Jézus előre beszélt Péternek egy nagyon kemény megpróbáltatásról.

Jézus figyelmeztette Pétert, hogy szigorúan próbára lesz téve: „...Azt mondom neked, Péter, hogy nem fog ma a kakas szólani addig, amíg te háromszor meg nem tagadsz engem, s azt nem állítod, hogy nem is ismersz engem.” (22,34) Mégis Péter biztos volt benne, hogy ő készen van. Pár órával később, mikor a tömeg jött, hogy letartóztassa Jézust, ez a tanítvány mestere védelmére kelt. Bátran kihúzta kardját és levágta az egyik ember fülét.

De az igazi rostálás nem itt, hanem később kezdődött. Akkor, amikor Jézus az ítélőszék előtt állt. Péter kint volt, melegedett a tűznél mikor a cselédlány felismerte őt: „De egy fiatal rabszolgáló, amikor a tűznél ülve meglátta őt, reámeresztette szemét és így szólt: 'Ez is vele volt.'” (22,56) Amint a lány bámult rá, Péter elkezdett remegni. Gyorsan válaszolt: „...Nem ismerem őt, asszony!” (22,57)

Ekkor Sátán kezében volt Péter, a rostára lett helyezve, és a szita vadon kezdett rázni. A Szentírás azt mondja: „Kevés idő múlva másvalaki, egy férfi, meglátta és megkérdezte: 'Te is közülük való vagy?' Péter így felelt: 'Ember, nem vagyok!'” (22,58) Ekkor már Péter igazán meg lett rázva, nem értette hogy honnan jöttek szavai. Végül, egy órával később egy harmadik személy is felismerte őt és azt mondta: „Körülbelül egy óra multával más valaki erősítette: 'Való igaz. Ő is vele volt. Hiszen galileai is.' De Péter ezt felelte: 'Ember, nem tudom, mit mondasz.' Még beszélt, amikor hirtelen megszólalt a kakas.” (22,59-60) Egy másik leírás szavai szerint Péter káromkodni kezdett.

Próbáld elképzelni a jelenetet. Egy pár órával azelőtt, ez a hívő tanítvány Jézus legbátrabb védelmezője volt, kardját kihúzta a lehetetlen helyzet ellenére is. De most, Péter teljesen megtört, mert még Jézust is képes volt megtagadni. Sátán valószínűleg kárörömmel telt meg és gondolta: „Megszereztem Pétert, vége van, mint Júdásnak. Ki lesz a következő?”

A harmadik tagadás pillanatában, az Ige mondja: „...megszólalt a kakas, Az Úr megfordult és Péterre nézett. Ekkor eszébe jutott Péternek az Úr szava…” (22,60-61) El tudod képzelni, hogy mit érzett Péter amint mestere ránézett? Abban biztos vagyok, hogy ez a tekintet nem a szemrehányás tekintete volt. Krisztus nem azt mondta: „ Hogyan tudtad Péter ezt megtenni? Istent káromoltad, megtagadtál engem, habár ezek az emberek jól tudják, hogy te az enyém vagy. Hogyan tudtál ilyen mélyre süllyedni mindazok után, amit érted tettem?”

Ellenkezőleg, Jézus Pétert segítve előre megmondta, hogy ezek történni fognak. És most tekintetével meg akarta nyugtatni, mintha azt mondta volna, „Csak légy erős, barátom. Emlékszel, figyelmeztettelek, hogy Sátán rostálni akar? Le akar húzni téged és lerombolni az egyházamat. De emlékeztetlek most, Péter, hogy rendbe fogsz jönni, te fontos vagy nekem. Ne fuss el tőlem. Ez a harc a végső időkig fog tartani, és előtted nagy feladatok állnak.

Bizony, Jézus azt mondta Péternek: „...Ha majd egyszer megtérsz (visszatérsz), támogasd (szilárdítsd) testvéreidet.” (22,32) A szó szerinti görög itt: „ mikor visszatérsz, légy erőssége a testvéreidnek.” Más szóval Krisztus azt mondta: „Péter, meg fogsz tagadni engem, mégis azt mondom neked, hogy meg fogsz újulni, és azután életbevágóan fontos lesz az, amit testvéreidnek fogsz tudni nyújtani. Áldás leszel azáltal amit tanulsz most.”

