Nehémiás

Elmélyültünk már Nehémiás könyvében? Nagy segítségünkre le­het ez a kitûnõ ember, aki oly nagy munkát hajtott végre. Az OSZ egyik legutolsó prófétája volt. Malakiás kortársának tart­ják, s talán az õ könyve keletkezett legutoljára. Lehet, hogy ismerte Dánielt, mert ifjúsága egybeesik ennek az istenfélõ államférfinak öregkorával. Egy bizonyos: Nehémiás nagyértékü ember volt. Noha a perzsa udvarban nõtt fel, bálványimádó kör­nyezetben, erõs jellemével minden kísértésnek ellenállt. Fi­gyeljük csak imáját, ahogy beismeri és megvallja Izráel bûneit Isten elõtt. Lehet, hogy nekünk is van megvallani valónk Isten elõtt, mielõtt Vele szoros kapcsolatba kerülhetünk. Nem kételkedem, hogy számos keresztyén ember éhezi és szomjúhozza az áldást, és szívbõl vágyakozik közelebb Istenhez. Ha a te szívedben is él ez a vágy, jusson eszedbe, hogy el kell hárí­tanod minden akadályt, amely útját állja az áldásnak. Együtt kell munkálkodnunk Istennel. Ha valami bûn terheli szívemet, amelyet nem akarok felszámolni, akkor akár ne is imádkozzam. Ha a Niagara vízesés alá teszünk egy teljesen lezárt palackot, akármilyen hatalmas víztömeg zúdul alá, egy csepp se kerül ab­ból a palackba. Éppen így van a szívünkkel: ha olyan bûn lakik benne, amelyet nem akarok feladni, akkor ne várjak áldást sem.

Azok az emberek, akiket Isten nagy erõvel ruházott fel, min­dig bûneik megvallásával kezdték. Nézd csak elõször Jeremiás, majd Dániel imáját. Dánielrõl egy sor sincs megírva, hogy vét­kezett volna, mégis bûnvallással kezdi, a maga bûneit együtt vallja a népével. Dávid szintén vallja bûneit. Számunkra is az a jó, ha úgy kezdjük, ahogy Nehémiás kezdte.

Néhány ember jött Júdeából a perzsa udvarba, talán azért, hogy a király némely dolgában tárgyaljanak. Nehémiás, aki igen kedves volt a királynak, találkozott velük. Amikor megtudta, hogy Jeruzsálembõl jöttek, érdeklõdött a földje iránt. Nemcsak istenét, hanem hazáját is szerette.

Mindig örülök, ha olyan emberekkel találkozom, akik szeretik hazájukat. Ilyen ember volt Nehémiás, aki szívén viselte mind népének, mint Jeruzsálemnek sorsát, noha magát a várost soha nem látta. Nem tudott arról sem, hogy ott rokonai lettek volna. Nehémiás nem volt zsidó herceg, noha gyaníthatóan királyi vér­bõl való volt. Fogságban született, mintegy száz évvel Jeru­zsálem elfoglalása után. Artaxerxes udvarában élt, mint a ki­rály pohárnoka, tehát magas állásban volt. Mégis vágyott hal­lani az országról, ahonnét származott.

Amikor ezek az emberek elmondták neki a város állapotát, hogy a leomlott kapukat és falakat még mindig nem állították helyre, és hogy milyen nagy ínségben él a nép, milyen megaláz­tatásokat kell elszenvednie, szívében fellobbant a hazafiúi szeretet lángja. A Biblia leírja, hogy böjtölt, imádkozott és sírt, még hozzá nemcsak egy hétig vagy egy hónapig, hanem szüntelenül imádkozott. Meg van írva, hogy "nappal és éjjel" imádkozott /Neh 1,6/. Sok dolga természetesen nem tette lehe­tõvé, hogy szüntelen térden állva imádkozzék, de szíve mélyén szüntelenül a kegyelem trónusa elõtt volt. Nem ismerte még azt a felszólítást, hogy "szüntelen imádkozzatok", mégis engedel­meskedett annak. Nagy mûvét imával kezdte, azzal folytatta, és az utolsó szavak, amelyek könyvében olvashatók, ugyancsak imád­ság szavai.

November vagy december volt, amikor azok a férfiak a király udvarába jöttek. Nehémiás szüntelen imádkozott népéért, míg végre márciusban vagy áprilisban beszélt a dologról a király­nak.

Ha nem azonnal kapjuk meg a kért áldást, ne szûnjünk meg ér­te imádkozni. Ha holnap sem kapjuk meg, annál erõteljesebben könyörögjünk érte. És ha még azután sem nyerjük el, tartsunk ki az imádságban, és nem csalódunk. Isten meghallgatja imáin­kat az égben, és nem csalódunk benne. Még senkit nem hagyott cserben, aki õszintén kitárta elé szíve kívánságait. A hitünk elsõ gyümölcse a türelem. "Isten nem siet - mondta Augustinus -, mert mûve véghezvitelére övé az egész örökkévalóság."

Nehémiásnak, ennek a csodálatos embernek az imája, ahogy Is­tenéhez kiáltott, amint az Nehémiás könyve elsõ fejezetében fel van jegyezve, bizonyára nagyon sok embernek nyújtott már segítséget. "Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot az õt szeretõknek és az õ parancsolatait megtartóknak; ó, legyen fi­gyelmes füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgasd a te szolgád könyörgését, amellyel én könyörgök most elõtted éj­jel és nappal Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást teszek az Izráel fiainak bûneirõl, amelyekkel vétkeztünk ellened, én és az én atyám háza vétkeztünk! Igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat és a rendeléseket és a tör­vényeket, amelyeket parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak. Emlékezzél meg arról a beszédrõl, amelyet parancsoltál Mózes­nek, a te szolgádnak, mondván: ha ti vétkeztek, én meg elszé­lesztlek titeket a népek között; ha pedig megtértek hozzám, és megtartjátok parancsolataimat és megcselekszitek azokat, még ha az ég túlsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, on­nan is összegyûjtöm õket, és beviszem arra a helyre, amelyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem. És õk a te szol­gáid és a te néped, akiket megszabadítottál a te nagy erõd ál­tal és a te erõs kezed által! Kérlek Uram, legyen figyelmes a te füled a te szolgád könyörgésére és szolgáid könyörgésére, akik kívánják félni a te nevedet, és adj kérlek jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfi elõtt" /Neh 1,5-11/.

Fogalmam sincs, gondolta-e Nehémiás imádsága kezdetén, hogy Isten eszközévé lehet. Ha azonban valaki ráhangolódik Isten akaratára, akkor Isten elkészíti számára a tennivalót, amivel meg akarja bízni. Talán eleinte azt gondolta Nehémiás, hogy a perzsa király egyik hadvezérét küldi majd el nagy sereg élén, hogy elvégezze a nagy mûvet. De miután hónapokon át imádkozott, fölmerült enne a gondolat: miért ne mehetne õ maga Jeruzsá­lembe, hogy újra felépítse a város falait?

Ha az elõttünk álló feladatért imádkozunk, akkor lassanként bensõ kapcsolatba kerülünk vele, és úgy veszünk részt benne.

