Quo vadis? Hova mész ember?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Minden kedves Olvasómnak kellemes hetet kívánok! 

Írhattok üzenetet is, hogy szerintetek mi legyen még az oldalon. Sőt, be is küldhettek tartalmakat, éneket, tanítást, történetet :) 
De ha csupán szeretnél beszélgetni, vagy kiöntenéd a szíved, azt szintén megteheted, örömmel válaszolok :) 


 

 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

látogató számláló
.:Prédikációk:.
.:Prédikációk:. : Dr.Gyökössy Endre: A gondolat

Dr.Gyökössy Endre: A gondolat


Márk 7:20-2l.
Márk 7:14-23.


Szeretteim!
Ki az, aki ne élte volna már át valaha, és ha máskor nem, akkor gyermekkorában vagy fiatalkorában, hogy egy kicsit úgy haptákban állt valaki előtt, talán szülője előtt, vagy még inkább egy tanító, vagy főnöke, vagy egy katonai elöljárója előtt, és nem tehetett mást, csak hallgatta annak a beszédét, dorgálását; és az mondta, mondta a magáét, mi pedig - míg ő mondta - gondoltunk nagyokat. Talán cifrákat. És az utolsó gondolatunk az volt, hogy: "Jaj de jó, hogy most nem tud belénk olvasni! De jó, hogy az a gondolat, amit én most gondolok, az az én magánügyem. De jó, hogy nincs a homlokomra írva, hogy amíg ő beszél, én mit gondolok! De jó, hogy van valami, amihez igazán senkinek semmi köze, ez a gondolat csak az enyém."

Nos, Testvérek, valóban így van? Nem így van!
Először kérdezzük meg az Isten Igéjét. Az Isten Igéje azt mondja, hogy: ó, dehogy, amit te gondolsz, arról tud az Isten. Mikor Mózes a népért imádkozik, Isten azt mondja Mózesnek: "Tudom az ő gondolatát, amely szerint cselekszik már most is." Azt mondja Mózesnek az Isten: tudom én, hogy mit gondol a nép; minden egyes ember szívének gondolatát tudom. Dávid így beszél fiához, Salamonhoz: "Te azért fiam Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét és szolgálj neki tökéletes szívvel és jókedvvel, mert az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért." Vagy hogy mondja a zsoltáros egy helyen? "Messziről érted gondolatomat!"

Valóban miénk a mi gondolatunk ?! Aki ismeri az evangéliumokat, az tudja, hogy hányszor közelítették meg a farizeusok és a szadduceusok kísértéssel Jézus Krisztust, és újra és újra ezzel a mondattal találkozunk: "Látva az ő gondolatukat, mondta: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben?!"

Nem tudom, hogy ti hogy olvassátok az evangéliumokat. Esetleg nem az van-e a szívetekben, hogy hát ez olyan kis bibliai túlzás. Látja? Hát hogy látja Jézus az ő gondolataikat? Talán nem helyes, nem pontos a fordítás. Talán így, hogy: kitalálja, vagy következtet, vagy valami ilyen...Vagy lehet, hogy nem is gondolkoztunk rajta, hogy milyen komoly valami ez, hogy "Jézus látja" a gondolatokat. Na, erre lehet, hogy valaki azt mondja, hogy hát vannak ilyen furcsa dolgok a Bibliában, hogy az Isten látja, meg Jézus látja... Na de milyen jó, hogy csak az Isten látja... Meg: Jézus most már nem látja, mert nem találkozunk vele itt az újpesti utcákon.

