnbe esik.” Ez lehetséges; bár ha benne lakozik Isten Szelleme, nem úgy vétkezik, ahogy régebben szokott. Gyengesége miatt vétkezik, és nem azért, mert szeret vétkezni, hiszen most már gyűlöli a bűnt.

De ha akarjátok, megfogalmazhatjátok a magatok módján is, és én válaszolok rá. „Igen, bár vétkezik, Isten szemében többé nem bűnös, mivel minden bűnét levette róla, és Krisztusra ruházta – szó szerint és ténylegesen.” Figyeld meg a zsidókat. Előhoznak egy bűnbakot, majd a fő-pap megvallja népe bűneit a bűnbak feje fölött. A bűnök mind eltávoznak az emberekből, és átszállnak a bűnbakra. Ezután a bűnbak kimegy a sivatagba. Marad-e bűn az embereken? Ha igen, akkor a bűnbak nem vitte el, hiszen nem lehet itt is meg ott is egyszerre. Nem lehet elvinni és ugyanakkor ott hagyni. „Nem”, mondjátok, „az Írás azt mondja, hogy a bűnbak magával vitte a bűnt; nem maradt semmi az embereken, amikor a bűnbak elvitte a bűnt.”

Amikor hitünk szerint Krisztus fejére tesszük kezünket, vajon Krisztus elveszi-e bűneinket, vagy nem? Ha nem, akkor semmi haszna a hitünknek; de ha valóban elveszi bűneinket, akkor azok nem lehetnek rajta is meg rajtunk is; ha Krisztuson vannak, mi szabadok és tiszták vagyunk, Isten elfogadott minket és megigazultunk, és ez a hit általi megigazulás valódi tana. Mihelyt egy ember hinni kezd Jézus Krisztusban, bűnei örökre eltávoznak tőle. Ki vannak törölve, és el vannak felejtve.

Ha egy ember tartozik száz pénzzel, de nyugtát kap a fizetésről, akkor szabad; a tartozást kitörölték a könyvben, így nem tartozik semmivel. Bár követ el bűnöket, de mivel a tartozást már azelőtt megfizették, hogy adósságba keveredett, Isten törvénye szerint többé nem adós.

Az Írás ezt mondja: „Isten a tenger mélyébe vetette népének bűneit.” Mármost ha a tenger mélyén vannak, akkor nem lehetnek az embereken. Áldott legyen a neve! Azon a napon, amikor a tenger mélyébe veti bűneinket, a szemében tisztákká válunk, és elfogad minket szeretett Fiában. „Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.” Nem lehetnek távol és itt egyszerre.

Ha hisztek Krisztusban, Isten szemében többé nem vagytok bűnösök; elfogad titeket, mintha tökéletesek lennétek, mintha megtartottátok volna a törvényt; mert Krisztus megtartotta, és az ő igazsága a tiétek is. Megszegtétek, de a bűnötök már az övé, és ő megbűnhődött érte. Többé ne tévesszétek meg magatokat; többé nem azok vagytok, akik voltatok; amikor hívővé váltok, Krisztus helyébe álltok, ahogy Krisztus is a helyetekbe állt annak idején. Az átalakulás teljes, a csere valóságos és örökérvényű. Azokat, akik hisznek Jézusban, az Atya Isten éppen úgy elfogadja, mint Örökkévaló Fiát; és akik nem hisznek, csináljanak, amit akarnak, nekiláthatnak kiharcolni a saját igazságukat; de a törvény és átok alatt vannak. Ti, akik hisztek Jézusban, fel-alá sétáltok a földön az ő nagy igazságának dicsőségében. Bűnösök vagytok, de Krisztus vére megtisztított titeket.

Dávid ezt mondja: „Moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó.” Láttátok már, hogyan hull le a hó – milyen tiszta, milyen fehér! Mi lehet fehérebb? Nos, a keresztyén ember a hónál is fehérebb. Azt mondjátok: „Hiszen tisztátalan.” Tudom, hogy tisztátalan, mint bárki más, olyan fekete, mint a pokol; de a vércsepp ráhullik, és fehér lesz, „fehérebb, mint a hó”.

Legközelebb, ha hófehér kristályokat láttok hullni az égből, nézzetek rájuk, és mondjátok: „Bár magamban meg kell vallanom, hogy méltatlan és tisztátalan vagyok, de hiszek Krisztusban, ezért ő teljes mértékben átruházta rám igazságát, úgyhogy fehérebb vagyok, mint a hó, amely Isten kincstárából hullik.”

