Quo vadis? Hova mész ember?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden kedves Olvasómnak kellemes hetet kívánok! 

Írhattok üzenetet is, hogy szerintetek mi legyen még az oldalon. Sőt, be is küldhettek tartalmakat, éneket, tanítást, történetet :) 
De ha csupán szeretnél beszélgetni, vagy kiöntenéd a szíved, azt szintén megteheted, örömmel válaszolok :) 


 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

látogató számláló
.:Tanítások:.
.:Tanítások:. : A. A. ALLEN: KORUNK DÉMONI MEGSZÁLLOTTSÁGA ÉS A SZABADULÁS IV.rész

A. A. ALLEN: KORUNK DÉMONI MEGSZÁLLOTTSÁGA ÉS A SZABADULÁS IV.rész


8. Fejezet

 

 

Hét különböző szellem

 

 

„Amikor a tisztátalan szellem kimegy az embertől víztelen helyeken bolyong, nyugalmat keres, de nem talál, ekkor mondja: visszatérek ahonnét kijöttem, (elhagyott) házamba, és amikor odaérve üresen, kisöpörve és feldíszítve találja, akkor elmegy, maga mellé vesz hét más(fajta) szellemet, magánál gonoszabbakat és betérnek és ott laknak és ennek az embernek utóbbi állapota rosszabb lesz az előbbinél. Így jár e gonosz nemzedék is” (Máté 12,43-45)

Tudjuk, hogy a démon a Sátán követe, szellem, akinek nincs teste, nem meghalt testű embernek a szelleme, hanem bukott angyal. Tudjuk, hogy nagyon sok démon van, akik betelepedhetnek az emberbe és mint működő erők rákényszeríthetik, hogy fordítottját tegye, vagy ha kellene tennie valamit, ne tegye.

Tudjuk, hogy mint kívülről ható erő uralkodhatnak valakin, és ez, az elnyomás. Ezek a démonok az egész földet benépesítik, nagy seregekben repülnek a levegőben. Megszámlálhatatlanok! A földön keresnek lakhelyet, mert az emberi lélek a legkedvesebb erre a célra nekik. Ezért mondja róluk az írás, hogy átjárják a földet. (Jób 1.) Ezek a démonok olyan nagyszámúak, hogy sokszor egész csoportosan szállnak meg egy-egy emberi lelket. Lehet valakiben szenvedély, büszkeség, fösvénység, féltékenység, félelem, tisztátalanság, búskomorság, jóslás, szerencsejáték démona. Tudjuk, hogy Mária Magdalénában hét démon volt.

„és néhány asszony, akiket gonosz szellemektől és gyengélkedésekből kigyógyított (gyógykezelt): Mária, akit magdalainak hívnak, akiből hét démon ment ki,” (Luk. 8,2) Jézus ezeket mind kiűzte.

A démoni megszállottság sokszor sötét és nehéz állapot. De jó arra emlékezni, hogy Mária Magdaléna szabadítása után a keresztig követte az Urat. Ő volt az első, aki a dicső feladatot elvégezte, hogy a teljes megváltást hirdesse. Ő volt az első, aki a tanítványoknak és a világnak Krisztus feltámadását hirdette.

Napjaink milliói, akik különböző mulatókat, játékbarlangokat töltenek meg, démonoktól megszállottak, vagy megkötözöttek. De csodálatos az, hogy nem minden megszállott őrült, akit kényszerzubbonyba kell préselni. A gadarénus esetében azt mondja az írás, „hogy gyakran megragadta őt.” (Luk. 8,29) Tehát a démonoktól megszállt egyén lehet némelykor normális is, de azután a legyőzhetetlen szenvedély, vagy valami utáni vágy ragadja el, mert a démon hatalmasabb benne, mint saját ellenálló ereje. Milyen nyomorúságos helyzetbe kerül így egy ember. Ha rabszolgája lesz egy démonnak, amely nem ismer irgalmat, hanem áldozatát a pokolba taszítja. Ez az ő hallatlan munkája a földön, áldozatát a pokol számára alaposan előkészíti és odakényszeríti.

Máté 12,43-45-ben egyetlen démon, amelynek természetét nem ismerjük, elfoglalja a helyét szegény bűnösben és korbácsütésekkel hajszolja, kényszeríti arra, hogy akaratán kívül leigya magát, hogy utolsó fillérjét elkártyázza, elhiteti vele, hogy most nyeri meg a nagy tétet. Szerencsére ez az ember részt vesz egy evangélizáción, ahol már sokan megszabadultak a démonoktól és belátja, hogy neki is szabadulnia kell, s végre tényleg megszabadul.

Az írásban sehol sem látjuk annak a biztosítékát, hogy ezek a démonok nem térnek vissza többé, hogy nem akarnak, vagy nem tudnak visszatérni. Ebben a fent említett Igében erről van szó. A démon nem távozott el örökre. Ha kiűzik, mindig újra vissza akar térni abba az emberbe, amelyből kiűzték. Ez a démon is lakás után néz, de ha nem talál alkalmasabb személyt, visszafordul és így szól: Visszamegyek régi otthonomba, talán be is tudok jutni. Akkor visszatér ugyanahhoz az emberhez, akiből ki kellett mennie és – ha a ház üres, betér.