Ez az ok, amiért Isten megengedi a rostálást. Pál Apostol írja: „Áldott az Isten és Urunknak a Krisztus Jézusnak Atyja, az irgalmazások Atyja és mindenféle vigasztalásnak Istene, ki minden szorongattatásunkban megvigasztal bennünket, hogy mi meg azzal a vigasztalással, mellyel bennünket, magunkat Isten vigasztal, a mindenféle szorongattatásban levőket vigasztal-hassuk. Mert mint ahogy a Krisztus szenvedése irányunkban túláradó mértékű, úgy a Krisztus által vigasztalásunk is túláradó. Akár szorongatnak minket, az a ti vigasztalástokért és szabadulástokért van, akár vigasztalnak, a ti vigasztalástokért van, ami ugyanazoknak a szenvedéseknek állhatatos elviselését munkálja bennetek, amelyeket mi is szenvedünk. A rátok vonatkozó reménységünk pedig szilárd, tudván, hogy amint a szenvedésekben részestársak vagytok, úgy a vigasztalásban is.” (2.Korintus 1,3-7)

Világos, Isten megengedi, hogy szolgái mély vizeken haladjanak át, olyan kríziseket elviselve, melyet akkor nem értenek meg, azért, hogy bizonyságul és vigasztalásul lehessenek mások számára. Így, a megrostált hívők segíteni tudnak majd újra felépíteni Isten házának leomlott részeit.

Csak gondolkozz ezen: Péter rostálásának semmi köze sem volt testi kísértésekhez, mint például testi vágyak, kapzsiság, vagy irigység. Nem, Sátán támadásának a célja az volt, hogy aláássa Istennek hozzá való ígéreteit. Azt akarta Péterrel elhitetni, hogy teljes mértékben érdemtelen volt Jézus ígéretére a mennyekkel kapcsolatban. És egy darabig Sátán sikeres volt. Miután Jézus Péterre nézett, a tanítvány kiment és keservesen sírt. Csak képzeld el a hazugságokat, amiket Sátán ordított ennek a megtört embernek:

„Tehát te vagy Jézus sziklája? Te vagy az, aki fel fogod építeni a leomlott egyházat? Csak nézz magadra, Péter. Egy gyenge síró gyerek vagy, egy Istent káromló. Megtagadtad azt, aki hívott téged és szeretett téged. Ha azt gondolod, hogy Jézus asztalánál fogsz ülni a Paradicsomban, felejtsed el. Vétkeztél a világ világossága ellen, nem vagy érdemes ígéreteire. Gonosz vagy, véged van. Életed véget ért.” Péter akkor még nem tudta, hogy egy új életbevágó üzenetet fog vinni az új egyház számára: „Mélyebb kétségben és reménytelenségben voltam mint valaha is azt el tudjátok képzelni, de az én Uram kiemelt ebből, hogy vigaszt hozhassak számotokra.”
Az leginkább megérintő jelenetek a Bibliában a János 21.-ben vannak.

A János 21-ben Jézus már feltámadt a halálból, és többször megjelent követőinek. Minden kétségen kívül, amikor Krisztus a falon keresztül átmenve megjelent a felső szobában (ahol a tanítványok tartózkodtak), az Atya gyengéd szeretetével tekintett reájuk, Pétert is beleértve.

De Péter, érthetően, még mindig meg volt zavarodva az eseményektől, amelyeken keresztülment. Egyik nap kijelentette a többieknek, hogy visszatér foglalkozásához, mint halász. Péter nem látta magát többé szellemi vezetőként. Valószínűleg azt gondolta, hogy „Isten nem tud egy ilyen embert használni, mint én. Olyan bűnöm van, mint senki másnak a történelemben. Semmi sem maradt a számomra”.