A hit érdekében ragadjátok meg ezt. Egy ellenállhatatlan hit érdekében, amely győzedelmeskedik a kétségek és félelmek fölött, és lehetővé teszi, hogy élvezzük a szabadságot, amit Krisztustól kapunk. Ti, akik hisztek Krisztusban, amikor ma este lefekszetek, mondjátok ezt: „Ha meghalok az ágyamban, nem ítéltethetek el.” Amikor másnap reggel felébredtek, menjetek ki a világba, és mondjátok ezt: „Nem ítéltettem el.” Ha az ördög üvölt rátok, mondjátok ezt neki: „Vádolhatsz engem, de én nem ítéltetek el.” És ha időnként feltámad bűnötök, mondjátok ezt: „Ismerlek, de te örökre eltűntél; nem ítéltetem el.” És ha eljön halálotok órája, csukjátok le a szemeteket békében.

Nem félsz majd ama nagy napon, mert ki vádolhatna téged?

Isten kegyelméből teljes feloldozást nyertek, és ő leveszi rólatok minden bűn átkát és vádját, de nem azért, mert bármit is tettetek. Kérlek benneteket, tegyetek meg minden tőletek telhetőt Krisztusért hálából; de ha meg is tettetek mindent, ne ebben bízzatok. Bízzatok a helyettesítő áldozatban. Legyetek azzá, ami Krisztus volt Atyja szemében, és ha felébred a lelkiismeretetek, azt mondhatjátok neki, hogy Krisztus megtett helyettetek mindent, amit nektek kellett volna; hogy elszenvedte minden büntetéseteket; és most sem az irgalom, sem az igazságszolgáltatás nem sújthat le rátok, hiszen az igazság kezet fogott az irgalommal, hogy üdvözítse azt, aki Krisztus keresztjébe vetette hitét.

6.fejezet
Az Írás megnyugtató kijelentése a hívőkre vonatkozóan

Jól tudjátok, hogy a bíróságon a „nem bűnös” ítélet felmentést jelent, és a rabot azonnal szabadon bocsátják. Így van ez az evangélium szerint is; a „nem jutott ítéletre” mondat maga után vonja a bűnös megigazulását. Ez azt jelenti, hogy a Krisztusban hívő ember most, a jelenben igazul meg. A hit nem fokozatosan hozza meg gyümölcsét, hanem most. A megigazulás a hit eredménye, és a léleknek abban a pillanatban megadatik, amikor megállapodásra jut Krisztussal és elfogadja őt mint mindenét. Vajon megigazulnak-e itt és most azok, akik majd Isten trónja elé állnak? Mi is olyan valóságosan és nyilvánvalóan megigazulunk, mint azok, akik fehérben járnak és énekelve magasztalják őt odafent. A keresztre feszített lator abban a pillanatban megigazult, amikor hittel fordult Jézus felé, aki mellette függött a kereszten; és az idős Pál apostol sok évi szolgálat után sem volt jobban megigazulva, mint a lator, aki egyáltalán nem szolgált.

Isten már ma elfogad minket a Szeretettben, és ma már fel vagyunk oldozva. Ó, milyen csodálatos gondolat! Van néhány szőlőfürt, amit nem szakíthatunk le, amíg fel nem megyünk a mennybe; de ez az egyik első érett fürt, amit már itt leszakíthatunk és megehetünk. Ez nem olyan, mint a búza a földön, amit nem ehetünk meg, amíg át nem kelünk a Jordánon: ez része a pusztában hulló mannának, és része napi táplálékunknak, amivel Isten ellát minket, mialatt ide-oda utazunk.

Isten már most megbocsát nekünk; már most leveszi rólunk bűneinket; a szemében már most olyanok vagyunk, mintha sohasem vétkeztünk volna; olyan ártatlanok, mint Ádám atyánk, amikor még feddhetetlen volt, mielőtt evett a tiltott fa gyümölcséből; olyan tiszták, mintha vérünket sohasem fertőzte volna meg a romlottság. „Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak.” Már most sincs bejegyezve Isten Könyvében az övéinek egyetlen bűne sem. Semmi sincs a rovásukon. A megigazulást illetően egyetlen folt sem maradt a hívőkön az egész föld Bírájának szemében.

De továbbmegyek: A megigazulás nem csupán jelenvaló, hanem folyamatos is. Abban a pillanatban, hogy ti és én hívőkké váltunk, kijelentetett rólunk: „Nem jut ítéletre.” Azóta sok nap eltelt, sok változást láttunk, de ma is igaz ránk vonatkozóan: „Nem jut ítéletre.” Egyedül az Úr tudja, mennyi idő van még hátra, amíg be nem töltjük időnket, és el nem suhanunk, mint az árnyék. De ezt az igazságot tudjuk, hiszen Isten minden szava bizonyos, és Isten ajándékai megbánhatatlanok; ha még ötven évig élnénk, akkor is az lenne ide írva: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.” Ha a sors valamely rejtelmes rendelése folytán életünk hossza az emberi kor tízszeresére nőne, és megérnénk a nyolc-kilencszáz éves kort, mint Metusélah, még mindig érvényes lenne: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.” „Én örök életet adok juhaimnak, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” „Az igaz ember a hite által él.” „Akik hisznek őbenne, sohasem szégyenülnek meg.”