Ez az egyetlen mulasztás, amit az ember elkövetett, elfelejtette betölteni a házat. Ha az ember a Szent Szellemmel való betöltetést kérte volna, nem jöhetett volna a démon be, de mert üres volt, azt gondolta magában, hogy miért menjen egyedül, mikor kellemes társaságban is lehet és hét más szellemmel tért vissza, akik lehetőség szerint még gonoszabbak, mint ő. A nyomorult ember most már nemcsak a régi bűnöknek hódol, hanem más bűnökkel szemben sem bír ellenállni, szembeszállni. Enged az ördögnek s elragadja őt a bűnnek árja. Most már annyi forrásból jönnek, ahány démon lakik a lelkében, nemcsak egy mint régen. Itt látjuk a szörnyű bukást azért, mert a lelkét nem töltötte meg Szent Szellemmel.

Egy Rudolf Pfeil nevezetű 26 éves férfi azt mondta, hogy az ő megrögzött szokása a gyilkosság. Három év alatt tíz embert ölt meg. Megmagyarázta, hogy valami szenvedélye minden embernek van. Az egyik ember sakkozik, a másik kártyázik, ő embereket öl. Összehasonlítja a sakk játékot a gyilkossággal! Ez nem szokás, ez démon. Nemrég egy 14 éves fiú jelentkezett a rendőrségen, mert egy fiatal kislányt feldarabolt késsel. Így vallott: „Nem akartam megölni, csak feldarabolni.” Valami belső kényszer addig hajszolta, amíg az erejét, akaratát egészen megtörte, úgy gondolta, hogy az egyetlen menekülési lehetőség a lenyűgöző hatalom elől, ha megteszi azt, amire az kényszeríti, ezt vallotta.

Nevezd ezt, aminek akarod. Szerintem ez a démon, mert nincs más, ami erre a szörnyű tettre kényszerítene, mint a démon,

Chicagóban egy erős, egészséges fiatalember jelentkezett a rendőrségen, hogy egy asszony nyakán találta meg a nyakkendőjét A rendőrség kiszállott a megadott helyre, ott feküdt egy 35 éves asszony halva, a fiatalember nyakkendőjével megfojtva. „Azt hiszem, hogy megöltem, de akkor tértem eszméletre, amikor le akartam oldani nyakáról a nyakkendőmet és akkor láttam, hogy meghalt. Nem tudom, hogy hol találkoztunk, hol voltunk, mit csináltunk” – mondta. A vizsgálat során kiderült, hogy hivataltársai tudtak róla, hogy szokott öntudaton kívül lenni, öntudathasadásban szenved, meg kellene a Sátántól szabadulnia, mely időnként birtokába veszi. Ezekhez hasonló eseteket a Biblia démoni megszállottságnak nevez.

Sok példát lehetne erre felhozni, amelyeket újságokból ismerünk. Érdekes, hogy ilyen öntudatlanságban elkövetett bűntény után az illető gyilkos nem is érzi, hogy valami rosszat tesz.

A jövendőmondás démona

„De történt, hogy amikor éppen az imádkozásra mentünk, egy fiatal rabszolgálóval találkoztunk, akiben jós szellem volt, ki jósolgatásával nagy nyereséget szerzett gazdáinak. Ez követte Pált és minket, és azt kiáltozta: „Ezek az emberek a legmagasabb Istennek rab-szolgái és nektek a menekülés útját hirdetik.” Sok napon át tette ezt, végre Pál, mivel ránehezedett a dolog, megfordult és ezt mondta a szellemnek: „A Krisztus Jézus nevével megparancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Az abban az órában ki is ment.” (Ap.Csel. 16,16-18) Filippiben egy kislány futott naponként Pál és Szilás után, akit a jövendőmondás szelleme (démona) tartott megszállva. Gazdái pénzre váltották. Addig járt Pál után, míg Pál nem bírta tovább és megparancsolta a démonnak, hogy távozzon belőle. Abban az órában meg is történt, ahogy azt az írás mondja. A leány szabad lett. Nem tudott többé jövendőt mondani. Erre a leány gazdái annyira felháborodtak, hogy Pált és Szilást börtönbe vettették. A világ sohasem adott Semmit azokra a nagy szabadításokra, amit Jézus nevében az övéi tettek. Szeretnék még egy szót szólni azokhoz, akik ilyen jósló szellemet igénybe vesznek, hogy nekik a jövendőt megjósolják, sőt beszélni akarnak elhunyt hozzátartozóikkal. A jövendővel szembeni bizonytalanság az, ami a legtöbb embert erre készteti, ezért ment Saul az endori asszonyhoz.

Abban a pillanatban, amint valaki a jövőt illetőleg bizonytalanságban van, olyat tesz, ami nem írásszerű. Csak egy út van, amelyen járhatsz, ha a jövendőt tudni akarod. Hajtsd meg alázatosan térdedet az Úr előtt és kérd az Urat, hogy tapasztaltassa meg veled az újjászületés csodáját és töltsön be téged az ö Szent Szellem, akkor majd megtudod, hogy mit akar tenni az Úr a jövőben.

A féltékenység démona

„A férje nem dolgozik olyan sokáig, valószínűleg más asszonnyal találkozik.”