Gondoljuk meg azt is, hogy nem kis dolog volt Nehémiás szá­mára susai palotáját és magas tisztségét feladni, és azonosul­ni a megvetett zsidókkal. A birodalom legmagasabb tisztségei­nek egyikét viselte. Ezen felül is: gazdag volt, nyugodt, kel­lemes volt az élete, és nagyon befolyásos ember volt az udvar­nál. Most Jeruzsálembe menni, társadalmi állását feladva kb. azt jelentette, mint Mózes számára hátat fordítani a fáraó pa­lotájának, és közösséget vállalni a zsidó rabszolgákkal. De ha nem azt tették volna, amit tettek, azt hiszem, soha egyikükrõl sem hallottunk volna. De ók megalázták magukat, s ezért életük Istentõl áldott lett. Isten téged is megáld, ha hajlandó vagy magadat megalázni. Platon, Sokrates, és több görög filozófus kortársai voltak Nehémiásnak. De milyen kevés az, amit róluk tudunk, mily kevesen olvassák írásaikat, ha arra gondolunk, hogy millióan és millióan hallottak az eltelt két évezred alatt Nehémiásról.

Ha ilyen értelemben akarjuk, hogy életünk áldott legyen, ké­szen kell lennünk elfogadni azt az életet, amelyet Isten kínál. Miután Nehémiás imádkozott egy ideig, elkezdte kérni Istent, hadd lehessen õ maga az az ember, aki Jeruzsálem falait újra felépíti. És a király egy napon észrevette, hogy Nehémiás szomorú.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a sok böjt és imádság elvál­toztatja az ember arckifejezését is. Nem egy istenfélõ test­vért ismerek, akikkel ez történt. Mennyei bélyeget viselnek magukon. De ezt nem nevezném szomorúságnak. Mindenesetre a ki­rály sajátos elváltozást vett észre Nehémiáson, és kérdezte az okát. Nehémiás készséggel elmondta, mi bántja: mennyire mega­lázott az õ népe, és mennyire vágyik hazájába visszatérni. Mi­után így kiöntötte a szívét, azt kérdezte a király: "Mi az, amit kívánsz?" /Neh 2,4/. Mielõtt választ adott volna, ismét csak imádkozott Nehémiás /2,4/. Vannak, akik azt mondják: nincs idejük imádkozni. Én pedig azt mondom: akinek szívén fekszik Isten ügye, az mindig talál idõt az imádságra. Nehémiás még a király jelenlétében is imádkozott, és kérte Istent, segítse szándéka jó végre vitelében. Túlnézett Artaxerxesen a Királyok Királyára.

Nem kell hosszan imádkoznod. Aki magányában sokat imádkozik, az nyilvánosság elõtt tud röviden imádkozni.

Az Úr tudtára adta Nehémiásnak, hogy mit kérjen. És ó így szólt a királyhoz: "Ha tetszik a királynak, és ha kedves elõt­ted a te szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdeába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt" /2,5/. A ki­rály teljesítette kérését, és Nehémiás hamarosan úton volt Je­ruzsálem felé.

Amikor megérkezett a városba, nem vonult eléje ünneplõ soka­ság, és nem rendeztek a perzsa király pohárnoka számára ünne­pélyes fogadtatást jelezvén, hogy megérkezett a város újjáépítésére.

Vannak, akik örökké arról beszélnek, mennyi fontos tenniva­lójuk van. Hagyjuk, hogy a végzett munka beszéljen helyettünk. Nem szükséges a nagy önreklámozás. Menj, dolgozz, és munkád majd beszél rólad.

Nehémiásról nem irtok az újságok, nem is aggatták tele a vá­rost plakátokkal újjáépítõ szándékáról. De azért nem kis feltûnést keltett. Kétségkívül mindenki róla beszélt a városban, hogy ti. jelentõs személy érkezett a perzsa udvarból. De elõ­zõleg Nehémiásnak sikerült három éjt és napot ott töltenie úgy, hogy senkivel nem közölte, mi végre jött.

Egy éjjel elindult, hogy megszemlélje a várost. Lovon nem tudott menni, noha megkísérelte, tehát gyalog ment /ma sem le­het körüllovagolni a várost/. A gyaloglás nehéz feladat volt, de nem riasztotta vissza, és ez jellemzõ rá. Ilyen emberekre van szükségünk, akik nem riadnak vissza a nehézségektõl. Akik a kényelmes, könnyû helyzeteket szeretik, azokról nem fog hal­lani senki. Nekünk azonban olyan emberekre van szükségünk, akik elmennek a föld legsötétebb zugaiba is, hogy azt virágzó kertté változtassák. És ezt meg is tudják tenni, ha az Úr ve­lük van.

Szomorú képet látott Nehémiás. A falak leomlottak. A lakosok közt egyetlen befolyásos, tehetõs és kulturált ember sem akadt. A környék lakosai megvetették a fogságból visszatért nyomorul­takat. Mintha minden összeesküdött volna Nehémiás ellen. De õ olyan ember volt, akinek szívében Isten tüze lobogott. Azért­ jött, hogy újra felépítse Jeruzsálem falait. Ha lyukat fúrhattunk volna a fejébe, agyvelejében biztosan ott találtuk volna Jeruzsálem nevét felírva. Ha szívét felnyitottuk volna., ott is ez a szó égett. Nehémiás fanatikusa volt az ügynek: halálosan komolyan vette azt. Ma rajongónak neveznénk.

Örömmel látom, ha ma is valaki felkarol egy ügyet, és így szól: "Megteszek mindent, ami tõlem telik. Elkötelezem magam mellette." Mi sokszor szétforgácsoljuk erõinket, és oly sok mindenfélét próbálunk tenni. Ennek következménye, hogy életünk magvetése sovány, és a világ nem tud rólunk soha. Miután Nehé­miás három napot és éjt töltött a városban, összehívta Izráel vénéit, és tudatta velük, miért jött. Isten erre már felkészí­tette azokat, mert Nehémiás közlésére azonnal így feleltek: "Keljünk fel és építsük meg" /2,18/.

De Ádám esete óta nem volt még a földön olyan dolga Istennek, amely ellenállásba ne ütközött volna. Ha a Sátán megengedi, hogy zavartalanul dolgozzunk, biztosak lehetünk benne, hogy munkánk nem sokat ér.

Mihelyt elhatározták, hogy ura elkezdik az építést, rögtön olvashatjuk, hogy "Amikor meghallotta ezt a Horonból való Szanballát, és az Ammonita Tóbiás, a szolga és az arab Gesem, gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, amit mûvel­tek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni?" /2,19/

Ezek az emberek nagyon haragudtak, hiszen számukra nem jelen­tett semmit Jeruzsálem jólléte. Kik voltak? Vegyes társaság, akiknek nem volt sem joguk, sem részük Jeruzsálemben. Nem néz­ték tehát jó szemmel, hogy a romokból ismét fal épül, mint ahogy ma is sok olyan ember van, aki nem szívesen látja, ha Isten ügye elõrehalad.

