Mózes elhivatása

A Szentírás sokkal többet ir az Isten szolgáinak elhivatásé­ról, mint a végükrõl. Nem tudjuk pl. hogyan és hol halt meg Ézsaiás, de nagyon sokat tudunk az elhivatásáról. Meggyõzõdésem, hogy ma is egy nagy csomó fiatal élete legnagyobb problé­májának tartja azt, hogy valódi hivatását megtalálja. Mások egyszerûen nem tudják, milyen hivatást válasszanak. Ezért sze­retném Mózes elhivatását olyan példának venni, amelybõl sokan tanulhatunk.

Emlékezünk arra, hogy amikor Isten az égõ csipkebokorból el­hívta a nagy munkára, Mózes úgy vélte, hogy Isten tévedett, mert õ, Mózes nem megfelelõ erre. Ezért is mondja: "Ki vagyok én?" /2Móz 3,11/. Nem valami nagy véleménnyel volt saját magá­ról. Negyven évvel azelõtt még igen. Akkor még úgy vélte, ala­posan felkészült a szolgálatra. Kitanulta Egyiptom tudományát, és bejáratos volt az egyiptomi elõkelõségekhez. Minden elkép­zelhetõ adottsága megvolt a fényes életpályához, ehhez kétség nem fér. De - mert nem Istentõl kért bölcsességet és vezetést - kudarcot kellett vallania.

Hányan vannak, akik nagy magabiztosan vágnak bele egy hiva­tásba, ahol hamarosan csõdöt mondanak. Nem hallgattak Isten szavára. Nem várták meg, hogy Isten vezesse õket.

Mózes akkor talán azt hitte, hogy Izráel fiai mélységesen meghatódnak attól, hogy egy valódi herceg veszi kezébe ügyü­ket. De jól tudjuk, hogyan vesztette el önuralmát, és ütötte agyon az egyiptomit. Másnap pedig, amikor két héber atyafi vi­szályába beleavatkozott, azok kikérték maguknak, mondván, hogy ki tette õt bíróvá felettük. Mózes menekülni kényszerült, és a puszta csendjében élt negyven esztendeig. Megölte az egyip­tomit, és ezzel elvesztette befolyását. Gyilkossá vált, hogy másokat megszabadítson; igazságtalanságot követett el a jog­rend nevében; mindenesetre nem így kell az állapotokat megvál­toztatni. Még nevelõdnie kellett.

Hosszú ideig kényszerült Isten iskolájába járni, hosszú ide­ig kényszerült várni élete teljében : 4o és 8o éves kora közt. Amikor nevelkedett, övé volt Egyiptom minden fényüzére; most pásztori sorban kellett élnie. Az egyiptomiak szemében a pász­tori mesterség megvetett volt.

Úgy vélem, az elsõ idõkben Mózesnek jóval nagyobb volt a fe­je, mint a szíve. És talán ez az oka oly sok ember kudarcának: nagy fejük van, de kicsi szívük. És az ilyen ember nyomorék. Mózes esetleg le is nézhette a hébereket. Sokan dédelgetik azt a gondolatot, hogy õk nagyok, a többiek kicsinyek. Az ilyenek hasznavehetetlenek Isten számára. Az is lehet, hogy Mózes igen nehézfejû tanítvány volt, azért kellett negyven évig tanulnia.

Végül azonban kiálts a vizsgát. Pontosan olyanná lett, hogy Isten felhasználhatta. És akkor Isten elhívta. Mózes pedig azt felelte: "Ki vagyok én?" Kicsinnyé lett saját szemében. Most már olyan volt, amilyennek Isten akarta.

Ha az egyiptomiakat megkérdezték volna Mózes felõl, azt mond­ták volna: "A legnagyobb bolond a világon. Gondoljátok csak meg, micsoda lehetõségeket szalasztott el - aztán így folytat­nák: Az egyiptomi hadsereg fõparancsnoka lehetett volna, sõt még a trónra is kerülhetett volna, és az egész világot uralma alá hajthatta volna, ha nem alacsonyítja le magát azokhoz a nyomorult héberekhez. Gondoljátok meg, micsoda alkalmakat sza­lasztott el, és milyen elõnyökrõl mondott le!"

Negyven évre eltûnt a nyilvánosság elõl, és nem tudták, mi lett vele. Isten azonban szemmel tartotta. Számára éppen az az ember volt, akit jól felhasználhatott. Amikor Mózes visszakér­dezett Istennek: "Ki vagyok én?", tulajdonképpen már nem az volt a kérdés, kicsoda õ, hanem hogy kicsoda Isten. Ha valaki megtanulja a leckét, hogy õ semmi, és Isten minden, akkor õt Isten már fel tudja használni.