Sok gyermek él valóságos pokolban, mert szüleiket a féltékenység démona tartja vakságban.

„Kemény, mint a sír a féltékenység” - írja az Énekek-Éneke 8,6 (német ford.)

Egy New-Yorki lapban állt mostanában: féltékeny férj megölte feleségét, mert 15 percet késett. Az asszony férje engedelmével elment a nevelőanyját meglátogatni és megígérte, hogy háromnegyed négykor otthon lesz. Nem tudott előbb, mint négykor megérkezni és ezért a férje leütötte/ majd az övével megfojtotta, Bevallása szerint attól félt, hogy elveszti. A féltékenység őrülete elkapta, nem hitt neki, hogy a forgalom miatt késett. Szegény ember kétség nélkül a féltékenység démonának karmaiba került. Ez a zöld szemű szörny, nap-nap után szedi a maga áldozatait, hogy megölesse velük azt, akit legjobban szeretnek. Százakat kényszerít válásra, még húsz éven aluli fiatalokat is elragad, akik azt hiszik, hogy szerelmesek. Ez a démon még a lelkészeket is magával ragadhatja. Féltékeny a másik szószékére, vagy arra, hogy több a jövedelme. Hogy a másik több embernek prédikál, vagy nagyobb lehetőségei vannak, több megtérés történik gyülekezetében. A féltékeny lelkész elárulja magát, mert ahelyett, hogy örülne, hogy a másiknak is megáldja munkáját az Úr, féltékenységének dühében azt mondja: „Ezek nem szabadultak meg igazán.” Ha téged, kedves olvasó ennek a zöld szemű démonnak a hatalma tart fogva, hidd el, hogy az Úr elkészítette szabadulásodat. Ne engedd, hogy egy percig is uralkodjék feletted. „Akit a Fiú megszabadít, az valósággal szabad!” Hidd el, hogy Isten téged is megszabadít és akkor lelkedbe győzelem, kedélyvilágodba és szellemedbe pedig békesség költözik.

Félelem kínzó démona

„Féltem és elástam a te talentumodat.” Máté 25,25-ben lévő ember, akinek Isten egy tálentumot adott és akinek megmondta, hogy mit kell vele tennie, hogy az kamatozzék, félt! Amikor a gazda visszajött, nem tudott más mentséget felhozni, mint azt a gyenge szót: „féltem”! Megkötözte a félelem. A félelem volt az oka, hogy ez az ember, mint haszontalan szolga került be az írásba és Ura parancsára a külső sötétségre vettetett, hol sírás és fogcsikorgatás van. A félelem zárta be előtte a menny kapuját. Ugyanaz a félelem, amely „tegnap” ezt az embert megkötözte, kötöz meg ma is sokakat. A mélységből való démoni szellem, a félelem. Igen, mert az olyan szellem, amely ráveszi az embert olyasmire, hogy a „külső sötétségre” vettessék, az nem lehet mennyei.

Az ószövetség embereinek a legnagyobb ellensége a félelem volt. Az egész Biblián végig újra és újra figyelmeztet Isten: „Ne félj!” Az Újszövetségben is nagy ellenség volt a félelem! Az első ez az ellenség, akit megemlít. A gyülekezet kezét semmi sem köti meg jobban, mint a félelem. Ez teszi leggyorsabban tehetetlenné a gyülekezetet. „Emberfélelem” ragadja meg sokszor a szószéken a papot, a padokban az embereket. A gyülekezet fél attól, hogy rajongóknak bélyegzik őket a kívülállók. Sok gyülekezetet és lelkészt szorított már vissza a félelem az üres formákba. Féltek az üldözéstől, vagy attól, hogy nevetségessé válnak, pedig előtte erő és öröm birtokában voltak. Isten Szelleme kijelenti magát a gyülekezetben, ahol alázatosságot talál az emberek között. Még most is hatalommal és erővel jelenik meg. De a legtöbb ember fél szellemben áldani az Urat. Lefékezik a Szellemet félelemből, és nem merik átadni magukat Neki. Miért? Félnek megmozdulni. De csendesen ülni és semmit sem tenni, az lehet biztonságos, azonban a gyávaságnak ezzel a formájával nem lehet a harcot Isten számára megnyerni. Isten ajándékai és a Szellem kijelentései mind Isten gondoskodását jelentik, felkészítést a harcra. Nagyon csodálkoznánk a katona óvatosságán, aki nem merné fegyverét és lőszerét használni, mondván, hátha rosszul használja. Hát meg kell tanulnia jól használni! Wesley ébredésért imádkozva így kiáltott: Uram, ha lehetséges, adj rajongás nélküli ébredést, de kérlek küldj minden körülmények között ébredést.

Sokan félnek ezt az ajándékot használni, amit Isten adott, néha ennek az a motívuma: „Azt hiszik, hogy fel akarok tűnni”, stb. Sok ember azért nem tud meggyógyulni, mert fél. Nem tud hinni, mert attól fél, hogy nem fog meggyógyulni. 2.Tim. 1,6-7: „Ez okból emlékeztetlek arra, hogy az Istennek ezt a kegyelemajándékát, mely az én kézrátételemen keresztül van rajtad, újra lángra kell lobbantanod, mert Isten nem gyávaság szellemét adta nékünk, hanem hatalomnak, szeretetnek és józanságnak szellemét.”. Sok kínzó démontól gyötört és azután boldog életre felszabadított lelket sorakoztathatnék fel bizonyságtételre, akiket Isten valósággal megszabadított erejével, egy szabad és boldog normális életre.