Nem sok idõbe kerül egy város falait újra felépíteni, ha min­denki részt vesz az építésben. Így volt Jeruzsálemben is. Min­den zsidó ott szorgoskodott a fal építésén. Ki-ki a maga részét építette: papok, kereskedõk, aranymûvesek és gyógyszerészek, sõt még az asszonyok is segítettek. Még Jerikóból és egyéb vá­rosokból is jöttek segítõk. Jeruzsálem falai szemmel láthatóan nõttek. Ez pedig ingerelte Nehémiás ellenségeit. Haragra ger­jedtek és gúnyolódni kezdtek. A gúny pedig hatalmas fegyver.

"Mit mûvelnek ezek a nyomorult zsidók - mondta Szanballát. - Vajon megengedik ezt nekik? Talán áldozni fognak? Hát bevégzik ma? Avagy megelevenítik a köveket a porhalmazból, holott azok elégtek" /4,2/. "Bármit építsenek, ha egy róka lép fel rá, ösz­szezuzza falát" - így az Ammonita Tóbiás /4,3/.

Nehémiás bölcs ember volt, és nem ügyelt ezekre a beszédekre. Istenre tekintett, és Tõle vigasztalást és kegyelmet nyert. "Halld meg, ó mi Istenünk, hogy csúffá lettünk, fordítsd gya­lázásukat az õ fejükre, és add õket prédára a rabság földjében. Ne fedezd el az õ hamisságukat, és az õ bûnük a te arcod elõtt el ne töröltessék, mert téged bosszantottak az építõk elõtt" /4,4-5/.

Fiatal barátom, ha boldog akarsz lenni ebben a világban, ne legyen benned Szanballát és Tóbiás lelkülete. Ne engedd, hogy bármi is eltávoztasson Isten országától vagy a cselekvõ keresz­tyén élettõl; se a hitetlenek gúnyja, se a nevetése.

Izráel ellenségei nem érték be gúnyolódással: szövetkeztek a Jeruzsálem elleni harcra. Nehémiást idejében figyelmeztették, és õ elõkészületeket tett a város és a lakosság védelmére. Az emberek egyik fele õrséget állt, a másik fele épített, de úgy, hogy egyik kezükben vakolókanál, a másikban fegyver volt. Nem törõdtek, hogy munkanapjuk nem nyolcórás. Vagy dolgoztak, vagy õrséget álltak. Kora hajnaltól késõ estig. Csak azért vetették le ruhájukat, hogy mosakodjanak. Nem feltûnõ, hegy egy ember, aki a perzsa királyi udvarból jött, ahol minden elképzelhetõ fényûzésben része volt, most 52 napon és éjszakán át úgy al­szik, hogy le sem vetkõzik? Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy na­gyon komolyan vette, amit csinált. És ma is erre van szüksé­günk. Olyan emberekre, akik egészen odaadják magukat egy ügy­nek, és éjjel-nappal azon fáradoznak. Az egész népet felszólí­tották, hogy költözzék Jeruzsálembe, hogy kéznél legyenek, akár munkáról, akár harcról van szó /4,17/, Adja Isten, hogy minden Jézus Krisztus gyülekezetéhez tartozó testvér munkálkod­jék velünk. "Boldog az a gyülekezet - mondta egyszer valaki -, amelynek munkásai jártasak a Szentírásban, mert így, miközben az evangéliumi falakat építik, harcolni is tudnak, ha arra szükség van." Mindnyájunknak készen kell lennünk arra, hogy a Szent Szellem kardját forgassuk.

Amikor az ellenség megtudta, hogy a fal építésével rövidesen készen lesznek, barátságos levelet küldött Nehémiásnak. Azt akarták, hogy jöjjön Onó völgyébe velük tárgyalni.

Az Ördög egyik mesterfogása, hogy az embereket barátságos beszélgetésbe vonja bele. Nem tudom, volt-e Nehémiásnak valami segítõje az írásban, vagy mindig ugyanazt a levélformulát hasz­nálta - mindenesetre mindig ugyanazt válaszolta: "Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá" /6,3/.

Nem egy gyülekezet van, amely éveken keresztül elmerül a "mindennapi kérdések" megvitatásában, és elhanyagolja az embe­rek mentésének szolgálatát, mivel "le kell mennie Onó völgyé­be", hogy ott barátságos vitákat folytasson. Nehémiás egyszer s mindenkorra megadja a választ: "Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá". Ha Isten azt bízta rád, hogy Jeruzsá­lem falait építsd, akkor azt csináld.

Küldtek azonban azok az emberek még egy másik levelet is. Erre Nehémiás ugyanazt válaszolta: "Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá". Nem bízott bennük. Azok pedig nem ad­ták fel, és újabb meghívást küldtek. Nehémiás hasonlóképpen válaszolt. Erre megkockáztattak egy negyedik meghívót, az elõbbihez hasonló eredménnyel. Nem tudták lecsalni Nehémiást a völgybe, meghiúsult az a szándékuk, hogy útközben megöljék.

Sok keresztyén embert láttam már Onó völgyében: olyanokat is, akik értékes szolgálatot végeztek, de azután eltévelyedtek. Gondoljunk csak arra, mennyi nagyszerû keresztyén ember pocsé­kolta el erejét azzal, hogy teljesen fölöslegesen beleelegye­dett a világ dolgaiba, ahelyett, hogy Krisztust hirdetné egy elveszett világban. Ha a Gyülekezet nem törõdne mással, mint Je­ruzsálem falainak építésével, csakhamar állnának a falak. De a Sátán nagyon eszes! Ha rá tudja venni a Gyülekezetet, hogy min­denféle problémával foglalkozzék, akkor elérte, amit akart.

Még egy további levelet kap Nehémiás az ellenségtõl, nyílt levelet, amelyben azzal vádolják, hogy a perzsa birodalom el­len akar királyságot támasztani. És ezt jelenteni fogják a ki­rálynak.

Nehémiás azonban nem hagyja el magát. Az Úrra bízza az életét, és tovább épít. Amikor az ellenség rájött, hogy így nem boldo­gul, felbéreltek egy prófétát magában a városban. Száz külsõ ellenséggel könnyebb elbánni, mint egyetlenegy belsõ ellenség­gel, illetve álnok baráttal. Ha az Ördög hatalmába keríti azt, aki Isten gyermeke, akkor ez még az Ördögnél is rosszabb munkát tud végezni. Soha nem oly veszélyes a kísértés, mint ami­kor a hit köntösében közeledik.

Tóbiás és Szanballát tehát felbéreltek egy prófétát Jeruzsá­lemben. Feladata az volt, hogy Nehémiást a templomba csalja, ahol azután végeznek vele. Ez a álnok barát így szólt Nehémi­áshoz: "Vigyázz, mert összeesküdtek életed ellen, és meg akar­nak ölni. Jöjj a templomba, és töltsd ott az éjszakát" /6,10/.

Nehémiás majdnem hagyta, hogy rászedjék, de azután így szólt: "Ilyen férfinek, mint én vagyok, illik-e futni? Beléphetek-e a templomba, hogy éljek? Nem megyek!" /6,11/. Nehémiás észrevet­te, hogy ez hamis próféta volt. Szilárd maradt, és így sike­rült Jeruzsálem falait 52 nap alatt helyreállítani. Aztán fel­állították a kapukat, és a munka befejezõdött.