Visszaemlékezhetsz a történetre ettől kezdve; Péter rávett néhány tanítványt, hogy jöjjenek vele. Halásztak egész éjjel anélkül, hogy fogtak volna valamit. Ezután a kora reggeli órában egy emberi alak hívta őket a partról. Azt mondta nekik, hogy vessék ki a hálót a csónak másik oldalán. Mikor ezt megtették, annyi halat emeltek ki a hálóval, hogy az majdnem szétszakadt.

Péter tudta, hogy az az ember a parton, Jézus. Azonnal beugrott a vízbe és kiúszott a partra. Ott találta Krisztust, amint reggelit készített nekik. Amint a többiek megérkeztek, meghívta őket: „Gyertek egyetek” (21,12) Az Úr kinyújtotta kezét az Ő választottjai felé, vágyakozással, hogy visszatérjenek és közösségben legyenek vele. És különösen Péter volt eszében.

Az étkezés közben, Jézus háromszor kérdezte tanítványát: „Simon, Jónána fia: jobban szeretsz-e engem ezeknél? Péter Mindegyik esetben így válaszolt: „Igen Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Meg kell, hogy értsük, Jézus nem azért kérdezte ezt háromszor, hogy meg legyen győzve tanítványának őszinteségéről. És nem is azért, hogy a többiek hallják. Ez mind Péter miatt volt. Krisztus lényegében azt mondta Péternek, hogy: „Tudom, hogy biztonságban vagy az én szeretetemben. Meg vagy győződve, hogy én hibáid ellenére teljesen és feltétel nélkül szeretlek. De azt akarom, hogy meg légy győződve valami másról is: arról, hogy én is tudom, te szeretsz engem.”

„Visszatértél hozzám teljes mértékben, Péter. És tudom, hogy nem fogsz többé elárulni engem. Ismerem szíved és tudom, hogy szeretsz engem teljes lényeddel. Hát ne hagyd, hogy Sátán megraboljon ettől. Nyilván biztos vagy az én szeretetemben. Most légy biztos az irántam való saját szeretetedben is. Ez fog felkészíteni téged a munkára, amit terveztem számodra a jövőben. És ez pedig az, hogy „Legeltesd az én juhaimat!” (Lásd János Evangéliuma 21,17)

Szeretteim, a mi egyéni rostálásunknak akkor lesz vége, mikor az ördögnek megtudjuk mondani: „Az én Megváltóm szeret engem feltétel nélkül, bűneimen keresztül is, mert vissza tértem az ő szeretetéhez. Továbbá meggyőzött engem, hogy ha hibáztam is, Ő tudja, hogy szeretem Őt teljes szívemmel. Ördög, nem tudsz többé megrabolni engem, nem fogom megengedni, hogy mást mondj nekem. Én szeretem Jézust, és Ő tudja azt.”
Ismerem ezt az érzést, amit Péter érzett.

Mint Péter, én is éreztem Jézus különleges érintését életemben. Ragaszkodtam az Ő drága ígéretéhez, amit adott, hogy az utolsó napjaim lesznek a legtermékenyebbek. Ugyancsak elfogadtam tőle az „Élet Kenyerét” édes közösségben vele. És elhittem ígéretét, hogy egy korona vár rám a dicsőségben.

De, mint Péter, hirtelen én is ott találtam magamat a szellemi harc közepén, amelyek meghaladták felfogóképességemet. Eltűrtem az ördögi molesztálást és a hazug vádlásokat. És a megpróbáltatásokban nem tudtam, hogy mi volt az ok; saját testem vagy az ördög, vagy Isten dorgálása, hogy megtisztítson valamilyen gonoszságtól. Egyetértettem Jóbbal, aki Istent kérdezte: „...add tudtomra miért perlesz velem?” (10,2) Jób lényegében azt mondja: „Nem értem, hogy mi történik. Miért szenvedem ezt a mély megpróbáltatást?” Hiszem, hogy ezek a rostálások két esemény között találhatók; erőteljes megnyilvánulások ideje és a királyság céljára szolgáló hasznosság között. Csak gondolkozz azon, amit Pál mondott, hogy mit tanult megpróbáltatásain keresztül: „Mert nem magunkat hirdetjük, hanem Krisztus Jézust, az Urat, magunkat legfeljebb úgy, mint Jézusért a ti rabszolgáitokat. Mert Isten volt az, aki azt mondta, hogy a sötétségből fény ragyogjon elő, aki szívünkben is világosságot gyújtott annak a dicsőséges felismerésnek sugároztatására, mely Istennek Krisztus arcán megjelenő fénye.” (2.Korintus 4,5-6)