De most csak egy aláírással ellátott levelet közlök itt, amely aktáim között van.

„Részt vettem az összejövetelén Crent-Bendben (Kansas). Egyik este a démoni megszállottságról beszélt. Egy asszonyt hozott fel példának, akit a félelemnek szelleme annyira fogva tartott, hogy nem tudott aludni, ha a férje nem virrasztott felette, míg aludt.

Én is hasonló gyötrelemben szenvedtem, csak nekem nem volt senkim, aki virrasztott volna felettem. Ha a szobámban sötét lett, éreztem, hogy valami repked felettem, meg akar ölni. Nem mertem a sötétben elaludni. Szörnyű álmaim voltak és felébredtem azzal az érzéssel, hogy van valaki a szobámban, aki meg akar ölni engem. De hála az Úr Jézus nevének, akkor este, amikor Ön prédikált éreztem a Szent Szellem megmozdulását és tudtam, hogy megszabadulok. Miután imádkozott értem, azt mondta nekem, hogy érezte, hogy a kínzó démon kiment. Akkor este, amikor hazamentem, olyan nyugodtan aludtam, mint egy kisgyermek anélkül, hogy felkapcsoltam volna a villanyt. Attól a naptól fogva teljesen szabad vagyok.”

Lehet, hogy te mástól félsz, de a szenvedés ugyanilyen nagy, mint ennél az asszonynál. Te is megszabadulhatsz! Te is megtanulhatod, hogy mi az öröm, a békesség és teher nélküli világ. Nem szolgálhatsz Istennek, ha a félelem démona megkötve tart. De, ha tudod, hogy miről van szó, szabad lehetsz Isten ereje által. Megszabadulhatsz!

Jézus azért jött, hogy megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok voltak.” Zsid. 2,15. Tied a szabadság! Te is szabad lehetsz!

A fösvénység démona

Minek tizedet fizetni, ez csak azoknak való, akik megengedhetik maguknak! Ha megfizeted a tizedet, nem jössz ki a pénzeddel. Jobb, ha vársz addig, amíg adósságaidat megfizeted. Azután majd gondolhatsz ilyesmire. Különben is a gyülekezetnek nincs szüksége pénzre. Jobb, ha a pénzedet takarékba teszed, hiszen ha egyszer nyomorúságban leszel, vagy ha megöregszel, szükséged lesz rá.

New-Yorkban nemrég meghalt két öreg nő, akik egy hatalmas régi házban laktak. Nagyon gazdagok voltak. A szomszédoknak feltűnt, hogy napok óta nem jött ki senki sem a házból és világosságot sem láttak.. Kihívták a hatóságot, mely megállapította, hogy a hölgyek ruháiban hatalmas névértékű értékpapírok voltak bevarrva. Megfagytak és éhen haltak, de nem azért, mert nem volt módjukban ellátni magukat, hanem azért, mert a fösvénység démona megtiltotta nekik, hogy élelemért és tüzelőért pénzt adjanak ki. Ez volt a Sátán számára a legegyszerűbb út, hogy Isten nélkül maradjanak, és a pokolba jussanak. A Sátán nem bírta őket a szenvedély, büszkeség, jóélés, féltékenység, stb. démonai kezére játszani, útjukba állította a fösvénység ördögét, melynek zsákmányául estek.

Vigyázz, mert ez a démon téged is meglátogathat még, ha még eddig nem tette! A fösvénység démona nem fejt ki sok erőt ott, ahol valami „vallásos” ünnepély, vagy látványos, tudományos felolvasás, stb. vagy vasárnap délelőtti összejövetelek céljára szép épületeket kell emelni, de teljes erővel megkezdi munkáját ott, ahol a bűnből való megszabadulás hatalmas evangelizációjáról, betegségtől és démoni megszállottságtól való megszabadulásról van szó. Ahol a Szent Szellem általi keresztségről és Isten erejéről beszélnek, és ahol a Szent Szellem természetfeletti adományai megnyilvánulnak. A hazugság démonai mondják neked: Ha megadod a tizedet, akkor nem marad, pénzed az életre. Ezek mondják: dobj egy kis pénzdarabot a perselybe, nem kell forintot tenni, senki sem látja meg! Ne légy az ördög eszköze! A Sátán a fösvénység démona részére akar téged megkaparintani, hogy a tizedet ne fizesd, és ne adj semmit! A Sátán tudja, hogy Isten ígéretei rád nem vonatkoznak, ha ennek a démonnak a hatalmába jutsz, mert akkor el vagy átkozva.

„Becsaphatja-e az ember az Istent? Ti mégis be akartok csapni engem! Ezt kérdezitek: Mivel akarunk becsapni? - A tizeddel és a felajánlásokkal! 9 Átok sújt benneteket, az egész népet, mert be akartok csapni engem!” Mal. 3,8-9.

