Egy zimankós télen történt. Az Erie-tó felől hatalmas jégtáblák sodródtak a Niagara vízesés irányába. Az egyiken egy döglött birka hevert. Egy sas, amely az áramlat fölött körözött, észrevette, és nyomban lecsapott rá. Karmait mélyen belevájta a tetembe, és pengeéles csőrével egyik falatot a másik után hasította ki belőle. Időközben a jégtábla egyre közeledett az óriási vízeséshez, ám a sas továbbra is nyugodtan üldögélt zsákmányán.
Csupán időről időre arrafelé kémlelt éles szemével, ahol a víztömeg a sziklákról a mélybe zúdult. Jól tudta, hogy neki csak ki kell terjeszteni a szárnyait, és máris felemelkedhet a magasba.
A víz elkezdett pezsegni és kavarogni körülötte, s a jégtábla egyre hevesebben száguldott.
A vízesés felöl finom permet szállt fel, és megtelepedett a sas tollazatán. Ő azonban úgy vélte, még RÁÉR, még bekaphat egy hatalmas falatot.
Ekkor a jégtömb zuhanni kezdett. A sas a szárnyait emelgette, DE - NEM tudott felszállni.
A karmai egyszerűen belefagytak a birka széthasított, megmerevedett tetemébe. A sas hevesen csapkodott szárnyaival - de MINDHIÁBA. A jégtáblával együtt a mélybe zuhant, és ott lelte sírját.

De ma még lehet… ha ma olvasod ezt az üzenetet kedves testvérem, ma még teljesen átadhatod életed. Letéve mindent, ami nem kedves az Úr előtt!
Hagyva, hogy olvasszon ki belőled minden salakot…