Mindezek az ígéretek azt bizonyítják, hogy a megigazulás, amit Krisztustól kapunk hitünk által, folytonos, és életünk végéig tart. És ne felejtsük el, hogy folytatódik az örökkévalóságban. A mennyben nem viselünk majd más ruhát, mint amit itt viselünk. Most az igazak Krisztus igazságába vannak öltözve. Ugyanezt a menyegzői ruhát viselik majd a nagy menyegzői lakomán. De mi lesz, ha elkopik? Mi lesz, ha az igazság elveszíti érvényét az eljövendő örökkévalóságban? Ó, szeretett testvéreim! Ettől nem kell tartanunk. Az ég és a föld elmúlnak, de az Ő igazsága sohasem avul el. Moly nem rághatja meg; tolvaj nem lophatja el; jajveszékelés nem szakíthatja szét. Örökkévaló, annak kell lennie, mint maga Krisztus, igazságunk Urává. Mivel Ő a mi igazságunk, az önmagában létező, örökkévaló, változhatatlan Úr, akinek évei nem érnek véget, akinek ereje nem mond csődöt. Ezért a mi igazságunknak nincs vége és tökéletessége és szépsége sem fejeződik be. A Szentírás nagyon világosan tanítja ezt, és aki hisz Krisztusban, megkapta örökre a folyamatos megigazítást.

Ismét gondolkodjatok el egy pillanatra: Ez a megigazulás teljes. „Aki hisz Őbenne, az nem jut ítéletre”; vagyis semmilyen mértékben. Tudom, egyesek azt gondolják, hogy lehetséges félig elítélt, félig elfogadott állapotban lenni. Amennyire bűnösök vagyunk, annyira vagyunk elítéltek; és amennyire igazak, annyira elfogadottak. Szeretett testvéreim, az Írás semmi ilyesmiről nem beszél. Ez távol áll az evangélium tanításától. Ha a tettek következménye, akkor nem kegyelemből van; ha kegyelemből van, akkor nem a tettek miatt. A tettek és a kegyelem nem keverednek, mint ahogy a víz és a tűz sem; vagy az egyik, vagy a másik, mindkettő nem lehet; a kettő nem szövetkezhet. A kettő nem vegyülhet, az egyik nem hígíthatja fel a másikat.

Aki hisz, az mentes minden romlottságtól, minden bűntől, minden hibától; és bár az ördög vádolja őt, hamis vád az, mert a vádaktól is mentesülünk, hiszen bátran ellenszegülhetünk: „Ki vádolná Isten választottait?” Nem az van írva, hogy „Ki fogja bizonyítani?”, hanem az, hogy „Ki vádolná őket?” Olyannyira mentesek az ítélettől, hogy lelkükön egy folt sem található; a romlottság a közelükben sem jár, hogy rájuk vethetné fekete árnyékát. Nem csupán félig, hanem teljesen ártatlanul állnak Isten előtt; nem csak félig megtisztultan, hanem fehérebben, mint a hó. Bűneik nem egyszerűen áthúzattak a könyvben, hanem teljesen kitöröltettek; nem egyszerűen elrejttettek, hanem a tenger mélységébe vettettek; nem csupán eltávoztak, olyan messzire, amilyen messze van napkelet napnyugattól, hanem örökre eltűntek, egyszer s mindenkorra.

Tudjátok, szeretett testvéreim, hogy a zsidó ember lelkiismerete a szertartásos megtisztulások után sem volt szabad a bűntől. Egyik áldozat után szüksége volt egy újabbra; mert ezek az áldozatok sohasem tehették tökéletessé. A következő nap bűnei új bárányt kívántak, és a következő év romlottsága új áldozatot követelt az engeszteléshez. „Ő ellenben, miután egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért, örökre az Isten jobbjára ült.” Nincs szükség több égő áldozatra, mosakodásra, vérre, engesztelésre. „Elvégeztetett!” – halljuk a haldokló Üdvözítő kiáltását. Bűneitek elszenvedték a halálos ütést, igazságotok köntösébe beöltötték az utolsó cérnaszálat; készen van, teljes és tökéletes. Nem kell hozzátenni semmit; sohasem kisebbítheti senki.