A Sátán sok okot hoz fel, hogy ne add a tizedet, vagy ajándékodat, de az igazi ok mégis az, hogy te Isten megrablása által átkozott légy! Mózes azt mondja: „földnek minden tizede a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré. Szenteld az Úrnak!” (3.Móz. 27,30). Ez világos! Sehol sincs az Újszövetségben arról szó, hogy ami Krisztus előtt érvényben volt, az érvényét vesztette 1959-ben. Sehol nem olvassuk, hogy a tized már nem az Úré.

Minden, ami a miénk, Istentől jött. Így hát alapjában véve minden az Övé.

„Hiszen enyém az erdő minden vadja, és ezernyi hegynek minden állata.” Zsolt. 50,10.

„Enyém az ezüst és enyém az arany, ezt mondja a Seregek Ura.” Haggeus 2,8. Ha magot vetünk, az Úré a föld. Zsolt. 24,1. Ö adja a maghozó füvet 1.Mózes 1,11., Esőt ad a földnek felszínére. Zsolt. 65,10-11.

És hol van még az élet, az egészség, és az erő? Csel.17,28; Jer. 30,1-11; Zsolt. 1.

Hát különös-e ezek után, hogy minden tizedet megkíván munkája folytatása miatt, ami Neki a legfontosabb! Az a különös, hogy nem fordítva van: kilenc tized az Övé és egy tized a szolgáé. Istené minden és munkájáért, az evangélium hirdetéséért csak egy tizedet kér.

Jézus a Máté 23,23-ban azt mondja: „Ezeket meg kellene cselekedni.” Pál az 1.Kor. 9,6-14-ben is azt mondja: „Isten a te tizeded nélkül folytathatja munkáját, de te nem mehetsz tovább, ha nem adod meg neki, ami az övé.” A mennyország nélküled is megél, de te nem engedheted meg magadnak, hogy elmulasszad a mennyországot. Bekerülhet-e egy tolvaj a mennybe, ha tolvajlását nem bánta meg? 1.Kor. 6,10. Azt gondolod, hogy Isten elnézőbb lesz azzal szemben, aki őt meglopja, mint azzal, aki embertársait lopja meg? Isten tolvajnak nevezi azokat, akik elmulasztják a tized beadását. Mal.3,8.

Ma sok ember tartozik a tolvajok és rablók közé, mert hallgatnak a fösvénység ördögének szavára. Ha te is ezek. közé tartozol, akkor kérj most segítséget és bocsánatot Istentől. Állj ellene az ördögnek! Bánd meg! Higgy! Légy szabad és kezdd el ma! Fizesd meg a tizedet!

*(Szerkesztők megjegyzése: Csak jó földbe vess!!! Értsd jól!)

Jó alkalom démona

Menj, és tedd meg! Semmi baj nem lesz, menj előre, senki sem fogja megtudni!

Csak csináljunk mindent tovább, még ráérünk, nem kell sietni, még van időnk. Fiatal vagy, még hosszú élet van előtted!

A sötétségből egy kar nyúlt ki és a kárhozat Ítéletét írta a falra: „Mene mene tekel ufarszin” Dán. 5,25. A vendégek, a táncosok, tolongtak kifelé és csak egy ember maradt a teremben: Balsazár. A király arca megváltozott, gondolatai nyugtalanok lettek, térdei reszkettek. Kiált, de már késő, - elkárhozott! Ezen már nem lehet változtatni! Egyedül áll Isten ítéletével, Isten haragjával szemben. Isten nem engedte tovább.

Túlságosan sok jó alkalmat vett igénybe. Meg volt róla győződve, hogy minden jól végződik. Eddig minden, minden sikerült, miért ne sikerülne most is? De most tévedett! Kinek a hangja volt, aki megnyugtatta? Megnyugtatta, hogy minden rendben lesz.

Akháb király is megragadja a kínálkozó alkalmat, hogy őt majd senki sem ismeri meg az álöltözetben, bizonyosan győzni fog. Hát nem nyugtatta meg állandóan ez a hang, hogy minden sikerülni fog? Hiszen testi füleivel is hallotta. „Menj fel Rámóth Gileád ellen, jó szerencséd lesz, és az Úr a király kezébe adja!” Majdnem hallgatott az Úr szavára, de volt egy másik hang is, amely megnyugtatta. Mindennek tetejében még erős befolyás alá is került, hogy álöltözetet vegyen, hogy az ellenség ne ismerjen rá. A másik hang a próféták szavai mögött hivatkozott a jó alkalomra, és mintha ez a hang azt is mondta volna neki: „Hát nem segítettem nektek Nábót meggyilkolásánál is? Menj hát, használd ki a jó alkalmat és tapasztald meg, hogy nincs-e igazam? És ez történt a valóságban: „Egy ember pedig találomra meghúzta íját, és eltalálta Izráel királyát a szíjak és a páncél között. Ekkor megparancsolta a kocsi hajtójának: Fordulj meg és vigyél ki a táborból, mert megsebesültem!” (1. Kir. 22,34)

Ha az ember kezd a jó alkalmak démonára hallgatni, akkor már nincs messze attól, hogy a maga sírját megássa. Akháb esete is ezt bizonyítja. Mire a nap lement, Akháb meghalt. A hazugság démona és a jó alkalom démona a halálba vitték.