De Testvérek, a legmodernebb tudományos kutatás pontosan azt állítja, amit a Biblia. 1959-ben egy nagyon furcsa és döbbenetes eredményű kísérlet folyt le az Atlanti Óceánon. Egy nagy Amerikai tengeralattjáró, a Nautilus kifutott a tengerre, és sok száz kilóméterre a parttól lesüllyedt a tenger fenekére; és ennek az atom tengeralattjárónak egy hermetikusan elzárt kabinjában ült egy ember, aki a nap két órájában, délelőtt és délután egyszer nagyon ráhangolódott egy messzi partról jövő adásra. És ez az adás nem elektromos, nem gépi adás volt, hanem messze a parton egy másik férfi kétszer egy nap nagyon erősen koncentrálva gondolt ábrákra, ezeket az ábrákat lerajzolta /kört, négyszöget, hullámvonalat, madarat, galambot/ és minden rajz után nagyon erősen gondolt arra, amit rajzolt; és a sok száz kilométerre a tenger mélyén, a tengeralattjáró belső kabinjában, ugyanabban a percben egy másik férfi ugyanazokat rajzolta, amit a másik parton gondolt. Amikor elkezdték a kísérleteket, akkor 20 %-os eredményre számítottak, és maguk a kísérletezők is megdöbbentek, hogy a találat biztonsága 70 % -os volt. Ma már mindenütt a világon külön tanszéke van ennek. Leningrádban a fiziológiai intézetben gondolat-átviteli tanszék van. Vasziljev professzor épített egy óriási, hermetikusan elzárható vas-kabint és abba ülteti be a pácienseit, és sugároztatja a másik ember gondolatát időnként ugyanúgy, ahogy az Atlanti Óceánba a tengervíz mélyére. És egyre döbbenetesebb eredményre jutnak. Az már Keleten és Nyugaton egyaránt megállapított tény, hogy sugárzó energiája van a te gondolatodnak. Sajátos módon, mint a rádium, vagy valami sugárzó anyag - a gondolatod kisugárzik, mint valamiféle energia. Még csak azon vitáznak, hogy milyen energia: testi-e, lelki-e, szellemi-e, idegpályáké-e, vagy az egész emberi egzisztenciáé-e? Itt nem tudnak még megegyezni. De már bebizonyosodott, hogy nem magánügy az én gondolatom, mert az sugárzik. Engem elhagy és bizonyos hatásokat vált ki jóval messzebb, a tenger fenekén, egy bezárt vaskazettában, ha kell.

Körülbelül 40 év óta végzik ezeket a kísérleteket. Jézus ezt már akkor tudta! Neki nem kellett hozzá semmiféle kísérlet. Amikor Jézus a népét figyelmezteti, hogy nem az fertőztet meg minket, amit megeszek - és itt sokféle "tisztátalan meg nem tisztátalan" böjti eledelre céloz, amire a zsidók azt mondták: "ezt meg lehet enni, ezt nem lehet megenni" -, azt mondta Jézus: Hát nem ez a probléma, barátaim! Megeheted! Nem az tesz téged tisztátalanná, amit megeszel -, az a gyomrodba megy. Hanem az tesz téged tisztátalanná, ami a szívedbe megy és a szívedből kijön: a gonosz gondolat tesz téged tisztátalanná!

Figyeljük csak meg még egyszer: amikor Jézus itt egy fölsorolást kezd, az első, amit mond a fölsorolásban, az a gondolat. "Mert belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok.." Aztán jön a fölsorolás: "paráznaságok, lopások, gyilkosságok..." és egy egész listát mond Jézus. De mindennek az eleje - mint mikor az üstökös elindul és egy gázcsóvát von maga után -, azt mondja: mindennek a gyökere a szívekben föltámadt gondolat, ami elkezd külön életet élni, kezd sugározni, és vonja ezt az egész listát maga után. Tehát Testvérek, a gondolkodó ember egy sajátos légkört teremt maga körül. Még nem is lett tetté a gondolata, annak sajátos hullámhossza van, és egy bizonyos sugárzást teremt az ember körül: vonzó, taszító, pozitív vagy negatív, tiszta vagy tisztátalan, de egy sajátos sugárzást. Egy sajátos energia vonz vagy taszít egy ember körül. Nem tapasztaltátok még ezt?