Évszázadokon át hirdetik ezt a történetet. Ha Nehémiás a ki­rályi udvarban marad, talán milliomos lett volna haláláig, de halála után 20 évvel már senki sem emlékezett volna rá. Vagy talán feljegyezték a ninivei milliomosok nevét? Tudsz csak egyet is? Pedig ez az ember magas állást hagyott ott, és na­gyon mélyre ment - olyan mélyre, hogy az akkori világ igencsak lenézte.

Fiatal barátom, ha halhatatlan akarsz lenni, akkor fogadd el magadra nézve Isten akaratát, és ne törõdj azzal, amit a kívülállók mondanak. Nehémiás és munkatársai napkeltével kezdték, és dolgoztak vakulásig. Az az ember, aki Isten ügyét a magáévá teszi, és teljes erejével azért küzd, gazdag aratásban része­sül, és neve él akkor is, ha õ maga már elköltözött.

A legközelebbi, amit Nehémiásról tudunk, hogy nagy szabadté­ri gyûlést hívott egybe, hogy azon Mózes törvényét felolvassák a nép elõtt. Nagy emelvényt építettek, amelyen elfért Ezsdrás, a törvénytudó, és még tizenhárman. Amikor a nép meghallotta a törvényt, sitt, de Nehémiás így szólt: "Ne sírjatok és ne szo­morkodjatok! Menjetek, és egyetek kövéret és igyatok édeset, és küldjetek belõle részt annak, akinek semmi sem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erõsségetek /8,9.10/.

Nem feledkezett meg a szegényekrõl. A Bibliát olvasni és a _ szegényekrõl gondoskodni - a hitet összekapcsolni cselekede­tekkel - így teljes az élet. Aztán elkezdte Nehémiás rendbe szedni a várost és megszüntetni a visszaéléseket. Összegyûjtött mintegy ötven papot és írástudót, és írásos, pecsétes fogadal­mat szerkesztett és íratott alá velük. Ennek a fogadalomnak öt pontjára szeretném felhívni a figyelmet.

Elõször is, nem adják lányaikat pogányokhoz feleségül /10,31/.

Sok izráelita törte meg a törvényt, és házasította össze le­ányát istentelen emberrel, noha tilos volt a kánaáni pogányok­kal való összeházasodás: " ..mert elpártoltatja a te fiaidat tõlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Ur ha­ragja rátok, és hamar kipusztít titeket" /5Móz 7,4/.

Nem egy olyan embert ismertem, aki szellemileg tönkrement, mert istentelennel kötötte össze életét. Ha azt akarod, hogy életed áldott legyen, vigyázz, kivel kötsz életre szóló kapcso­latot. A zsidóknak mindig nyomorúságot hozott, ha más népekkel házasodtak össze. Mind Akháb, mind Salamon esetében hanyatlást és az ország nagy részének elvesztését okozta ez. Ugyanez volt a hanyatlás oka Dávidnál is. Azok a családok, amelyek vagyoni érdekbõl hivõ létükre hitetlenekkel jutnak szoros kapcsolatba, maguk hívják magukra a bajt és szerencsétlenséget.

A következõ pontban leszögezte Nehémiás, hogy senki nem vá­sárolhat szombatnapon /10,31/.

Képzeld csak el: pogány király udvarából jött, ahol nem tart­ják a szombatot, ahol egészen más a légkör, és íme õ szerez ér­vényt Mózes törvényének. Olvassuk, hogy halárusok akarnak a vá­rosba jönni, hogy eladják árujukat, de Nehémiás nem engedi be õket, mert éppen szombat van. A hal megromlott. Ha megalkuvás nélkül keresztyén tudsz maradni, lehet, hogy eleinte magadra maradsz, de késõbb biztos, hogy lesznek, akik csatlakoznak hoz­zád.

Nem hiszem, hogy bármely országban is egészséges légkör ala­kulhat ki addig, amíg nem támadnak gerinces emberek, akiknek van bátorságuk általuk rossznak tartott dolgok ellen küzdeni, még ha századok óta begyökerezett szokásokról is van szó. Ne félj állást foglalni azzal szemben, amit rossznak látsz. Ha an­tialkoholista létedre olyan vendégségben vagy, ahol bort és tömény szeszt kínálnak, nyugodtan utasítsd vissza a kínálást.

Néhány évvel ezelõtt megkérdezte tõlem egy ember: "Moody úr, most, hogy megtértem, szükséges, hogy szakítsak a világgal?"

Azt feleltem: "Nem, egyáltalán nem szükséges a világgal szakítania. Ha valóban Isten Fiáról tanúskodik az élete, akkor a világ fog önnel nagyon hamarosan szakítani, mert az ilyeneket a világ nem szívleli".

Chicagóban nagy ünnepélyességgel készültek megnyitni egy lo­kált a város északi részében, ahol én is laktam. Úgy látszott, ez lesz a legszörnyûbb lokál Chicagóban, valóságos pokol kapu­ja,. Nekem is küldtek meghívót a megnyitó ünnepségre. Zsebembe tettem a meghívót, és elmentem a lokál két tulajdonosához. Meg­kérdeztem tõlük:

- Nem tévedés ez a meghívó? - Nem - felelték.

- Köszönöm - mondtam. - Ott leszek, és ha lesz valami, ami nem tetszik, majd elmondom róla a véleményemet.

- Csak nem akar beszélni? - kiáltották.

- De természetesen! Miért ne? - feleltem.

Mi ezt nem tûrjük. Nem fogjuk önt beengedni - mondta az egyikük.

De hogy fogja ezt elintézni - kérdeztem vissza -, hiszen érvényes meghívóm van?

Rendõrt állítunk az ajtó elé.

És mit tesz a rendõr a meghívómmal? - kérdeztem vissza.

Ó, egész egyszerûen nem engedjük be önt - jött a gyors vá­lasz.

- Na szép - mondtam -, de azért én mindenesetre itt leszek.

Rettentõen megijesztettem õket. Mielõtt elbúcsúztam, azt ajánlottam nekik:

- Nos, nem jövök el, ha most letérdelnek, és együtt imádkoz­hatunk.

S a két ember valóban letérdelt mellém, egyik jobb, másik baloldalam felõl. Kértem Istent, mentse meg lelkeiket, és adja, hogy hagyják abba az üzelmeiket. Az egyikük anyja hivõ ke­resztyén volt, és úgy látszott maradt benne némi nyoma a ke­resztyén lelkiismeretnek. Miután imádkoztam, azt mondtam nekik:

- Hogy folytathatnak ilyen tevékenységet? Hogyan indíthatnak be egy mulatót, tudva tudván, hogy az Chicagóban nem egy fia­talembert tönkretesz majd.

Három hónapon belül az egész vállalkozás semmivé lett, és a tulajdonosok egyike megtért. De azóta soha nem hívtak meg egy ilyesféle lokálba.

Ha olyan társaságba kerülnél, ahol részegek vannak: kelj fel és hagyd ott õket! Ne végy részt benne. Ha pedig olyan dolog­ra akadsz, amely embertársad romlását okozza, harcolj ellene a végsõkig.