Az emberek sok mindent nem tennének, a sok bűnt, amit elkövetnek, soha sem követnék el, ha bizonyos forrásból nem kapnának biztatást, hogy minden jól fog sikerülni. Az ördög feladatául tűzte ki (és a démonok sok mindent megvalósítanak ebből a feladatból), hogy az embereket Isten iránt engedetlenségre csábítsa, mert így szól: Isten nem büntet meg, ez biztos, nem kell félned! A gazda még késlekedik, nyugodtan ehetsz, ihatsz a te szolgatársaiddal?

Anániás és Safira bizonyosan azt hallották, hogy „átmenetileg” használják ki a jó alkalmat, tartsanak vissza valamit a pénzből. Péter a Szent Szellem ihletéséből jelentette ki, hogy a Sátán foglalta el a szívüket és készítette őket a csalásra. Ők azt hitték, hogy sikerül, és nem sikerült! Isten ereje megtörte őket és látszik, hogy haláluknak a Sátán is okozója volt! Péter Monda: „Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Szellemet és a mezőnek árából félretegyél?” Kórah, Dátán és Abirám 250 társával megragadta a kedvező alkalmat, de ítéletük az volt, hogy élő testben szálltak a kárhozatra. 4.Móz. 16. Mirjám a 4.Móz. 12,1-ben azt gondolta, hogy most sikere lesz Isten ítélete nélkül, de a játszmát elvesztette: leprás lett, és Isten így szólt: „Miért nem féltetek szólni az én szolgám Mózes ellen?” Miért váltja fel valaki a játékbarlangban az utolsó pénzt, hogy megtegye a szerencsejátékon a tétet? Mert egy hatalmas erő befolyása alá került, amely így szól neki: „Most biztosan megnyered a főnyereményt!” Ezért viszi be valaki az óráját a zálogházba, hogy szerencséjét megpróbálja. Ez a démon készteti arra az embert, hogy játsszék a mennyei és saját lelkének üdvösségével. És mindig veszít! (Totó-Lottó) Az az ember, aki a megszokott bűnét folytatja, miután egyszer eljutott az igazság megismerésére, megragadja az alkalmat, hogy bűne a nyilvánosságra ne kerüljön! Az az ember, akinek az evangélizáció alkalmával Isten szól, hogy térj meg, de azt mondja: még nem! Elbízza magát, hogy Isten újra hívatja majd. Manapság sokan képzelik, hogy elragadtatnak menyasszonyi ruha és az újjászületés tapasztalata nélkül.

Hallgass ide testvérem! Te visszaeső, közömbös bűnös! Nem szabad üdvösségedet eljátszanod, mert az túl fontos! Isten nem tud hazudni! Azt gondolja, amit mond!

„Ma van az üdvösség napja” Az a lélek, aki vétkezik, az haljon meg! Újjá kell születnetek! Most van az alkalmatos idő! Az özönvíz előtti időben is próbáltak, az emberek Istennel játszani és reménytelenül süllyedtek bele a hullámsírba. Sodoma és Gomorra lakói is próbálkoztak, de elvesztek. Hallgass meg most, bűnös testvérem! A kéz, amely Belsazár idejében a falra írt, ma is tud írni: „Megmérettél!” Képzeld el, hogy Isten holnap reggel előtt megmérhet! Ne várakozzál! Állj ellen a démonnak! Hozd rendbe a dolgodat Istennel és maradj rendben Vele!

Ha ilyen egyszerű rendezni dolgaidat Istennel, és ilyen egyszerű rendben maradni Vele, akkor miért vársz még, miért akarsz alkalmas időt megragadni, hiszen az most van!

A büszkeség démona

„Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!” Dán. 4,27. „...Jezábel…, kifestette a szemét, feldíszítette a fejét...” 2.Kir. 9,30. mert minden, ami a világban (kozmoszban) van, a hús kívánsága, a szem kívánsága, kérkedő életforma, nem az Atyából, hanem a világból való.” 1.Ján. 2,16.

Tudatában kell lenned, hogy a démonnak csak egyetlen érdeke van az ember életével: megsemmisíteni, szellemi, lelki, testi összeomlását előidézni. Milyen jól tudja a Sátán tapasztalatából, hogy Isten nem tűri a büszkeséget. Mikor kevélységben felemelkedett, Lucifer is elbukott, mint ahogy írva van: „Miként estél alá az égből fényes csillag, hajnal fia? A sírba (seolba) szállsz alá, a sírgödör mélységébe.”

„Leestél az égről, fényes hajnalcsillag! … De a sírba kell leszállnod, a gödör mélyébe. (Ézs. 14,12.15) Egészen érthető, hogy kihasználja azt az Isten és az ember közötti fennálló akadályt (büszkeséget), hogy az embert megsemmisítse. Ha egy lelkész a büszkeségről beszél, akkor a büszke emberek becsukják a szívük fülét és nem akarnak tovább figyelni. A büszkeség démona mondja nekik.: „Most éppen rólad beszél, ha odafigyelsz nyomorult leszel!” És te is, aki ezeket olvasod, ezek közé tartozol, akkor most biztosan abbahagyod az olvasást, nehogy a büszkeségedet sérelem érje.