Ó, keresztyének, ragadjátok meg ezt a becses gondolatot; lehet, hogy csak erőtlen szavakkal tudom kifejezni, de gyengeségem ne akadályozzon titeket abban, hogy felfogjátok magasztosságát és szépségét. Elég, ha ugrásra bírunk egy embert, bár lábain béklyók vannak, és éneklésre bírjuk, bár szája be van tömve, hogy azt gondolhassuk, tökéletesen elfogadtattunk Krisztusban, hogy megigazulásunk nem csupán részleges; hogy nem korlátozott, hanem teljes. Igazságunknak megvan a fedezete; teljesen és visszavonhatatlanul mentesültünk az elítéltetéstől.

Ismétlem: Az ítélet alóli felmentés érvényre jut. A megigazulás királyi kiváltsága sohasem csorbul. Ezt minden hívővel meg kell értetni. III. György angol király uralkodása alatt gyülekezetem egyik tagjának fiát halára ítélték hamisításért. Elődöm, Dr. Rippon, miután hihetetlen erőfeszítéseket tett, ígéretet kapott, hogy elengedik a fiú büntetését. A jelenlévő idős segédlelkész – akkoriban még fiatal ember – megtudta a börtönigazgatótól, hogy a kegyelmi határozat nem érkezett meg, és a boldogtalan rabot másnap reggel kivégzik. Dr. Rippon lóhalálában Windsorba vágtatott, bebocsátást kért a királyhoz, aki saját kezűleg átnyújtotta neki annak a kegyelmi határozatnak a másolatát, amelyet egy figyelmetlen hivatalnok hanyagul félretett. „Megparancsolom, doktor, hogy siessen”, mondta őfelsége. „Bízza rám, felség”, válaszolt a doktor, és még időben visszaért Londonba, ahol a rabot – sok más társával együtt – már kísérték a vesztőhelyre.

A férfi kegyelmet kapott, de mégis kivégezték volna, ha a kegyelemnek nem szereznek érvényt. De áldott legyen az Isten, mert az ítélet alóli felmentés érvényre jut. Ez levél-, ez ténykérdés. Ó, barátaim, ti tudjátok, az ítélet ténykérdés. Amikor ti és én szenvedtünk lelkünkben, és a szigorú törvény elé vittek minket, éreztük, hogy annak átkai nem áldörgedelmek, hanem valóságosak voltak; éreztük, hogy Isten haragjától tényleg reszketni kell.

Nos, amilyen valóságos az ítélet, amivel a törvény sújt, éppoly valóságos a megigazulás, amiben a Kegyelem részesít. Ha hisztek Krisztusban, nemcsak névlegesen váltok bűntelenné, de valóságosan is; nemcsak névlegesen nyilváníttattok ártatlannak, de valóságosan is, abban a pillanatban, hogy hinni kezdtek Jézusban. Nemcsak mondják nektek, hogy bűneitek eltöröltettek, de azok valóban eltöröltettek. Isten nem csupán úgy néz rátok, mintha elfogadna titeket, de valóban elfogad. Ez ténykérdés, ahogy ténykérdés az is, hogy vétkeztetek. Nem kételkedtek benne, hogy vétkeztetek, ne kételkedjetek hát abban sem, hogy bűneitek elvétettek rólatok. Mert amilyen bizonyos, hogy fekete folt esett rajtatok, amikor vétkeztetek, olyan bizonyos az is, hogy a folt eltűnt, amikor megfürödtetek Immánuel vérében.

Jöjj, barátom, gondolj erre. Valóságosan és hatásosan megtisztíttattál a bűntől. Kivezettettél a börtönből. Nem viseled többé a rabszolgák béklyóját. Megszabadultál a törvény rabságából. Mentesültél a bűntől, és szabad emberként, szabadon járhatsz. Az Üdvözítő vére kieszközölte teljes felmentésedet. Jöjj, lelkem – most már jogod van Atyád lábai elé járulni. Nem égnek ott a bosszú lángjai, hogy megrémítsenek; nincs kezében tüzes kard; az igazságszolgáltatás nem sújthat az ártatlanokra. Jöjj, lelkem, fogyatékosságaid elvétettek. Nem láthattad Atyád arcát; most megláthatod. Nem beszélhettél vele, és Ő sem veled; de most bátran járulhatsz kegyelméhez ott, ahol vagyunk. Egykor féltél a pokoltól; most a pokol megszűnt létezni számodra. Hogyan bűnhődhetnének a bűntelenek? Aki hisz, az bűntelen, nem ítéltetik el, és nem lehet megbüntetni. Már nem kell félned egy bosszúálló Istentől. Ha Istent Bírának tekintjük, akkor hogyan ítélhetné el az ártatlant? Hogyan ítélhetné el a Bíró a feloldozottat?