Nem Mózesnek kellett véghezvinnie a szabadítás nagy mûvét, õ legföljebb eszköz volt Isten kezében. Isten Mózes nélkül is leszámolhatott volna a fáraóval. Ha akarta volna, mennydörgõ szavával megtörhette volna a fáraó szívét és makacsságát. Is­ten azonban irgalmasan lehajolt, és emberi eszközt használt. Egy intésébe került volna véghezvinni Izráel fiainak kivonulá­sát. De e helyett inkább egy magányos és megvetett pásztort küldött, hogy - sok fájdalom és csalódás közepette - az vigye véghez szándékát. Így cselekedett Isten az Ószövetségben, és így cselekszik ma is. Egyszülött Fiát is emberi testben bocsá­totta el, hogy közbenjáró legyen Isten és ember közt.

Mózes tovább mentegetõzött: " ..elmegyek Izráel fiaihoz, és azt mondom nekik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzá­tok; ha azt mondják nekem: Mi a neve? mit mondjak nekik?" /2Móz 3,13/. Bizonyára elsõ vállalkozása kudarcára gondolt, és félt, hogy másodszor is úgy jár.

Ha már valaki egyszer csõdöt mondott, mindig attól fél, hogy másodszor is kudarcot vall. Könnyen elveszítjük önbizalmunkat. De nem éppen az-e a jó, ha az önbizalmunkért cserébe elnyerjük az Istenben való bizalmat?

Isten erre így szól Mózeshez: "-így szólj Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem tihozzátok" /2Móz 3,14/. Valaki egyszer ezt így magyarázta: Isten bianco -csekket adott Mózesnek, aki­nek csak annyit kellet ezután tennie, hogy a csekket kitöltse. Ha vizet akart a sziklából fakasztani, - ki kellett töltenie a csekket. Kenyér kellett? - kitöltötte a csekket, és máris jött a kenyér az égbõl. Dúsgazdag finanszírozója lett Mózesnek. Is­ten hatalmának részesévé, örökösévé tette. Neki már csak annyit kellett tennie, hogy föltekintsen Istenre, - és máris mindent megadott neki.

Mózes azonban még mindig húzódozott a feladat elõl. További kifogásokat keresett, és azt mondta Istennek: "...nem hisznek nekem" /2Móz 4,1/. Épp annyira félt Izráel fiaitól, mint a fá­raótól. Tudta, milyen nehéz rávennie az embernek akár a bará­tait is, hogy higgyenek benne.

Nos, ha Isten küld engem vagy téged valamilyen üzenettel, akkor nem az a dolgunk, hogy kérdezõsködjünk, hisznek-e nekünk az emberek vagy nem. Mi nem tudjuk az embereket hitre juttatni, az a Szent Szellem munkája. Nem tudjuk az embereket meggyõzni, sem kételkedésüket és hitetlenségüket eloszlatni. Csak Isten Szelleme képes rá, aki segíteni akar szolgálatunkban. Mi azon­ban képtelenek vagyunk arra, hogy hitet ébresszünk.

Isten megmondta Mózesnek, hogy hinni fognak-neki, és így ké­pes lesz arra, hogy Izráel fiait kivezesse a szolgaságból. De úgy látszik, Mózes még az élõ Istenben sem bízott. S akkor azt mondta Isten: "Mi az a kezedben?" Mózes a pásztorbotját tartot­ta, amelyet valahol vágott. "Vesszõ" - felelte /2Móz 4,2/. "Ez­zel fogod Izráel fiait megszabadítani. Ezzel a bottal bizonyítod majd be Izráelnek, hogy én veled vagyok" - felelte az Úr.

Azzal, hogy Isten "vette kézbe" azt a botot, erõsebb lett az a világ leghatalmasabb hadseregénél. Sáskajárást hívott Egyip­tomra, vérré változtatta a vizeket. Természetesen nem a bot tette mindezt, hanem Isten. Amíg Isten Mózessel volt, Mózes nem vallhatott kudarcot semmiben.

Olykor mégis úgy látszik, mintha Isten szolgái nem érnének célhoz. Amikor Heródes lefejezte Keresztelõ Jánost, úgy tûnt, mintha János küldetése csõdöt mondott volna. De hogy van való­jában? Az a "kiáltó szó", amely egykor Júda pusztájában elhang­zott, ma is zeng szerte a világon. Ezrek és ezrek hallják ma is: "Annak növekednie kell, nekem pedig alászállanom." János nagyra tartotta Jézus Krisztust, és a világ színterére vezette be Õt. Heródes már csak azután tudta lefejeztetni, miután élet­mûvét bevégezte. Tudjuk, hogy István vértapu csak egyetlenegy­szer prédikált, mégpedig a Szinedrion elõtt. De ezt az egy prédikációját hányszor és hányszor hirdették azóta is szerte e világon! Valószínû, hogy Pál apostol - Jézus Krisztus óta a legnagyobb prédikátor - szintén István mártírhalálánál indult meg.