A külsejére is büszke lehet valaki. Erről János ír: A szemek kérkedése sem Istentől van. Ez indította Jezábelt is, hogy kifesse magát, széppé tegye magát, hogy Jéhut meghódítsa, bár tudta, hogy istentelenségéért és kegyetlenségéért jött ellene, hogy a népet a zsarnokságtól megmentse. Jezábel tudta, hogy már nem olyan szép, mint fiatal korában volt és a büszkeség démona azt súgta fülébe: „Még most is te vagy a királyság legszebb asszonya, ha egy kicsit kifested magadat, még olyan fiatal fiúnak, is felkelted az érdeklődését, mint amilyen Jéhu. Ellenállhatatlan vagy.” Még csak nem is próbált menekülni, vagy ellenállni seregével együtt, értelmetlen büszkeségében nyugodtan bevárta a pusztulást.

Mint az evangélium hirdetője, soha nem éreztem indítást, hogy időmet elfecséreljem a szájrúzs, körömlakk, vagy hajfestés ellen. Ez olyan lett volna, mintha egy igen mélyen gyökerező bajt felszínen kezelnének. A baj gyökere a szívben van! Ha a büszkeség helyét nem foglalja el az” alázatosság a szívben, akkor a mesterkélt alázatosságra (alázatoskodásra) ugyanolyan büszke lehet valaki, mint a külsejére.

Ötféle büszkeségről beszélhetünk:

A külsőre vonatkozólag: Mennyivel jobb megjelenésű vagyok, mint más.

Az állásra (pozícióra) vonatkozólag: „Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére!” Ne kívánj az én pozíciómban ilyesmit!

A származásra vonatkozólag: Hiszen mindenki látja és tudja, hogy jó családból származom és azt nagyon sokra becsülöm.

A magatartásra vonatkozóan: Mindenki láthatja, mire vagyok képes, és senki sem tehetségesebb.

A kegyelemre való büszkeség, vagy szellemi gőg: Ez az utolsó a legrosszabb fajta büszkeség: szellemi képzettségünkre, böjtölésünkre, látásunkra, kegyelmi ajándékainkra, amelyekről azt hisszük, hogy a miénk, hogy különös kegyelemben részesültünk. Még az alázatosságunkra is büszkék vagyunk.

Ez nagyon álnok démon, azt állítja, hogy épülésedre szolgál, jelentékenyebbé leszel általa. De valóban megsemmisítésedre tör! „A megromlás előtt kevélység jár!” Nabukodonozor valósággal megtapasztalta ezt a bölcs mondást. Izrael istentelen és büszke lett, ezért Isten megbüntette, megengedte a babiloni királynak és seregének, hogy elpusztítsa városaikat, a népet pedig fogságba vigye, így már több nemzetet tett tönkre. Gazdag volt, sikerei voltak. Jövője biztosítottnak látszott. „Békében voltam az én házamban és virágzó az én palotámban.” Isten Dánielen keresztül figyelmeztette. De ő úgy látta, hogy semmi oka sincsen magát Isten és ember előtt megalázni. Figyelembe sem vette a figyelmeztetést, hanem felfuvalkodott. „Tizenkét hónap múlva, amikor királyi palotája tetején sétált Babilonban, így szólt a király: Ez az a nagy Babilon, amelyet én építettem királyi székhellyé hatalmam teljében, fenségem dicsőítésére! Alighogy a király kimondta ezeket a szavakat, egy hang hallatszott a mennyből: Neked szól ez az üzenet, Nebukadneccar király! Elvesztetted királyságodat! Száműznek az emberek közül, a mezei vadak közt tanyázol, füvet eszel, mint az ökrök, és hét időszak múlik el fölötted, amíg el nem ismered, hogy a Felséges uralkodik az emberek királysága fölött, és annak adja azt, akinek akarja.” Dán. 4,26-29. Elméje elborult.

Az emberek szemében, akik felett olyan büszkén uralkodott nem lett több, mint a mező állata. Hát hosszú esztendőn keresztül aláztatott meg a nép előtt. Isten az Ő irgalmából azután visszaadta értelmét. És még egyszer alkalmat adott neki, hogy előtte járjon alázatosságban. Az Úr leíratta ezt a kemény leckét – amelyet a király megtanulva Dán. 4. részében azért, hogy az egész világ hasznára legyen ez a történet. „Most azért én, Nabukodonozor dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei Királyt, mert minden cselekedete igazság és az ö útjai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” (34.v.) Sokan belátják, hogy milyen nagy előny számukra megszabadulni a félelem és féltékenység, a szenvedély, stb. démonától. De beleszerettek a büszkeségükbe és gőgjükbe. Örülnek neki.

Vigyázz testvérem! Ez a démon is éppen olyan gyorsan és biztosan végez veled. mint a többi. Ha a büszkeség démonának vagy rabja, siess tőle megszabadulni, ha lehetséges, még azt is el fogja veled hitetni, hogy a te életedben lehetetlen a démonok befolyása. Mit gondolnának az emberek, ha te belátnád, hogy ki vagy téve a démoni hatásoknak, hiszen azt állítottad mindig, hogy milyen jó keresztyén vagy. Ezt súgja majd neked.

De ne nyugtalankodj, mert rajtad kívül már mindenki észrevette valószínűleg ezt régen. Minél előbb eléje állsz, az életedből kiparancsolod, annál hamarabb leszel szabad ember, aki elkezdheted az igazi keresztyén életedet felépíteni ahelyett a „felfújt” mesterséges képmás helyett, amelynek minden erődet feláldoztad és amely az Ítélet napján úgy lesz semmivé, mint egy szétpukkadt játékgömb.