Most, hogy megigazultál, több kiváltságod van, mint lett volna akkor, ha sohasem vétkeztél volna. Minden áldás, amiben részesültél volna, ha betartottad volna a törvényt, a tied, sőt több is, mert Krisztus megtartotta neked. A tiéd minden szeretet és elfogadás, amit egy tökéletesen engedelmes lény kaphatott volna Istentől, mert Krisztus tökéletesen engedelmes volt helyetted is, és ezzel neked tulajdonította minden érdemét, hogy gazdag lehess őáltala, aki szegénnyé lett éretted.

Ó, bár a Szent Szellem megnagyobbítaná a szívünket, hogy magunkba szívhassuk e gondolatok édességét! Nincs ítélet. Sőt, soha nem is lesz. A bűnbocsánat nem részleges, hanem teljes; olyan hatásos, hogy megszabadít minket a törvény minden büntetésétől, megadja nekünk az engedelmesség minden kiváltságát, és abba a magasságba helyez minket, ahol lennénk, ha sohasem vétkeztünk volna. Szilárdabbá teszi helyzetünket, mint azelőtt volt, hogy elbuktunk. Most nem abban a helyzetben vagyunk, amiben Ádám volt, hiszen Ádám elbukhatott és meghalhatott. Inkább olyan helyzetben vagyunk, amilyenben Ádám lett volna, ha Isten az Édenkertbe helyezte volna, és ezt mondta volna neki: „Ha hét évig engedelmes leszel, próbaidőd lejár, és én megjutalmazlak.”

Bizonyos értelemben mondható, hogy Isten gyermekei a próbaidő állapotában vannak; más értelemben egyáltalán nincs próbaidő. Nincs próbaidő azt illetően, hogy Isten gyermeke üdvözül-e. Már üdvözült; bűnei eltöröltettek; igazsága teljes; és ha ez az igazság kiállna egymillió évnyi próbaidőt, sohasem esne rajta folt. Isten szemében így is van, és így is lesz mindörökké.

7.fejezet
Félreértés a hitet illetően,
melynek okán a keresztyének gyakran elcsüggednek

Milyen együgyűek vagyunk! Akármilyen idősek vagyunk, isteni dolgokban nagyon gyermetegek maradunk! Milyen együgyűek vagyunk, amikor hinni kezdünk Krisztusban! Azt gondoljuk, hogy bűneink bocsánata tartalmaz egy sor dolgot, amikről később kiderül, hogy semmi közük a bűnbocsánathoz. Például azt gondoljuk, hogy többé nem fogunk vétkezni; azt képzeljük, hogy minden harcot megvívtunk; hogy egy virágos mezőre jutottunk, és nem kell többé háborúskodnunk; hogy valójában győzedelmeskedtünk, és csupán fel kell állnunk, és lengetnünk kell a pálmaágat; hogy minden rossznak vége; hogy Istennek csak magához kell hívnia, és mi úgy léphetünk be a mennybe, hogy a földön már nem kell több ellenséggel harcolnunk.

Ezek nyilvánvaló tévedések. Figyeljük meg, hogy bár a Biblia kijelenti: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre”; azt azonban nem mondja, hogy aki hisz, annak hite nem tétetik próbára. Hited bizony próbára tétetik. Egy próbára nem tett hit nem is igazi hit. Isten sohasem adott hitet az embereknek úgy, hogy ne akarta volna próbára tenni. A hit célja éppen az állhatatosság. Ahogy a lövészegyletben kiteszik a céltáblát, hogy rálőjenek, ugyanúgy ad Isten is hitet azzal a szándékkal, hogy a megpróbáltatások és csapások, a bűn és a Sátán céltáblája legyen. Ha hiszel Krisztusban, az nagy kiváltság; de ne feledd, hogy nagy megpróbáltatással jár. Nagy hitet kértél Istentől. Gondoltál arra, hogy ezzel nagy csapásokat is kérsz? Nem azért kapsz nagy hitet, hogy félre tedd és hagyd megrozsdásodni.

John Bunyan A zarándok útja című könyvében Bátorszív nagyon erős ember volt, és milyen nehéz munkát kellett végeznie! Azokkal az asszonyokkal és gyermekekkel számtalanszor fel kellett mennie a mennyei városba, majd vissza; meg kellett küzdenie az összes óriással és oroszlánnal, meg kellett ölnie a Vérengző nevű óriást, és le kellett rombolnia a Kétségbeesés Várát. Ha nagy a hited mértéke, szükséged is lesz az egészre. Egy fikarcnyit sem spórolhatsz meg belőle. Úgy leszel vele, mint a szüzek Urunk példabeszédében: Még ha bölcs szűz vagy is, ezt kell majd mondanod azoknak, akik kölcsön akarnak venni tőled: „Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is.”