Nehémiás azt mondta: "Ne fertõztessük meg a szombatot!" Van­nak, akik megszentségtelenítik a nyugalom napját, és még cso­dálkoznak, ha szellemileg erõtlenek. Az a szomorú, hogy ma már igen sokaknak szinte semmit sem jelent, hogy õk kereszté­nyek. Olyan keresztyénekre van szükségünk, akik magukat megta­gadják, és tiszta bibliai elveket vallanak. Ha azt akarjuk, hogy uralkodjunk a bûn felett, akkor el kell szakadnunk a vi­lágtól.

Kötelezte továbbá Nehémiás a népet, hogy a hetedik esztendõ­ben semmi hasznot hajtó dolgot ne ûzzön. Ez azt jelentette, hogy a hetedik esztendõben még a földet is parlagon kellett hagyni /l0,31/.

Négyszázkilencven éven át nem hagyták pihenni a földet. Ezért aztán hetven esztendõre fogságba vitte õket Isten Babilonba. Ez alatt pihent a föld. Az az ember, aki a hétnek mind a hét napját ledolgozza, 5-1o évvel korábban használódik el. Istent nem lehet meglopni. Nehémiás megfogadtatta a néppel, hogy meg­tartja Istennek erre vonatkozó parancsát. Ha a föld minden né­pe megtartaná ezt, Isten igazsága már réges-rég elterjedt volna a föld szélsõ határáig.

Megfogadtatta továbbá Nehémiás a törzsfõkkel, lévitákkal és papokkal, hogy nem szednek uzsorakamatot. Az uzsora ti. az, ami tönkreteszi a szegényeket. Uzsora napjainkban is van, és jól tudjuk, hová vezet.

Ötödikként kötelezi a népet, hogy minden zsengét vigyen a papoknak /10,36/, Mindennek a tizede Istené. Amíg Izráel ezt megtartotta, virágzott; a bajok és nehézségek akkor kezdtek jönni, amikor elhanyagolta ezt a parancsolatot. De ha végig­nézzük a történelmet, mindenben annak megerõsítését találjuk, hogy az emberek élete csak addig áldott, amíg megtartják Isten parancsait és ragaszkodnak kijelentett szavához. Ha elfordul­nak attól, akkor Sámsonként erejük elvesztésével bûnhõdnek.

És így van ez minálunk is: ha megtartjuk ezt az öt rendelést, addig életünk virágzik és Istentõl áldott. Mihelyt azonban el­kezdjük sajnálni az idõnket és anyagi javainkat Istentõl, meg­kezdõdik nálunk is a zûrzavar, a szenvedés és a nyomorúság.Nehémiás

Elmélyültünk már Nehémiás könyvében? Nagy segítségünkre le­het ez a kitûnõ ember, aki oly nagy munkát hajtott végre. Az OSZ egyik legutolsó prófétája volt. Malakiás kortársának tart­ják, s talán az õ könyve keletkezett legutoljára. Lehet, hogy ismerte Dánielt, mert ifjúsága egybeesik ennek az istenfélõ államférfinak öregkorával. Egy bizonyos: Nehémiás nagyértékü ember volt. Noha a perzsa udvarban nõtt fel, bálványimádó kör­nyezetben, erõs jellemével minden kísértésnek ellenállt. Fi­gyeljük csak imáját, ahogy beismeri és megvallja Izráel bûneit Isten elõtt. Lehet, hogy nekünk is van megvallani valónk Isten elõtt, mielõtt Vele szoros kapcsolatba kerülhetünk. Nem kételkedem, hogy számos keresztyén ember éhezi és szomjúhozza az áldást, és szívbõl vágyakozik közelebb Istenhez. Ha a te szívedben is él ez a vágy, jusson eszedbe, hogy el kell hárí­tanod minden akadályt, amely útját állja az áldásnak. Együtt kell munkálkodnunk Istennel. Ha valami bûn terheli szívemet, amelyet nem akarok felszámolni, akkor akár ne is imádkozzam. Ha a Niagara vízesés alá teszünk egy teljesen lezárt palackot, akármilyen hatalmas víztömeg zúdul alá, egy csepp se kerül ab­ból a palackba. Éppen így van a szívünkkel: ha olyan bûn lakik benne, amelyet nem akarok feladni, akkor ne várjak áldást sem.

Azok az emberek, akiket Isten nagy erõvel ruházott fel, min­dig bûneik megvallásával kezdték. Nézd csak elõször Jeremiás, majd Dániel imáját. Dánielrõl egy sor sincs megírva, hogy vét­kezett volna, mégis bûnvallással kezdi, a maga bûneit együtt vallja a népével. Dávid szintén vallja bûneit. Számunkra is az a jó, ha úgy kezdjük, ahogy Nehémiás kezdte.

Néhány ember jött Júdeából a perzsa udvarba, talán azért, hogy a király némely dolgában tárgyaljanak. Nehémiás, aki igen kedves volt a királynak, találkozott velük. Amikor megtudta, hogy Jeruzsálembõl jöttek, érdeklõdött a földje iránt. Nemcsak istenét, hanem hazáját is szerette.

Mindig örülök, ha olyan emberekkel találkozom, akik szeretik hazájukat. Ilyen ember volt Nehémiás, aki szívén viselte mind népének, mint Jeruzsálemnek sorsát, noha magát a várost soha nem látta. Nem tudott arról sem, hogy ott rokonai lettek volna. Nehémiás nem volt zsidó herceg, noha gyaníthatóan királyi vér­bõl való volt. Fogságban született, mintegy száz évvel Jeru­zsálem elfoglalása után. Artaxerxes udvarában élt, mint a ki­rály pohárnoka, tehát magas állásban volt. Mégis vágyott hal­lani az országról, ahonnét származott.

Amikor ezek az emberek elmondták neki a város állapotát, hogy a leomlott kapukat és falakat még mindig nem állították helyre, és hogy milyen nagy ínségben él a nép, milyen megaláz­tatásokat kell elszenvednie, szívében fellobbant a hazafiúi szeretet lángja. A Biblia leírja, hogy böjtölt, imádkozott és sírt, még hozzá nemcsak egy hétig vagy egy hónapig, hanem szüntelenül imádkozott. Meg van írva, hogy "nappal és éjjel" imádkozott /Neh 1,6/. Sok dolga természetesen nem tette lehe­tõvé, hogy szüntelen térden állva imádkozzék, de szíve mélyén szüntelenül a kegyelem trónusa elõtt volt. Nem ismerte még azt a felszólítást, hogy "szüntelen imádkozzatok", mégis engedel­meskedett annak. Nagy mûvét imával kezdte, azzal folytatta, és az utolsó szavak, amelyek könyvében olvashatók, ugyancsak imád­ság szavai.

November vagy december volt, amikor azok a férfiak a király udvarába jöttek. Nehémiás szüntelen imádkozott népéért, míg végre márciusban vagy áprilisban beszélt a dologról a király­nak.