Az öngyilkosság démona

„Nem érdemes tovább élni. Soha sem leszel boldog. Miért ne tégy pontot a végére? Ha meghalnál, jobb lenne neked. Miért nem leszel öngyilkos? Hiszen ezzel mindent befejezhetnél?”

Egy asszony, aki szabadulásért az Úrhoz kiáltott, eljött az összejövetelekre. Az öngyilkosság démonától, a búskomorság szellemétől szenvedett már egy év óta. Csak akkor hagyta abba, amikor aludt, de mikor felébredt, hallotta a suttogást: „Jobb lenne, ha nem élnél! Senki sem szeret, miért nem fejezed be?”

Egyedül küzdött ezen erős hatás ellen. A férje elhagyta egy fiatalabb, egészséges asszonyért. Anya és leánya betegek lettek, minden vagyonukat felélték és nem tudtak dolgozni. A testi nyomorúsághoz a lelki bánat is járult. Állandóan sírt.

Mikor este az altatószerhez nyúlt, a Sátán állandóan erőszakolta, hogy többet vegyen be, mint amennyire szüksége van. Minden erejét össze kellett szednie, hogy ellenálljon neki. De az ördög ereje napról-napra nőtt, az övé pedig fogyott! Tudta már, hogy nem sokáig tud ellenállni. Előző este elkezdte parancsra a tablettákat bevenni, majdnem véghezvitte szörnyű tettét, de még össze tudott annyi erőt szedni, hogy a tabletták egy részét visszatette a szekrénybe. Tudta, hogy öngyilkos lesz, ha nem jön azonnal segítség! Egyik este eljött a leánya hozzánk a gyülekezetbe és látta Isten csodálatos szabadítását.

Tudta anyja állapotát és tudta, hogy megszabadulhat ettől a démontól, ha el tudja őt hozni a gyülekezetbe. Másnap mindketten eljöttek. A kis alacsony asszony előre jött azokkal, akik meg akartak szabadulni. A szívem majd megszakadt a részvéttől, amikor ránéztem, mert éreztem szörnyű terhét és tudtam min ment keresztül. A győzelem biztos hitében imádkoztam érte annak a győzelemnek, a hitében, amely a Golgotán ment végbe. Mikor ez a győzelem az asszony számára is érvényre jutott, a démon eltávozott. Isten azonnal megszabadította. Azon az estén szabad lett és megtelt Szent Szellemmel.

Másnap újra megjelent, hogy a győzelemről bizonyságot tegyen: „Egész nap énekeltem a szabadulásomról. Egy esztendeig mondta az ördög, hogy soha sem fogok énekelni és nem leszek boldog, és most én vagyok a világ legboldogabb asszonya. Isten megszabadított az öngyilkosság démonától. Megtört szívemet bekötötte, Ékszert adott hamu helyett, szép ruhát szomorú lélek helyett és az öröm olaját a búskomorság helyett. A múlt éjjel aludtam először gyógyszer nélkül és úgy aludtam, mint egy gyermek. Az elmúlt éjjel voltam, és tegnap óta vagyok egy év óta szabad. Istennek legyen dicsőség ezért! Egy év óta most kívánok élni! De most már van is miért élnem!” – mondta.

Kétségkívül ez, vagy ehhez hasonló szellem kényszerítette Júdást, hogy felakassza magát. Ez a szörnyű démon különösen beteg, nyomorék, szerencsétlen, vagy nyomorgó embereket szemel ki magának zsákmányul.

Ha téged is ilyen szellem kínozna most, ne engedj neki! Ne engedd, hogy az életed tönkre tegye. Olvasd el Ézs. 61,1-3. versét a magad számára: „Uramnak, az ÚRnak Szelleme nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót. Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, az elborult (depressziós) szellem helyett öröméneket.”

Miért akarsz az erőtlenség és kedvetlenség hamujában élni a búskomorság démona által megtörve? Krisztus ebben a pillanatban éppen elég közel van hozzád, hogy az ígéretét beválthassa. Ékességet ad hamu helyett, örömet szomorúság helyett. Győzelmi kiáltást és magasztalást!

Állj lábaidra! Borulj le az Úr előtt és állj rá az ő Ígéreteire! Mond: „Sátán hazudsz! Te nem teheted ezt a szörnyűséget! Nem fogok meghalni!” – Ha a győzelmet nem tudod kivívni és ott, ahol laksz senki sem tud segíteni, akkor írj nekem az imádság miatt és mielőtt írsz nekem, olvasd el a következő fejezetet. *(már hiába írnál neki, mert az Úrnál van)

A következő fejezet utasítást ad, hogy hogyan szabadulhatsz meg, ha valamilyen démoni erő hatalmában vagy.

 

 

 

 

 

 

 

Szerkesztő: Mesi

Böngésző: Firefox, Chrome, IE 

és Opera

Indult: 2009.01.12.

E-mail:
emesetoth006@gmail.com

 

 

 

 

 

 
 

 

 

  

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

  

 

  

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

Link ajánló
 
Játékok
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!