Vagyis Pál azt mondja, a megpróbáltatásokon keresztül tanulta meg, hogy ne önmagát prédikálja hanem Krisztust egyedül. Ezáltal életének ezen a pontján nem önmagára figyelt többé, hanem tanításai, hitvallása és élete teljesen Jézus dicséretére lettek fordítva. Továbbá Pál egyre nagyobb kinyilatkoztatásokban részesült. Azt mondja, hogy a Szent Szellem megvilágította szívét, több értelmet hozva, hogy azzal képes legyen tanítani Krisztust a többieknek. Milyen csodálatos helyzetben volt: teljes megaláztatásban, de teli kinyilatkoztatással, fénnyel és Isten dicsőségének látványával.

Végül, Pál elmagyarázza, hogy mi következett ezek után a kinyilatkoztatások után: „Amikor mindenben nyomorgatnak minket, de meg nem szorítanak, zavarba hoznak, de kétségbe nem ejtenek, üldöznek, de cserbenhagyottakká nem leszünk, levernek, de el nem veszítenek, Jézus elhaltságát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is látható legyen testünkben. Minket, kik bár élünk, szüntelenül halálra adnak Jézusért, hogy halandó húsunkon Jézus élete is látható legyen. Úgyhogy a halál bennünk munkálkodik, az élet meg bennetek.” (4,8-12)

Figyeld meg azokat a nehéz szavakat, miket Pál használ itt: baj, zavar, üldözés, hordozza testében a haldokló Jézust. Egyszerűen szólva, Pál a rostálási folyamatot magyarázza el. Először nem tudta megérteni, hogy miért követi Isten Szellemének csodálatos munkáját életében egy zavaros megrázó időszak. Ezután a Szent Szellem feltárta az okot: Nem azért volt ez, hogy bűnre mutasson vagy hogy megfegyelmezze őt. Inkább Pál azt mondja, mások érdekében volt ez: „…mert minden értetek van, hogy a kegyelem, mely sokakon általmenve megsokasodik, Isten dicsőségére a hálát is túláradóvá tegye. Innen van az, hogy nem csüggedünk el, hanem, ha külső emberünk megromlik is, belső emberünk napról napra megújul. Mert egy pillanatig tartó könnyű nyomorúság mindent felülmúló örök súlyú dicsőséget munkál ki számunkra.” (4,15-17)

Pál tisztán látta, miért van az, hogy egyes hívők többet szenvednek, több megrázást bírnak el, nagyobb megpróbáltatásokkal állnak szemben: „Ez Krisztus testének érdekében van. És végeredményül minden Isten dicsőségére történik. Amint mások figyelnek téged, hogy miképpen reagálsz a legforróbb tűzre, látni fogják azt és meg fogják érteni, hogy Isten nem fogja elhagyni őket sem a megpróbáltatásokban.”

Drága Szent, a rostálás, amelyen most átmész, a családod, barátaid, munkatársaid és azok érdekében van akik körülötted vannak és akik szeretik Jézust. Ne félj a megpróbáltatásoktól. Jézus tudja, hogy mi lesz a vége. És azt mondja, amint Péternek is mondta: „Tarts ki barátom, Én imádkozom érted. Mikor a por leülepszik és a levegő megtisztul, felépítelek megint és használni foglak, hogy építsd egyházamat. Egy örökkévaló célom van a rostálás mögött. Mindez a dicsőségem megnövelésére van.”

Dicsőség az Ő Szent Nevének!