Ha nem azonnal kapjuk meg a kért áldást, ne szûnjünk meg ér­te imádkozni. Ha holnap sem kapjuk meg, annál erõteljesebben könyörögjünk érte. És ha még azután sem nyerjük el, tartsunk ki az imádságban, és nem csalódunk. Isten meghallgatja imáin­kat az égben, és nem csalódunk benne. Még senkit nem hagyott cserben, aki õszintén kitárta elé szíve kívánságait. A hitünk elsõ gyümölcse a türelem. "Isten nem siet - mondta Augustinus -, mert mûve véghezvitelére övé az egész örökkévalóság."

Nehémiásnak, ennek a csodálatos embernek az imája, ahogy Is­tenéhez kiáltott, amint az Nehémiás könyve elsõ fejezetében fel van jegyezve, bizonyára nagyon sok embernek nyújtott már segítséget. "Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot az õt szeretõknek és az õ parancsolatait megtartóknak; ó, legyen fi­gyelmes füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgasd a te szolgád könyörgését, amellyel én könyörgök most elõtted éj­jel és nappal Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást teszek az Izráel fiainak bûneirõl, amelyekkel vétkeztünk ellened, én és az én atyám háza vétkeztünk! Igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat és a rendeléseket és a tör­vényeket, amelyeket parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak. Emlékezzél meg arról a beszédrõl, amelyet parancsoltál Mózes­nek, a te szolgádnak, mondván: ha ti vétkeztek, én meg elszé­lesztlek titeket a népek között; ha pedig megtértek hozzám, és megtartjátok parancsolataimat és megcselekszitek azokat, még ha az ég túlsó szélén volnának is szétszórt gyermekeitek, on­nan is összegyûjtöm õket, és beviszem arra a helyre, amelyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem. És õk a te szol­gáid és a te néped, akiket megszabadítottál a te nagy erõd ál­tal és a te erõs kezed által! Kérlek Uram, legyen figyelmes a te füled a te szolgád könyörgésére és szolgáid könyörgésére, akik kívánják félni a te nevedet, és adj kérlek jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfi elõtt" /Neh 1,5-11/.

Fogalmam sincs, gondolta-e Nehémiás imádsága kezdetén, hogy Isten eszközévé lehet. Ha azonban valaki ráhangolódik Isten akaratára, akkor Isten elkészíti számára a tennivalót, amivel meg akarja bízni. Talán eleinte azt gondolta Nehémiás, hogy a perzsa király egyik hadvezérét küldi majd el nagy sereg élén, hogy elvégezze a nagy mûvet. De miután hónapokon át imádkozott, fölmerült enne a gondolat: miért ne mehetne õ maga Jeruzsá­lembe, hogy újra felépítse a város falait?

Ha az elõttünk álló feladatért imádkozunk, akkor lassanként bensõ kapcsolatba kerülünk vele, és úgy veszünk részt benne.

Gondoljuk meg azt is, hogy nem kis dolog volt Nehémiás szá­mára susai palotáját és magas tisztségét feladni, és azonosul­ni a megvetett zsidókkal. A birodalom legmagasabb tisztségei­nek egyikét viselte. Ezen felül is: gazdag volt, nyugodt, kel­lemes volt az élete, és nagyon befolyásos ember volt az udvar­nál. Most Jeruzsálembe menni, társadalmi állását feladva kb. azt jelentette, mint Mózes számára hátat fordítani a fáraó pa­lotájának, és közösséget vállalni a zsidó rabszolgákkal. De ha nem azt tették volna, amit tettek, azt hiszem, soha egyikükrõl sem hallottunk volna. De ók megalázták magukat, s ezért életük Istentõl áldott lett. Isten téged is megáld, ha hajlandó vagy magadat megalázni. Platon, Sokrates, és több görög filozófus kortársai voltak Nehémiásnak. De milyen kevés az, amit róluk tudunk, mily kevesen olvassák írásaikat, ha arra gondolunk, hogy millióan és millióan hallottak az eltelt két évezred alatt Nehémiásról.

Ha ilyen értelemben akarjuk, hogy életünk áldott legyen, ké­szen kell lennünk elfogadni azt az életet, amelyet Isten kínál. Miután Nehémiás imádkozott egy ideig, elkezdte kérni Istent, hadd lehessen õ maga az az ember, aki Jeruzsálem falait újra felépíti. És a király egy napon észrevette, hogy Nehémiás szomorú.

A tapasztalat azt mutatja, hogy a sok böjt és imádság elvál­toztatja az ember arckifejezését is. Nem egy istenfélõ test­vért ismerek, akikkel ez történt. Mennyei bélyeget viselnek magukon. De ezt nem nevezném szomorúságnak. Mindenesetre a ki­rály sajátos elváltozást vett észre Nehémiáson, és kérdezte az okát. Nehémiás készséggel elmondta, mi bántja: mennyire mega­lázott az õ népe, és mennyire vágyik hazájába visszatérni. Mi­után így kiöntötte a szívét, azt kérdezte a király: "Mi az, amit kívánsz?" /Neh 2,4/. Mielõtt választ adott volna, ismét csak imádkozott Nehémiás /2,4/. Vannak, akik azt mondják: nincs idejük imádkozni. Én pedig azt mondom: akinek szívén fekszik Isten ügye, az mindig talál idõt az imádságra. Nehémiás még a király jelenlétében is imádkozott, és kérte Istent, segítse szándéka jó végre vitelében. Túlnézett Artaxerxesen a Királyok Királyára.

Nem kell hosszan imádkoznod. Aki magányában sokat imádkozik, az nyilvánosság elõtt tud röviden imádkozni.

Az Úr tudtára adta Nehémiásnak, hogy mit kérjen. És ó így szólt a királyhoz: "Ha tetszik a királynak, és ha kedves elõt­ted a te szolgád, azt kérem, hogy bocsáss el engem Júdeába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt" /2,5/. A ki­rály teljesítette kérését, és Nehémiás hamarosan úton volt Je­ruzsálem felé.

Amikor megérkezett a városba, nem vonult eléje ünneplõ soka­ság, és nem rendeztek a perzsa király pohárnoka számára ünne­pélyes fogadtatást jelezvén, hogy megérkezett a város újjáépítésére.

Vannak, akik örökké arról beszélnek, mennyi fontos tenniva­lójuk van. Hagyjuk, hogy a végzett munka beszéljen helyettünk. Nem szükséges a nagy önreklámozás. Menj, dolgozz, és munkád majd beszél rólad.

Nehémiásról nem irtok az újságok, nem is aggatták tele a vá­rost plakátokkal újjáépítõ szándékáról. De azért nem kis feltûnést keltett. Kétségkívül mindenki róla beszélt a városban, hogy ti. jelentõs személy érkezett a perzsa udvarból. De elõ­zõleg Nehémiásnak sikerült három éjt és napot ott töltenie úgy, hogy senkivel nem közölte, mi végre jött.

Egy éjjel elindult, hogy megszemlélje a várost. Lovon nem tudott menni, noha megkísérelte, tehát gyalog ment /ma sem le­het körüllovagolni a várost/. A gyaloglás nehéz feladat volt, de nem riasztotta vissza, és ez jellemzõ rá. Ilyen emberekre van szükségünk, akik nem riadnak vissza a nehézségektõl. Akik a kényelmes, könnyû helyzeteket szeretik, azokról nem fog hal­lani senki. Nekünk azonban olyan emberekre van szükségünk, akik elmennek a föld legsötétebb zugaiba is, hogy azt virágzó kertté változtassák. És ezt meg is tudják tenni, ha az Úr ve­lük van.

