Amikor Isten királyságának eljöveteléért imádkozunk, abból indulunk ki, hogy annak az országnak még el kell jönnie. De lássuk csak, vajon valóban így van-e? Vajon nemrég óta létezik már Isten országa? Hiszen Isten már király. Jézus Krisztus már nagyon régen azt mondta, hogy néki adatott minden hatalom Mennyen és Földön. Ez mindenesetre azt jelenti, hogy Isten országával kapcsolatosan nem egyedül a jövőre kell gondolnunk. Az Úr Jézus arra tanít bennünket, hogy imádkozzunk Isten országának eljöveteléért. Ugyanannak az imának a végén pedig felhív bennünket arra, hogy dicsérjük Istent ezekkel a szavakkal: „mert Tiéd az ország.“

         Tehát Isten országa már létezik. Mégis annak még el kell jönnie. Talán összehasonlíthatjuk ezt egy a II. világháborúról megírt könyvvel. Persze mindenki tudja, hogyan végződött ez a háború. A németek veszítettek. Mégis oly sok váratlan és lebilincselő eseményről olvashatunk a könyvben. Így van ez Isten országával is. Tudjuk, hogy Jézus Krisztus lesz a győztes, hogy Ő már most a király, hisz az ördög elveszíti a harcot. Mégis oly sok mindennek kell még történnie, hogy nagy izgalommal tesszük fel a kérdéseket: miként jön el az Isten országa? Miként történik meg az ördög feletti végleges diadala?

         Isten országának valóságos eljöveteléhez fontos eszköz az ima.

         Nézzük meg, hogy mit mond erről a Biblia. Isten országa, mint kifejezés, nem található meg az ószövetségben. Mégis tele van vele az ószövetség. Pl. a zsoltárok. Hiszen mily nagy lelkesedéssel írnak a zsoltárok írói Istenről, aki a világ királya, a Föld minden királyságán uralkodó király.

         „Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal.“

         Abban az időben igen meglepő kijelentés volt ez, hiszen az emberekben az a tudat élt, hogy minden egyes istennek egy külön országa van. Meglepő felfedezés volt, hogy Izrael Istene egészen más, minden más istennél. Igényt tart arra, hogy nemcsak egy ország felett uralkodjék, hanem az egész világ felett. A zsoltár világosan rá is mutat arra, hogy Izrael istene más, mint a nép többi bálványistene.

         Ézsaiás azt prófétálja, hogy az Úr új eget és új földet fog alkotni, ahol a farkas és a bárány egymás mellett legelne, és ahol nincs többé gonoszság és pusztulás. A jövő országának királya, amelyet Isten alkot meg, irgalmas lesz mindenkivel, aki segítség nélkül él. Törvényt és igazságot szolgáltat mindenkinek.

         Mikor Keresztelő János kijelenti, hogy elközelgett az Isten országa, szinte megrendül az egész nép. Valóban eljött az idő? Eljön Isten törvényt és igazságot hozni a földre? Itt van már a király közöttük? Ez a feszült várakozás még nagyobb lesz, amikor megjelenik egy rabbi, a názáreti Jézus, aki ugyanezt mondja, és általa és körülötte csodák történnek, amelyek rendkívüli dolgokra utalnak.

         Ez a Názáreti Jézus még nyomatékosabban adja elő a dolgokat. Pl. amikor a farizeusokkal vitázik a gonosz lelkekről, akiket kiűz az emberből.

„Amennyiben Én Isten lelke által űzöm ki a gonoszt az emberekből, úgy az Isten országa jelenik meg közöttetek.“

         A jövő béke országa, amelyet minden zsidó ember vár, Őbenne jelenik meg. De ez a várakozás óriási kiábránduláshoz vezet. Egészen másképp folynak a dolgok, mint ahogyan azt elvárhatták volna.

         Ha győz a király, kinek töviskoronát nyomnak a fejére, kinek királyi palástot húznak a hátára, hogy minél jobban kigúnyolhassák? Ilyen nevetséges király, sajnálatra méltó szegény ember! És úgy függ a keresztfán, mint valami gonosztevő! Akarat nélküli áldozatként hagyta magát lemészárolni. Csak nem ez akar békét teremteni a világon?

         Ez teljesen érthetetlen az emberek számára. Ostoba dolognak tartják mindezt, de ennek az az oka, hogy az akkori idők embere felületesen ismerte az ószövetség írásait. Hiszen az ószövetségben olvashatunk az Úr szolgájáról, akinek szenvedése által hoz békét e világra. De senki sem akar szenvedő király lenni. És senki sem akar egy szenvedő királyt. Látszat királyságnak nevezik azt, amit Jézus a világra hozni akart. Jézus azonban világosan megmondja Pilátusnak: „Az én országom nem e világból való. Ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának azért, hogy ne szolgáltassanak ki a zsidóknak, de az én országom nem innen való.“

         Ezt nem érti meg Pilátus. Csak nevet rajta.

         A Krisztus szó felkentet jelent. Királlyá felkentet. De olyan királyt, aki minden ellenségét elpusztítja. Azok, akik fellázadnak ellene, be fogják látni, hogy nem lehet vele gúnyolódni. Ez a király megalapíthatja királyságát, de igen különös módon. Rettenetes halált szenved, Még Isten is magára hagyja. Azért, mert te és én bűnösök vagyunk.

         Nem akarat nélküli áldozat volt Ő, hanem saját maga vállalta ezt a szenvedést, és a halált. Csak így diadalmaskodhatott a sátánon és a halálon, ezen a két ősrégi ellenségen. Bizony nagyot tévednek azok az emberek, akik gúnyolódva vonogatják a vállukat. Jézus Krisztus a király, és király is marad! Ezen pedig nemhogy ember, hanem maga az ördög sem tud változtatni! Ámen.

(TWR adásából)