De amikor hited próbára tétetik, ne gondold, hogy a vétkeid miatt bűnhődsz. Ó nem, hívő testvérem; ez sok megpróbáltatás, de nem ítélet; sok a megpróbáltatás, mégis megigazolunk; lehet, hogy sok pofont kapunk, de Isten sohasem átkoz meg; lehet, hogy gyakran elcsüggedünk, de Isten kardja sohasem szúr szíven.

Sőt; hitünk nemcsak hogy próbára tétetik, de mélypontra is juthat, és mégsem ítéltetünk el. Ha hited olyan kicsivé válik, hogy már nem is látod, akkor sem ítéltetsz el. Ha valaha hittél Jézusban, lehet, hogy hited olyanná válik, mint a tenger, amely messzire visszahúzódik a partról, és csak egy széles iszapsávot hagy maga után, így egyesek azt mondhatják, hogy a tenger el-tűnt vagy kiszáradt. Én azt mondom, hogy Isten hited dagálya idején sem fogad el jobban, mint apály idején; mert az, hogy mennyire fogadtatsz el, nem hited mennyiségén múlik, hanem valóságos voltán.

Ha valóban hiszel Krisztusban, lehet, hogy hited csupán egy szikra, és száz ördög próbálja eloltani, mégsem ítéltetsz el – elfogadott leszel Krisztusban. Bár amint hited lanyhul, vigaszod is szükségképpen fogyatkozik, Isten változatlanul elfogad. Bár a hit emelkedik és süllyed, mint a hőmérő, olyan, mint a hőmérő higanyszála, amely az időjárás szerint változik, Isten szeretetét nem befolyásolja a földi időjárás vagy az idő változása. Hacsak Krisztus tökéletes igazsága nem valamilyen változékony dolog – futball-labda, amelyet ide-oda rugdosnak a démonok –, Isten változatlanul elfogad. Tökéletesen elfogad szeretett Fiában.

Van egy másik dolog is, amely gyakran próbára teszi Isten gyermekét. Időnként elveszíti Atyja tekintetének derűjét (Jób 29,24). Ne felejtsük, a Biblia nem azt mondja: „Aki hisz, nem veszíti el Isten arcának derűjét”; lehet, hogy elveszíti, de mindezért nem ítéltetik el. Napokig, vagy akár hónapokig lehetsz olyan állapotban, hogy Krisztussal való közösséged és Istennel való bensőséges kapcsolatod meglazul; úgy tűnik számodra, hogy Isten megszegte ígéreteit, a Biblia pedig kevés vigaszt nyújt; és ha szemedet az ég felé fordítod, annál jobban érzed a sajgó fájdalmat, amit Isten vesszeje okoz; lehet hogy bosszúságot és fájdalmat okozol a Szent Szellemnek, és ő elfordította arcát tőled; de mindezért nem ítéltetsz el. Jól jegyezd meg a tanúbizonyságot: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.” Lehet, hogy Atyád lesújt rád, és minden ütése nyomot hagy rajtad, és kiserken tőle a véred, az ütésekben azonban nincs semmilyen ítélet. Nem haragjában, hanem az irántad érzett szeretetből sújt le rád. Atyád kezének minden fenyítő ütésében ugyanaz a tiszta szeretet nyilvánul meg, mint Krisztus ajkának csókjaiban. Hidd ezt el; fel fogja emelni szíved, fel fog vidítani, amikor sem a nap, sem a hold nem látszik. Megdicsőíti Istenedet, megmutatja neked, hol vagy igazán elfogadott. Ha elfordítja tőled arcát, akkor is higgy benne, és mondd ezt: „Hűséges marad, bár elrejti tőlem arcát.”

Még egy kicsit továbbmegyek. A Sátán megtámadhatja Isten gyermekét, úgyhogy az csaknem átadja magát a kétségbeesésnek, mégsem ítéltetik el. Az ördögök a fülébe dobolhatnak a pokol dobjaival, amíg csak a végromlás szélén nem érzi magát. A Bibliát olvasván azt gondolhatja, hogy minden fenyegetés neki szól, minden ígéret elnémul számára, és nem vigasztalja. Végül annyira elcsügged, hogy kész összetörni a hárfát, amely oly rég lóg a fűzfán. Ezt mondhatja: „Az Úr elhagyott engem, az Isten nem lesz többé kegyes hozzám”; de ez nem igaz. Ezerszer is kész megesküdni, hogy Isten kegyelme és hűsége örökre elhagyta; de ez nem igaz. Ha egy valótlanságra ezer hazug ember esküszik is, az akkor sem lesz igaz, és a mi kétségeink és félelmeink mind hazugok. És ha tízezren lennének is, és mind ugyanazt vallanák, akkor is hazugság, hogy Isten valaha is cserbenhagyta népét, és hogy valaha is elvetett magától egyetlen ártatlant is; és ne feledd, hogy te ártatlan vagy, ha hiszel Jézusban.