Nos Testvérek, hogy ez mennyire így van, hogy az emberben lévő gondolat nemcsak az embert, de még az állatot is taszítja, egy könyv is bizonyítja. Most került nemrégen a kezembe, szabadságom alatt olvasgattuk a feleségemmel együtt a világ egyik leghíresebb neurológusának és pszichiáterének, nagy orvosának az emlékiratait, és annak az egyik fejezetében olvastam valamit, amit engedjétek meg, hogy röviden elmondjak, mert ennek az Igének a legmodernebb illusztrációja.

Ez a nagy, öreg, világhíres orvos írja le azt, hogy egy délután egy idős hölgy becsöngetett hozzá, nagyon előkelő dáma, és megkéri ezt a híres idegorvost, hadd ne mutatkozzék be. olyan dolgot akar neki elmondani, hogy nem mondhatja meg a nevét. Nem is akar többször jönni. Ő nem vallásos, nem hisz semmiben, de egyszer neki is kell valakinek gyónni! S akkor elmondja a következőt. Egész fiatal korában orvosnő volt, és mint orvosnő, kezelés alatt a legjobb barátnőjét tudatosan meggyilkolta, azért, hogy a legjobb barátnőjének a férjét férjül megkapja. A barátnőjét kezelte, meggyilkolta, utána a férfihez hozzáment feleségül. A férfi sose tudott a gyilkosságról. Ez volt a dolog kezdete. S akkor elmondta ez a már egészen idős nő, hogy mi történt az életében. Elmondja, hogy ez a férfi - aki sose tudott a gyilkosságról - egészséges fiatal ember volt, s amikor hozzáment feleségül, egyik betegség jött a másik után. Ez a férfi elkezdett sorvadni; néhány év alatt meghalt. Mint orvosnő-feleség máig se tudja, hogy miben halt meg. Született a házasságukból egy kislányuk, akik mindig elhúzódott az anyjától. Alig hogy felnőtt, elment, férjhezment, minden kapcsolatot megszakított az anyjával. Ez egy dúsgazdag nő volt, és hogy valamivel az idejét töltse, hátaslovakat vett és minden idejében lovagolt. De abba kellett hagyni - ahogy elmondta ennek az idegorvosnak -, mert egy bizonyos idő után minden ló elkezdett idegeskedni alatta. A legkedvesebb lova is, amelyik mindenkinek odadörzsölte a pofáját az arcához - elfordította a szemét tőle. Akkor gyorsan eladta a lovait és vett egy nagy német vadászkutyát, farkaskutyát és azt kezdte becézni. Állandóan vinnyogott, megbetegedett, megbénult és egy éjjel megdöglött. Ekkor már ez az asszony nem bírta tovább, és ekkor kereste fel ezt a híres idegorvost, és mondta el az életét. S akkor leírja ez a híres idegorvos, neorológus - lényegében ugyanazt mondta neki, amit én most mondok néktek, hogy "Asszonyom, hiába titkolta. Az a gyilkos titok, ami az ön szívében van, az egy centrummá vált és az sugárzik. A gyilkosság titkára ön szüntelenül kénytelen gondolni, és ez a gondolat sugárzó-energiaként elhagyja magát, és az sorvaszt ember-állatot." Leírja ez az orvos, hogy úgy ment el tőle ez az asszony, hogy nem csodálná - sose találkozott többé vele -, ha öngyilkosságban keresne menedéket.

Testvérek, amit Jézus mond, azt a legmodernebb kutatóintézetek, a legmodernebb orvostudomány mondja, hogy így van! Nem az fertőzteti meg az embert, amit megeszik, hanem amit gondol! Annak külön élete van. Első a gondolat - és a gondolat mindennek a szülőanyja.