Szomorú képet látott Nehémiás. A falak leomlottak. A lakosok közt egyetlen befolyásos, tehetõs és kulturált ember sem akadt. A környék lakosai megvetették a fogságból visszatért nyomorul­takat. Mintha minden összeesküdött volna Nehémiás ellen. De õ olyan ember volt, akinek szívében Isten tüze lobogott. Azért­ jött, hogy újra felépítse Jeruzsálem falait. Ha lyukat fúrhattunk volna a fejébe, agyvelejében biztosan ott találtuk volna Jeruzsálem nevét felírva. Ha szívét felnyitottuk volna., ott is ez a szó égett. Nehémiás fanatikusa volt az ügynek: halálosan komolyan vette azt. Ma rajongónak neveznénk.

Örömmel látom, ha ma is valaki felkarol egy ügyet, és így szól: "Megteszek mindent, ami tõlem telik. Elkötelezem magam mellette." Mi sokszor szétforgácsoljuk erõinket, és oly sok mindenfélét próbálunk tenni. Ennek következménye, hogy életünk magvetése sovány, és a világ nem tud rólunk soha. Miután Nehé­miás három napot és éjt töltött a városban, összehívta Izráel vénéit, és tudatta velük, miért jött. Isten erre már felkészí­tette azokat, mert Nehémiás közlésére azonnal így feleltek: "Keljünk fel és építsük meg" /2,18/.

De Ádám esete óta nem volt még a földön olyan dolga Istennek, amely ellenállásba ne ütközött volna. Ha a Sátán megengedi, hogy zavartalanul dolgozzunk, biztosak lehetünk benne, hogy munkánk nem sokat ér.

Mihelyt elhatározták, hogy ura elkezdik az építést, rögtön olvashatjuk, hogy "Amikor meghallotta ezt a Horonból való Szanballát, és az Ammonita Tóbiás, a szolga és az arab Gesem, gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, amit mûvel­tek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni?" /2,19/

Ezek az emberek nagyon haragudtak, hiszen számukra nem jelen­tett semmit Jeruzsálem jólléte. Kik voltak? Vegyes társaság, akiknek nem volt sem joguk, sem részük Jeruzsálemben. Nem néz­ték tehát jó szemmel, hogy a romokból ismét fal épül, mint ahogy ma is sok olyan ember van, aki nem szívesen látja, ha Isten ügye elõrehalad.

Nem sok idõbe kerül egy város falait újra felépíteni, ha min­denki részt vesz az építésben. Így volt Jeruzsálemben is. Min­den zsidó ott szorgoskodott a fal építésén. Ki-ki a maga részét építette: papok, kereskedõk, aranymûvesek és gyógyszerészek, sõt még az asszonyok is segítettek. Még Jerikóból és egyéb vá­rosokból is jöttek segítõk. Jeruzsálem falai szemmel láthatóan nõttek. Ez pedig ingerelte Nehémiás ellenségeit. Haragra ger­jedtek és gúnyolódni kezdtek. A gúny pedig hatalmas fegyver.

"Mit mûvelnek ezek a nyomorult zsidók - mondta Szanballát. - Vajon megengedik ezt nekik? Talán áldozni fognak? Hát bevégzik ma? Avagy megelevenítik a köveket a porhalmazból, holott azok elégtek" /4,2/. "Bármit építsenek, ha egy róka lép fel rá, ösz­szezuzza falát" - így az Ammonita Tóbiás /4,3/.

Nehémiás bölcs ember volt, és nem ügyelt ezekre a beszédekre. Istenre tekintett, és Tõle vigasztalást és kegyelmet nyert. "Halld meg, ó mi Istenünk, hogy csúffá lettünk, fordítsd gya­lázásukat az õ fejükre, és add õket prédára a rabság földjében. Ne fedezd el az õ hamisságukat, és az õ bûnük a te arcod elõtt el ne töröltessék, mert téged bosszantottak az építõk elõtt" /4,4-5/.

Fiatal barátom, ha boldog akarsz lenni ebben a világban, ne legyen benned Szanballát és Tóbiás lelkülete. Ne engedd, hogy bármi is eltávoztasson Isten országától vagy a cselekvõ keresz­tyén élettõl; se a hitetlenek gúnyja, se a nevetése.

Izráel ellenségei nem érték be gúnyolódással: szövetkeztek a Jeruzsálem elleni harcra. Nehémiást idejében figyelmeztették, és õ elõkészületeket tett a város és a lakosság védelmére. Az emberek egyik fele õrséget állt, a másik fele épített, de úgy, hogy egyik kezükben vakolókanál, a másikban fegyver volt. Nem törõdtek, hogy munkanapjuk nem nyolcórás. Vagy dolgoztak, vagy õrséget álltak. Kora hajnaltól késõ estig. Csak azért vetették le ruhájukat, hogy mosakodjanak. Nem feltûnõ, hegy egy ember, aki a perzsa királyi udvarból jött, ahol minden elképzelhetõ fényûzésben része volt, most 52 napon és éjszakán át úgy al­szik, hogy le sem vetkõzik? Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy na­gyon komolyan vette, amit csinált. És ma is erre van szüksé­günk. Olyan emberekre, akik egészen odaadják magukat egy ügy­nek, és éjjel-nappal azon fáradoznak. Az egész népet felszólí­tották, hogy költözzék Jeruzsálembe, hogy kéznél legyenek, akár munkáról, akár harcról van szó /4,17/, Adja Isten, hogy minden Jézus Krisztus gyülekezetéhez tartozó testvér munkálkod­jék velünk. "Boldog az a gyülekezet - mondta egyszer valaki -, amelynek munkásai jártasak a Szentírásban, mert így, miközben az evangéliumi falakat építik, harcolni is tudnak, ha arra szükség van." Mindnyájunknak készen kell lennünk arra, hogy a Szent Szellem kardját forgassuk.

Amikor az ellenség megtudta, hogy a fal építésével rövidesen készen lesznek, barátságos levelet küldött Nehémiásnak. Azt akarták, hogy jöjjön Onó völgyébe velük tárgyalni.

Az Ördög egyik mesterfogása, hogy az embereket barátságos beszélgetésbe vonja bele. Nem tudom, volt-e Nehémiásnak valami segítõje az írásban, vagy mindig ugyanazt a levélformulát hasz­nálta - mindenesetre mindig ugyanazt válaszolta: "Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá" /6,3/.

Nem egy gyülekezet van, amely éveken keresztül elmerül a "mindennapi kérdések" megvitatásában, és elhanyagolja az embe­rek mentésének szolgálatát, mivel "le kell mennie Onó völgyé­be", hogy ott barátságos vitákat folytasson. Nehémiás egyszer s mindenkorra megadja a választ: "Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá". Ha Isten azt bízta rád, hogy Jeruzsá­lem falait építsd, akkor azt csináld.