„De”, mondod te erre, „én tele vagyok bűnnel.” „Igen”, mondom én, „de ezt a bűnt Krisztus magára vette.” „Ó,” mondod te, „de én naponta vétkezem.” „Igen”, mondom én, „de ő ezt a bűnt már azelőtt magára vette, hogy elkövetted, sok évvel azelőtt. Többé nem a te bűnöd; Krisztus levette rólad egyszer s mindenkorra. Igaz ember vagy a hit által, és Isten nem hagyja el az igazakat, és nem veti el az ártatlanokat.” Lehet, hogy Isten gyermekének hite mélyponton van; elveszítheti Atyja tekintetének derűjét, sőt teljesen kétségbe eshet; de mindez nem cáfolja Isten igéjét: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.”

„De mi van”, mondod te, „ha Isten gyermeke vétkezik?” Ez mély és kényes kérdés, mégis érintenünk kell, és bátran beszélnünk kell róla. Én nem szépítgetem Isten igazságát, nehogy valaki rossz célra használja. Tudom, hogy vannak olyanok – nem Isten emberei –, akik ezt mondják: „Vétkezzünk csak nyugodtan, annál bőségesebb lesz a kegyelem.” Ők jogosan ítéltetnek el. Én nem segédkezhetek az igazság elferdítésében. Mindig lesznek olyan emberek, akik a legjobb ételt is úgy veszik el, mintha méreg lenne, és a legszebb igazságot is hazugsággá változtatják, átkot mondva ezzel saját lelkükre.

Ezt kérdezheted: „Mi van, ha Isten gyermeke bűnbe esik?” Erre azt válaszolom, hogy Isten gyermeke bizony bűnbe esik; mindennap siránkozik és sóhajtozik, mert amikor jót akar tenni, a bűn mindig kísérti. De bár bűnbe esik, nem ítéltetik el miatta – egyetlen bűne miatt sem, és az összes miatt sem, mert az, hogy mennyire fogadtatik el, nem rajta múlik, hanem Krisztus tökéletes igazságán; és ezt a tökéletes igazságot nem érvényteleníti Isten gyermekének semmilyen bűne. Ő tökéletes Krisztusban; és hacsak Krisztus nem tökéletlen, a teremtmény tökéletlenségei nem hiúsítják meg a hívő ember meg-igazulását Isten szemében.

De mi van, ha égbekiáltó bűnt követ el – ó, Isten, óvj meg minket ettől! Ha égbekiáltó bűnt követ el, törött csontokkal távozik, de mégis eljut a mennybe. Isten, hogy próbára tegye és láttassa vele saját hitványságát, megengedi, hogy rossz útra tévedjen, de aki megvette őt, az nem veszíti el; aki kiválasztotta, az nem veti el; Isten ezt mondja neki: „Én töröltem el vétkeidet, és elfelejtem bűneidet.” Bármilyen messzire ment is Dávid, mégsem veszett el. Visszajött és így kiáltott: „Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem!” És így lesz ez minden hívő lélekkel – Krisztus visszahozza őket. Bár megtévednek, megtartatnak, és az összes kiválasztott mag találkozik Isten trónja körül.

Ha nem lenne ez az igazság – bár egyesek megriadnak tőle –, mi lenne Isten embereivel? Átadnák magukat a kétségbeesésnek. Kedves olvasó, ha visszaeső vagy, kérlek, ne használd rossz célra, amit mondottam. Atyád szíve szomorkodik miattad; mégsem törölte ki neved a jegyzékből. Jöjj vissza hozzá most, és mondd ezt neki: „Fogadj el engem kegyelemmel, és szeress engem”; ő ezt fogja válaszolni: „Gyermekeim közé helyezlek.” Szemet huny visszaesésed fölött, és meggyógyít romlottságodból; ismét kegyeibe fogad, és elfogad a Megváltó igazságában, kinek vére által üdvözülsz. Istennek nem az a szándéka, hogy gyermeke ne próbáltasson meg, vagy hogy ne bukjon el a megpróbáltatásban; hanem így gondolja, egyszer s mindenkorra: Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre. Soha, semmi esetre sem ítéltetik el, hanem örökre megigazul Isten szemében.