Ha valakit Isten küld, és tudatában van feladatának, akkor nem vallhat kudarcot. Csõd volt-e Jézus Krisztus élete? Evan­géliuma elterjedt ma az egész világon. Úgy tûnik, az apostolok kudarcot vallottak - pedig micsoda missziót végeztek. Aki fi­gyelmesen olvassa az Apostolok Cselekedetei könyvét, megtudja, hogy minden csõdjükbõl gyõzelmet hozott elõ Isten.

Mózes nem szándékozott kudarcot vallani, noha a Fáraó megve­téssel mondta: "Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak?" /2Móz 5,2/. Majd meg fogja látni, ki az Isten, és fel fogja ismerni, hogy van élõ Isten.

Közben azonban Mózes még további kibúvókat keresett. Így szólt: "nem vagyok ékesen szóló..., mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvû vagyok" /2Móz 4,10/. Tehát - nem a szavak embere.

Barátaim, nagyon sok jó szónokunk van - olykor felbosszanta­nak túl könnyen forgó nyelvükkel. Volt idõ, amikor zúgolódtam amiatt, hogy én nem lettem szónok. Így gondolkoztam: "Hiszen, ha Isten nekem is megadta volna az ékesszólás adományát, mint annyi másnak...!" Hallottam embereket, akik szónoklatukkal való­sággal lenyûgözték hallgatóságukat; ezek azonban jöttek és men­tek. Beszédük csak annyi volt, mint a szellõ, nem hagyott nyo­mot maga után, nem volt erõ benne. Szép szavukban, ékesszólá­sukban bíztak. Errõl irt Pál a korinthusiaknak: "Az én beszé­dem és igehirdetéséin pedig nem emberi bölcsesség megtévesztõ szavaiban állott, hanem Szellemnek és erõnek megmutatásában, hogy hitetek ne emberi bölcsességen, hanem Istennek erején nyu­godjék" /1Kor 2,4-5/.

Vegyük például a tanút a bíróság elõtt: hiába alkalmazza az ékesszólás minden fortélyát, a bíró hamarosan rendreutasítja. A bíróra pedig az teszi a legmélyebb benyomást, ha valaki a tiszta, egyszerû igazságot mondja. Képzeljük csak el, ha Mózes gondosan elõkészült volna a Fáraó elõtt tartandó beszédére, akár a tükör elõtt, hogy külseje makulátlan legyen, és a külön­bözõ pózokat gyakorolja; esetleg elment volna egy elõadómûvész­hez, hogy megtudja, melyek a leghatásosabb szónoki fogások, és milyen gesztusok illenek hozzá.

Tegyük fel, hogy elegánsan felöltözve, szívére tett kézzel, magát pózba vágva lépett volna oda, és így kezdte volna: "Atyá­ink Istene, Ábrahám, Izsák és Jákób Istene küldött, hogy Egyip­tom nemes királya elé járuljak!"

Nos, azt hiszem, azonnal megrövidítették volna egy fejjel. Hiszen ékesszóló ember bõven volt Egyiptomban is. Maga az ékesszólás itt nem sokat használt. Mózes nehéz szava ember volt, de üzenete volt Istentõl, és ezt tovább kellett adnia. Csak éppen Mózes kibúvókat keresett a feladat alól. Nem akart menni. Ahelyett, hogy kapott volna az alkalmon, hogy Isten kö­vete lehet, szüntelenül mentegetõzött.

Isten pedig ráhagyta. Elfogadta a mentegetõzését, és tolmá­csot adott melléje: Áront. Nos, nincs fárasztóbb dolog a vilá­gon, mint tolmács útján szólni. Egyszer megpróbáltam Párizsban. Együtt mentem fel a tolmáccsal egy olyan kicsiny szószékre, amely alig volt elegendõ egy személy számára. Amikor én beszél­tem, a tolmács fordult félre, azután pedig én, amíg a tolmács franciául ismételte, amit én mondtam. El lehet képzelni unal­masabb dolgot, mint azt, hogy Mózes a Fáraó elé megy, és Áron tolmácsolásán keresztül szól?

