Néhány évvel ezelõtt megkérdezte tõlem egy ember: "Moody úr, most, hogy megtértem, szükséges, hogy szakítsak a világgal?"

Azt feleltem: "Nem, egyáltalán nem szükséges a világgal szakítania. Ha valóban Isten Fiáról tanúskodik az élete, akkor a világ fog önnel nagyon hamarosan szakítani, mert az ilyeneket a világ nem szívleli".

Chicagóban nagy ünnepélyességgel készültek megnyitni egy lo­kált a város északi részében, ahol én is laktam. Úgy látszott, ez lesz a legszörnyûbb lokál Chicagóban, valóságos pokol kapu­ja,. Nekem is küldtek meghívót a megnyitó ünnepségre. Zsebembe tettem a meghívót, és elmentem a lokál két tulajdonosához. Meg­kérdeztem tõlük:

- Nem tévedés ez a meghívó? - Nem - felelték.

- Köszönöm - mondtam. - Ott leszek, és ha lesz valami, ami nem tetszik, majd elmondom róla a véleményemet.

- Csak nem akar beszélni? - kiáltották.

- De természetesen! Miért ne? - feleltem.

Mi ezt nem tûrjük. Nem fogjuk önt beengedni - mondta az egyikük.

De hogy fogja ezt elintézni - kérdeztem vissza -, hiszen érvényes meghívóm van?

Rendõrt állítunk az ajtó elé.

És mit tesz a rendõr a meghívómmal? - kérdeztem vissza.

Ó, egész egyszerûen nem engedjük be önt - jött a gyors vá­lasz.

- Na szép - mondtam -, de azért én mindenesetre itt leszek.

Rettentõen megijesztettem õket. Mielõtt elbúcsúztam, azt ajánlottam nekik:

- Nos, nem jövök el, ha most letérdelnek, és együtt imádkoz­hatunk.

S a két ember valóban letérdelt mellém, egyik jobb, másik baloldalam felõl. Kértem Istent, mentse meg lelkeiket, és adja, hogy hagyják abba az üzelmeiket. Az egyikük anyja hivõ ke­resztyén volt, és úgy látszott maradt benne némi nyoma a ke­resztyén lelkiismeretnek. Miután imádkoztam, azt mondtam nekik:

- Hogy folytathatnak ilyen tevékenységet? Hogyan indíthatnak be egy mulatót, tudva tudván, hogy az Chicagóban nem egy fia­talembert tönkretesz majd.

Három hónapon belül az egész vállalkozás semmivé lett, és a tulajdonosok egyike megtért. De azóta soha nem hívtak meg egy ilyesféle lokálba.

Ha olyan társaságba kerülnél, ahol részegek vannak: kelj fel és hagyd ott õket! Ne végy részt benne. Ha pedig olyan dolog­ra akadsz, amely embertársad romlását okozza, harcolj ellene a végsõkig.

Nehémiás azt mondta: "Ne fertõztessük meg a szombatot!" Van­nak, akik megszentségtelenítik a nyugalom napját, és még cso­dálkoznak, ha szellemileg erõtlenek. Az a szomorú, hogy ma már igen sokaknak szinte semmit sem jelent, hogy õk kereszté­nyek. Olyan keresztyénekre van szükségünk, akik magukat megta­gadják, és tiszta bibliai elveket vallanak. Ha azt akarjuk, hogy uralkodjunk a bûn felett, akkor el kell szakadnunk a vi­lágtól.

Kötelezte továbbá Nehémiás a népet, hogy a hetedik esztendõ­ben semmi hasznot hajtó dolgot ne ûzzön. Ez azt jelentette, hogy a hetedik esztendõben még a földet is parlagon kellett hagyni /l0,31/.

Négyszázkilencven éven át nem hagyták pihenni a földet. Ezért aztán hetven esztendõre fogságba vitte õket Isten Babilonba. Ez alatt pihent a föld. Az az ember, aki a hétnek mind a hét napját ledolgozza, 5-1o évvel korábban használódik el. Istent nem lehet meglopni. Nehémiás megfogadtatta a néppel, hogy meg­tartja Istennek erre vonatkozó parancsát. Ha a föld minden né­pe megtartaná ezt, Isten igazsága már réges-rég elterjedt volna a föld szélsõ határáig.

Megfogadtatta továbbá Nehémiás a törzsfõkkel, lévitákkal és papokkal, hogy nem szednek uzsorakamatot. Az uzsora ti. az, ami tönkreteszi a szegényeket. Uzsora napjainkban is van, és jól tudjuk, hová vezet.

Ötödikként kötelezi a népet, hogy minden zsengét vigyen a papoknak /10,36/, Mindennek a tizede Istené. Amíg Izráel ezt megtartotta, virágzott; a bajok és nehézségek akkor kezdtek jönni, amikor elhanyagolta ezt a parancsolatot. De ha végig­nézzük a történelmet, mindenben annak megerõsítését találjuk, hogy az emberek élete csak addig áldott, amíg megtartják Isten parancsait és ragaszkodnak kijelentett szavához. Ha elfordul­nak attól, akkor Sámsonként erejük elvesztésével bûnhõdnek.

És így van ez minálunk is: ha megtartjuk ezt az öt rendelést, addig életünk virágzik és Istentõl áldott. Mihelyt azonban el­kezdjük sajnálni az idõnket és anyagi javainkat Istentõl, meg­kezdõdik nálunk is a zûrzavar, a szenvedés és a nyomorúság.