8.fejezet
Amit a hit magában foglal

Ha nem ítéltetünk el, akkor Isten sohasem tekint úgy gyermekeire, mint bűnösökre, amikor hisznek Krisztusban. Meg vagy lepődve, hogy így fogalmazok? Megismétlem: Attól a perctől fogva, hogy hinni kezdesz Krisztusban, Isten többé nem úgy tekint rád, mint bűnösre; mert sohasem tekint rád figyelmen kívül hagyva Krisztust. Te gyakran tekintesz magadra úgy, mint bűnösre, térdre esel, ahogy kell, sírsz és jajveszékelsz; de miközben te eredendő és tényleges bűneid miatt szomorkodsz, Ő akkor is azt mondja a mennyből: „Ami üdvözülésedet illeti, szép és kedves vagy előttem.” Olyan fekete vagy, mint Kédár sátrai (Én 1,5) – természetednél fogva; olyan szép, mint Salamon szőnyegei – Krisztusban. Tisztátalan vagy – ez a tulajdonságod Ádámtól való; de kedves is – ez a tulajdonságod pedig a második Ádámtól való.

Gondolj arra, hogy Isten szemében mindig kedves vagy, Isten szemében mindig szeretetre méltó vagy, Isten szemében mindig olyan vagy, mintha tökéletes lennél. Mert tökéletes vagy Jézus Krisztusban, ahogy az apostol fogalmaz egy másik helyen. Mindig teljesen megtisztulva és felöltözve állsz Krisztusban. Ne feledd ezt; mert a következő szavak bizonyosan ezt is jelentik: „Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre.”

Egy másik nagyszerű gondolat: Mint hívőnek, sohasem kell bűnhődnöd bűneidért. Isten megfenyít miattuk, ahogy egy apa is megfenyíti gyermekét; ez része az evangélium korszakának; de nem a bűneidért sújt le rád, ahogy a törvényhozó a bűnözőre. Lehet, hogy Atyád gyakran büntet úgy, ahogy a gonoszokat bünteti, de sohasem ugyanabból az okból.

Az istentelenek saját vétkeik szerint bűnhődnek; szenvedéseiket megérdemelt büntetésként kapják. De téged nem érdemeid szerint érnek a csapások, hanem Isten szeretete miatt. Isten tudja, hogy bizonyos értelemben a csapások olyan kiváltságot jelentenek számodra, amit meg nem érdemelt jótéteménynek tekinthetsz. Gyakran gondoltam erre, amikor valamilyen fájdalmas csapás ért. Tudom, hogy egyesek ezt mondják: „Megérdemelted a szenvedést.” „Igen, kedves testvéreim, de az összes keresztyénben együttvéve sincs annyi érdem, hogy megérdemeljenek egy olyan jó dolgot, mint mennyei Atyánk szerető feddése.

Talán nem látod ezt be; nem gondolod, hogy egy csapás valódi áldás is lehet számodra a szövetségben. De én tudom, hogy a szövetség pálcája ugyanúgy a kegyelem ajándéka, mint a szövetség vére. Ez nem érdemek dolga; azért kapjuk, mert szükségünk van rá. Kérdéses, hogy voltunk-e valaha olyan jók, hogy megérdemeljük. Sohasem voltunk képesek olyan magas szintre jutni, hogy megérdemeljünk ilyen gazdag és kegyes gondoskodást, mint ez az áldás a szövetségben – fenyítő Istenünk pálcája. Életedben sohasem sújtott le rád a törvény. Mivel hiszel Krisztusban, kívül esel a törvény hatáskörén.

Anglia törvénye nem vonatkozik egy franciára, mivel ő saját uralkodója védelme alatt áll. Te nem a törvény, hanem a kegyelem hatálya alatt állsz. A Sínai törvénye nem vonatkozhat rád, mivel kívül állsz a hatáskörén. Nem a Sínaiban vagy Arábiában élsz. Nem Hágár vagy egy szolgálólány fia vagy, hanem Sára fia, aki eljutott Jeruzsálembe, és szabad. Kijöttél Arábiából, és eljutottál Isten boldog országába. Nem Hágár alá tartozol, hanem Sára alá; Isten kegyelmi szövetsége alá. Az ígéret gyermeke vagy, és tiéd lesz Isten öröksége.

Hidd el, hogy a törvény soha nem fog lesújtani rád; Isten haragja sohasem fog büntetni. Lehet, hogy megfenyít, de nem bűneid miatt, hanem gazdag kegyelme miatt, amely kiöli belőled a bűnt, hogy tökéletes lehess a megszentelődésben, ahogy most is tökéletes vagy előtte Jézus Krisztus vérében és igazságában.