1.

Mint a szép híves patakra  A szarvas kívánkozik;

Lelkem úgy óhajt Uramra, És hozzá fohászkodik.

Hozzád, ó! Én Istenem, Szomjam óhajt én lelkem.

Vajon színed elejébe Eljutok-e még, Istenem?

2.

Könnyhullásim lett énnékem Étkem éjjel és nappal,

Ha midőn ezt kérdik tőlem: Hol az Isten, kit vártál?

Lelkem erre kiontom És te házad óhajtom,

Hol a hívek seregében Éneklésben örvendezem.

3.

Én lelkem mire csüggedsz el? Mit keseregsz ennyire?

Bízzál Istenben, nem hágy el, Még majd örvendesz benne!

Mert énhozzám orcáját, Nyújtja szabadítását;

Én kegyelmes Úristenem, Mely igen kesereg lelkem!

4.

Örvénylése árvizednek És a zúgó nagy habok

Rajtam összeütközének. Mégis hozzád óhajtok;

Mert megtartasz úgy nappal, Hogy azért nagy vígsággal

Éjjelente zengem néked Éneklésben dicséreted.

5.

Én lelkem mire csüggedsz el? Mit kesergesz ennyire?

Bízzál Istenben, nem hágy el, Még majd örvedesz benne,

Mert nekem szemlátomást Nyújt kedves szabadulást,

Megmutatja nyilván nékem, Hogy csak Ő az én Istenem!