Egy döbbenetes film fut most Budapesten. Hátborzongató a rendezése. "Válás olasz módra." Amikor a rendező megmutatja egy unatkozó férfinek a gondolatait. A férfi néz, és egyszerre a vásznon megjelenik, amit gondol a feleségéről. És megmutatja, hogy először gondolatban hogyan öli meg kétszer. Azután gondolatban hogy taszítja a feleségét hűtlenségbe, hogy ő is hűtlenkedhessen. Hogy szüli a gondolat a tettet, és végül is hogy gyilkolja meg a feleségét. De először van a gondolat! Mintha egy nagy, széles vásznon illusztrálná most már nemcsak a fizika, nemcsak a tengeralattjáró vagy egy vaskazetta, vagy az orvostudomány, hanem még a modern filmművészet is, amit Jézus így mond: "Mert belülről, az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések." Szinte még a sorrend is precíz és pontos.

Jó, ha mi ezt tudjuk Testvérek! Jó, ha tudjuk és kell erről beszélni egyszer, hogy mi, kétlábon járó, ultra-rövid leadó állomások vagyunk, és a mi gondolataink sugároznak. Hiába mondjuk, hogy de jó, hogy senki nem tud róla, de jó, hogy ez az én magánügyem. Nem az!! Nem érezted még -, hogy miért, nem tudnád megmondani - de találkozol egy emberrel, egy szót se szólt még, s végigborzongsz és magadban azt mondod: ez egy sötét alak! S utána talán el is szégyelled magad, hogy miért volt ilyen gondolatod. Egy negatív sugárzás körébe kerültél. - Valaki belép a szobába és egy kutya behúzza a farkát és kimegy; egy gyermek sírni kezd.... Vagy találkozol egy emberrel, és egyszerre csak kinyílik a szíved és az az érzésed: ez egy ragyogó ember, de jó lenne leülni mellé és sokáig csak szótlanul ott üldögélni vele egy szobában.

Testvér, nem magánügy az én belső környezetem. Sugárzó energia vagy! Átüti a tenger mélyét, a vaskazettákat, és embertársadat, egy gyöngébb idegzetű embertársad egyszerre csak összeborzong, vagy kivirágzik a környezetedben. Ez tény! Ezt mondja Jézus Krisztus 2000 év óta, és mostanában kezdi mondani a legmodernebb tudomány.

De hogy kerül ez a szószékre? Miért mondom én mindezt el? Azért, szeretteim, mert - és most ne vegyétek rossznéven, hogy így mondom - egy sajátos szolgálat, vagy sajátos munka előtt áll itt szinte minden férfi és nő. A nagytakarítás ideje következik. A tavaszi, a húsvéti nagytakarításé. Talán már be is ütemezted a szobádat, a szőnyegeket, a sarkokat, a kamrádat. Férfitestvérem, talán már elkészíted a metszőollódat, hogy a kertbe kimégy, hogy szétdobálod az el nem olvadt havat, hogy a pincét vagy padlást rendbe teszed; és jön majd a fodrász és egyéb, hogy húsvétra minden szépen kitisztítva, kitakarítva legyen. Jó is ez, de hadd kérjelek titeket - s kérem a saját szívemet is - csináljunk egy kis munkarendet! Próbáljuk ezt megtenni a jövő héten. S aztán van még egy hét, amit mi így nevezünk, hogy a "nagyhét". Ha jövő héten kitakarítottuk azt, amit kell, a nagyhéten szánjunk rá egy-egy órát este, és engedjük, hogy az Isten Lelke akkor minket takarítson! Engedjük be az Isten gondolatát a mi megkövesedett, titkos gondolatainkba, hadd tisztítsa! Azt mondja a héber levél az Isten Igéjéről: "Mert az Isten beszéde élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és elhat a szívnek és a léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig. Megítéli a szív gondolatait és szándékát." /Zsid. 4,12./ Hagyjuk az Ige alatt megítélni a gondolatainkat!