Ez a nehéz beszédû ember azonban egyszer majd ékesszóló lesz. Százhúsz éves, amikor az egész gyülekezet elõtt így énekel:

"Figyeljetek egek, hadd szóljak, hallgassa a föld is számnak beszédét! Csepegjen tanításom, mint az esõ, hulljon, mint harmat a beszédem, mint langyos zápor a gyenge fûre, s mint permetezés a pázsitra! Magasztaljátok Istenünket! Kõszikla! Cselekedete tökéletes! Mert minden útja igazság! Hûséges Isten és nem csalárd! Igaz és egyenes Õ!

/5Móz 32,1-4/

Mózes végül is a legékesebben szóló ember lett, akit a világ valaha is látott. Amikor Isten embereket küld, hogy üzenetét továbbítsák, akkor beszédkészséget is akar nekik adni.

Ha Istentõl mondanivalót kapsz, akkor menj és add tovább az embertársaidnak, éppúgy, ahogy Isten neked adta. Nem bölcs do­log, ha ékesszólásodat akarod bizonygatni. Ne akarj te elvé­gezni mindent - engedd, hogy maga az üzenet hasson. Teljes szívvel arra törekedjél, hogy amit Istentõl vettél, azt add tovább, és ne engedd, hogy saját fogyatékosságaid vagy akár képességeid elhomályosítsák azt.

Azt mondják, hogy Cicero hallgatására egybegyûltek, amikor a végén oszladozni kezdett a tömeg, azt mondogatták: "Hallotta­tok valaha ilyen csodás, nagyszerû dolgokat?" És mégis, akkor lelkesedtek fel annyira, hogy szinte azonnal készek voltak harcba vonulni, amikor Demosthenest hallgatták. Demosthenes üzenete annyira hatásos volt, hogy mellette szinte elfeledkez­tek arról, hogy ki a szónok. - Ez a különbség a két szónok kö­zött.

Miután Mózes "nehéz nyelvû" mivoltával mentegetõzött, és er­re Isten ígérettel válaszolt, még mindig nem volt kész az en­gedelmességre. "Kérlek Uram, csak küldd, akit küldeni akarsz" /2Moz 4,13/.

Gondolkoztatok már azon, mit veszített volna Mózes, ha Isten ekkor szaván fogja, és valahogy így szól hozzá: "Jól van Mózes. Maradhatsz itt a pusztában, majd elküldöm helyetted Áront, vagy Józsuét, vagy éppen Kálebet."

Ne keress kiutat, ha Isten szolgálatra hív el. Mit veszítet­tek volna az apostolok, ha nem követik az Úr Jézus hívását! Mindörökké sajnálom azokat a tanítványokat, akikrõl azt mond­ja a Biblia, hogy hátat fordítottak az Úr Jézusnak. Gondoljunk csak arra, mit hagyott ott Orpa, és mit nyert vele szemben Ruth, amikor ragaszkodott Naomi Istenéhez. Háromezer év óta hirdetik a világon a történetét. Mindent elhagyott: apját, any­ját, testvéreit, férje sírját. Jöjj Ruth, és mondd el nekünk, megbántad-e, hogy így döntöttél. Nem, nem bánta meg soha: neve minden eddig élt asszony közt a legfényesebbek közt ragyog. Egyik leszármazottja volt a Messiás.

Jöjj Mózes, és mondd el, megbántad-e, hogy Isten elhívására hallgattál? Meggyõzõdésem, ahogy megdicsõült testben Illéssel együtt az Úr Jézust dicsõítette, semmiképpen nem bánta meg.

Kedves barátaim, Isten nem szorul rá egy küldöttre sem. A Biblia tanít minket, hogy Õ még a kövekbõl is támaszthat fia­kat. Valaki azt mondta egyszer, hogy háromféle ember van: az "akarom - ember", a "nem – akarom - ember", és a "nem – tehetem - ember". Az elsõ mindent véghezvisz, a második mindennek ellene mond, a harmadik viszont mindenben kudarcot vall.

Ha Isten hív, tekintsd ezt megtiszteltetésnek, hiszen Isten munkatársa lehetsz. Amit rád biz, végezd vidáman és szívesen, végezd teljes szívbõl, és Õ megáld téged. Ne engedd, hogy akár hamis szerénység vagy képmutatás, önzés vagy bármilyen szemé­lyes indok eltávolítson a kötelesség és a szolgálat útjáról. Ha Isten szavára ügyelünk, meghalljuk hívását: és ha Õ hív és küld minket, akkor nem vallunk szégyent, hanem eredményes lesz szolgálatunk. Mózes csodákat élt át, mert elment, és azt tette, amit Isten rábízott.