Küldtek azonban azok az emberek még egy másik levelet is. Erre Nehémiás ugyanazt válaszolta: "Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá". Nem bízott bennük. Azok pedig nem ad­ták fel, és újabb meghívást küldtek. Nehémiás hasonlóképpen válaszolt. Erre megkockáztattak egy negyedik meghívót, az elõbbihez hasonló eredménnyel. Nem tudták lecsalni Nehémiást a völgybe, meghiúsult az a szándékuk, hogy útközben megöljék.

Sok keresztyén embert láttam már Onó völgyében: olyanokat is, akik értékes szolgálatot végeztek, de azután eltévelyedtek. Gondoljunk csak arra, mennyi nagyszerû keresztyén ember pocsé­kolta el erejét azzal, hogy teljesen fölöslegesen beleelegye­dett a világ dolgaiba, ahelyett, hogy Krisztust hirdetné egy elveszett világban. Ha a Gyülekezet nem törõdne mással, mint Je­ruzsálem falainak építésével, csakhamar állnának a falak. De a Sátán nagyon eszes! Ha rá tudja venni a Gyülekezetet, hogy min­denféle problémával foglalkozzék, akkor elérte, amit akart.

Még egy további levelet kap Nehémiás az ellenségtõl, nyílt levelet, amelyben azzal vádolják, hogy a perzsa birodalom el­len akar királyságot támasztani. És ezt jelenteni fogják a ki­rálynak.

Nehémiás azonban nem hagyja el magát. Az Úrra bízza az életét, és tovább épít. Amikor az ellenség rájött, hogy így nem boldo­gul, felbéreltek egy prófétát magában a városban. Száz külsõ ellenséggel könnyebb elbánni, mint egyetlenegy belsõ ellenség­gel, illetve álnok baráttal. Ha az Ördög hatalmába keríti azt, aki Isten gyermeke, akkor ez még az Ördögnél is rosszabb munkát tud végezni. Soha nem oly veszélyes a kísértés, mint ami­kor a hit köntösében közeledik.

Tóbiás és Szanballát tehát felbéreltek egy prófétát Jeruzsá­lemben. Feladata az volt, hogy Nehémiást a templomba csalja, ahol azután végeznek vele. Ez a álnok barát így szólt Nehémi­áshoz: "Vigyázz, mert összeesküdtek életed ellen, és meg akar­nak ölni. Jöjj a templomba, és töltsd ott az éjszakát" /6,10/.

Nehémiás majdnem hagyta, hogy rászedjék, de azután így szólt: "Ilyen férfinek, mint én vagyok, illik-e futni? Beléphetek-e a templomba, hogy éljek? Nem megyek!" /6,11/. Nehémiás észrevet­te, hogy ez hamis próféta volt. Szilárd maradt, és így sike­rült Jeruzsálem falait 52 nap alatt helyreállítani. Aztán fel­állították a kapukat, és a munka befejezõdött.

Évszázadokon át hirdetik ezt a történetet. Ha Nehémiás a ki­rályi udvarban marad, talán milliomos lett volna haláláig, de halála után 20 évvel már senki sem emlékezett volna rá. Vagy talán feljegyezték a ninivei milliomosok nevét? Tudsz csak egyet is? Pedig ez az ember magas állást hagyott ott, és na­gyon mélyre ment - olyan mélyre, hogy az akkori világ igencsak lenézte.

Fiatal barátom, ha halhatatlan akarsz lenni, akkor fogadd el magadra nézve Isten akaratát, és ne törõdj azzal, amit a kívülállók mondanak. Nehémiás és munkatársai napkeltével kezdték, és dolgoztak vakulásig. Az az ember, aki Isten ügyét a magáévá teszi, és teljes erejével azért küzd, gazdag aratásban része­sül, és neve él akkor is, ha õ maga már elköltözött.

A legközelebbi, amit Nehémiásról tudunk, hogy nagy szabadté­ri gyûlést hívott egybe, hogy azon Mózes törvényét felolvassák a nép elõtt. Nagy emelvényt építettek, amelyen elfért Ezsdrás, a törvénytudó, és még tizenhárman. Amikor a nép meghallotta a törvényt, sitt, de Nehémiás így szólt: "Ne sírjatok és ne szo­morkodjatok! Menjetek, és egyetek kövéret és igyatok édeset, és küldjetek belõle részt annak, akinek semmi sem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erõsségetek /8,9.10/.

Nem feledkezett meg a szegényekrõl. A Bibliát olvasni és a _ szegényekrõl gondoskodni - a hitet összekapcsolni cselekede­tekkel - így teljes az élet. Aztán elkezdte Nehémiás rendbe szedni a várost és megszüntetni a visszaéléseket. Összegyûjtött mintegy ötven papot és írástudót, és írásos, pecsétes fogadal­mat szerkesztett és íratott alá velük. Ennek a fogadalomnak öt pontjára szeretném felhívni a figyelmet.

Elõször is, nem adják lányaikat pogányokhoz feleségül /10,31/.

Sok izráelita törte meg a törvényt, és házasította össze le­ányát istentelen emberrel, noha tilos volt a kánaáni pogányok­kal való összeházasodás: " ..mert elpártoltatja a te fiaidat tõlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Ur ha­ragja rátok, és hamar kipusztít titeket" /5Móz 7,4/.

Nem egy olyan embert ismertem, aki szellemileg tönkrement, mert istentelennel kötötte össze életét. Ha azt akarod, hogy életed áldott legyen, vigyázz, kivel kötsz életre szóló kapcso­latot. A zsidóknak mindig nyomorúságot hozott, ha más népekkel házasodtak össze. Mind Akháb, mind Salamon esetében hanyatlást és az ország nagy részének elvesztését okozta ez. Ugyanez volt a hanyatlás oka Dávidnál is. Azok a családok, amelyek vagyoni érdekbõl hivõ létükre hitetlenekkel jutnak szoros kapcsolatba, maguk hívják magukra a bajt és szerencsétlenséget.

A következõ pontban leszögezte Nehémiás, hogy senki nem vá­sárolhat szombatnapon /10,31/.

Képzeld csak el: pogány király udvarából jött, ahol nem tart­ják a szombatot, ahol egészen más a légkör, és íme õ szerez ér­vényt Mózes törvényének. Olvassuk, hogy halárusok akarnak a vá­rosba jönni, hogy eladják árujukat, de Nehémiás nem engedi be õket, mert éppen szombat van. A hal megromlott. Ha megalkuvás nélkül keresztyén tudsz maradni, lehet, hogy eleinte magadra maradsz, de késõbb biztos, hogy lesznek, akik csatlakoznak hoz­zád.

Nem hiszem, hogy bármely országban is egészséges légkör ala­kulhat ki addig, amíg nem támadnak gerinces emberek, akiknek van bátorságuk általuk rossznak tartott dolgok ellen küzdeni, még ha századok óta begyökerezett szokásokról is van szó. Ne félj állást foglalni azzal szemben, amit rossznak látsz. Ha an­tialkoholista létedre olyan vendégségben vagy, ahol bort és tömény szeszt kínálnak, nyugodtan utasítsd vissza a kínálást.