De nemcsak megítél az Isten gondolata, Igéje, hanem meg is gyógyít bennünket. Hogy is mondottuk az előbb- Mi volt a fő tétel? Az emberi gondolat sugárzó energia. Valami sugárzó energia-féle. Ha ezt merjük állítani, meri állítani a legújabb tudomány az ember gondolatáról, hogy sugárzó energia, sokszor tisztátalan sugárzó-energia, akkor hadd merjem állítani, hogy akkor milyen energia lehet az Isten gondolata! Az Isten Igéje pedig az Isten gondolata! Képzeljétek el, hogy milyen csoda történhet itt, hogy amikor mi az Isten gondolata, Szentlelkének sugárzó energiája alá állítjuk a mi tisztátalan gondolatainkat, amikor itt kétféle gondolat találkozik: a mi megtöppedt, megpenészedő, tisztátalan gondolatvilágunk, a mi rejtett, titkos gondolataink, és idehozzuk az ige megítélő, operáló kése alá, és Isten tisztító gondolata alá -, mert Isten gondolata is sugárzó, tisztító energia, erősebb, mint a mienk, akkor milyen csoda történik.

Egy héten át a szenvedő Krisztusról fog szólni az evangélium, Jézus megtisztító véréről.. "Megtisztít minket minden bűntől!" - ezt mondja János. Én tudom, hogy sokan gondolkoztak már ezen, hogy hogyan van ez, hogy "tisztít az Ige", nem értem, hogy van ez, hogy Jézus vére tisztít... Talán voltak olyanok is, akik egy kicsit úgy megborzongtak ettől, hogy ez a tisztító vér egy kicsit olyan pogányosan hangzik. Mi ez?

Nos Testvérek, ahogy nem tudja megmagyarázni a modern tudomány, hogy hogyan sugárzik a gondolat, de azt megállapította, hogy sugárzik -, úgy én sem tudom nektek megmagyarázni, hogy hogyan tisztít az Ige, és hogyan tisztít téged Jézus vére, amikor itt megfogod a kelyhet és áhítatos szível, tisztulásra készen megfogod, hogy egyed és vegyed, és igyad bűneid bocsánatára. Nem tudom neked megmagyarázni, de a magam életéből tudom és bizonyságot tudok nektek tenni - és tudom, velem együtt itt sokan -, hogy tény, valóság, hogy tisztít az Ige. Kisöpri a mi tisztátalan gondolatainkat. Talán elfelejted, hogy én miről szolgáltam itt, de mégis tisztábban mégy ki. Holnap megkérdi valaki, mi volt az Ige -, nem tudod, de tisztább tőle a szíved. Mint egy kosár, amiben szénpor volt. Belemeríted a vízbe, kiemeled, víz nem maradt benne, de a szénport kimosta belőle a víz. Lehet, hogy az "élő víz" kicsorog belőled, de közben tisztította a szívedet és az életedet. Lehet, hogy nem érted és nem értjük meg soha a titkok titkát, hogy hogyan tisztít Jézus vére - de tisztít!

Testvérek, én egy nagy tisztogatásra hívlak benneteket. Téged is, magamat is! Álljunk a tisztító Ige elé, tárjuk ki a szívünket és készüljünk arra, hogy Jézus bűntörlő Igéjével és szent jegyeivel - amelyben benne van a bűnbocsánat, mert megtisztít minket minden bűntől - azzal éljünk. Nem a "hogyan" a lényeg, hanem az a lényeg, hogy tisztít ! Nem az a lényeg, hogy hogyan sugárzik az én gondolatom, - sajnos sugárzik . De hála az Istennek, hogy az Isten gondolata is sugárzik, és az erősebb az én tisztátalan gondolataimnál.

Hozzuk az Isten megtisztító gondolata, Szentlelke és Igéje közelébe a mi életünket. Osszuk be együtt most egy kicsit a következő két hetet. Állapodjunk meg: jövő héten takarítunk, a következő héten takaríttatunk - hogy tisztább legyen a mi életünk!
Ámen
 

 

 

 

 

 

Szerkesztő: Mesi

Böngésző: Firefox, Chrome, IE 

és Opera

Indult: 2009.01.12.

E-mail:
emesetoth006@gmail.com

 

 

 

 

 

 
 

 

 

  

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

 

 

  

 

  

 

  

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

Link ajánló
 
Játékok
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!