A család, akikhez a kutyus tartozott, nyaralni ment. De a kutyájuk nem mehetett velük.

Akire bízták, nem volt hozzászokva kutyákhoz.

A kutya meg szeretett volna arra menni, amerre ő akart. Az első séta alkalmával, egy óvatlan pillanatban kikászálódott a nyakörvből (amelyen mellesleg a neve és címe olvasható lett volna, már a kétlábúak számára...), és mihelyt szabad volt, elkezdett futni! Megfogni, utolérni nem lehetett! A hívást pedig eleresztette füle mellett...

Először minden rendben is volt. Futott, amerre látott, amerre jónak látta.

De aztán elérkezett az este... viszont vacsora nem érkezett, sem ennivaló, sem innivaló formájában. Talán ez ütött szeget a fejébe, hogy most hogyan tovább, hova, merre... Sehol nem
látott semmit, senkit, ami vagy aki ismerős lett volna.

Hol fog aludni? Ilyen helyzetben még egy kutyus is felfogja, milyen fontos a „saját helyünk”, a fedél a fejünk fölött.

A nagy szabadság kicsit túl nagynak bizonyult.

Hogy hova ment, mit csinált, soha nem fogjuk megtudni. De tulajdonosai szerencsére ültettek bele egy chip-et, amelynek segítségével meg lehetett állapítani, kihez tartozik, hol a helye... Mert a tulajdonosainak se volt mindegy, most mi lesz a kis négylábú szökevénnyel...

Hát az lett, hogy pár napon belül – és vajon milyen állapotban? – mégicsak megtalálták... Éhesen? Szomjasan? Boldogan, hogy valaki hívja? Hogy felfigyeltek rá?

Vajon hány szökevény kutya van, amelyiknek elvesztét jelentik a „mennyei portán”, amelyikért imádkoznak, hogy ne érje baleset, hogy kerüljön meg? És itt most igazi kutyákra gondolok, nem
átvitt értelemben, de lehet úgy is.

Ahogy egy kedves énekünk mondja:

Az Úr meghall imát – jóvolta ez, nem érdem...
Meghallgat engem is, ha hittel kéri szívem.

Igen, még egy kutyáért elmondott imádságot is... Mert Isten az állatokkal is törődik!

„Ki az közületek, akinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonja ki azt azonnal szombatnapon?” – mondta Jézus (Luk 14:5)

Ez a kutya megkerült, és valószínűleg különösebb ellenállás nélkül besímult új, ideiglenes környezetébe, egy kutyaketrecbe. Már nem kellett neki a nagy szabadság, ahol kedvére – de céltalanul rohangálhatott – talán a vesztébe.

Nagy volt az öröm, amikor a hatóságok jelentették, hogy megkerült! Épen, és éhesen! És még nagyobb volt az öröm, amikor a család hazatért a nyaralásból – és érte mentek a kutyusért! A család minden tagja örült – de a kutyus öröme szinte leírhatatlan volt! Visszakerült a helyére! Boldogan ment haza, oda, ahova tartozott!

Az emberek között is vannak, akik kievickélnek az „istrángból” – mert futni akarnak, amerre nekik tetszik. Az ember ugyan felfoghatja, hogy ez milyen viszontagságokkal járhat – még ha
járhatónak is látja az előtte való utat a nagy, csábító ismeretlenbe, magát pedig képesnek arra, hogy irányítsa körülményeit. De az ember is könnyen úgy járhat, mint négylábú barátja... és étel, ital, és fedél és biztonság nélkül találja magát.

Egy kutya számára fontos a helye, hogy ott legyen, ahova igazán tartozik.

Kedves embertársam, Te tudod, hol a Te helyed? És hogy mit jelent az Neked? Vannak, akik szeretnek Téged, akik gondodat viselik, hogy az est érkeztével majd érkezzen vacsora is, enni-
és innivaló formájában? És egy kényelmes fekvőhely, jószerint pedig még egy cirógatás is? Vagy kettő...

A helyünk nagy kincs! És az ember számára még többet jelent, hogy otthon legyen, a helyén, ahova, akikhez, és Akihez tartozik!

Előfordulhat, hogy emberek között valahogy nincs helyed... enni- és innivaló, és a szeretet jeleként egy kis cirógatás...

De minden ember számára van egy Hely, ahol tényleg otthon lehet! Ahova visszavárják, még akkor is, ha lerázott magáról minden köteléket, amely biztonságot jelenthetett volna neki – és
elkezdett futni, a nagy ismeretlenbe...

Akárhol is kötöttél ki, van Valaki, aki visszavár! Mindent megtett azért, hogy az elveszettek újra hazataláljanak! És még imádkozik is érted:

Ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: „Ő (Jézus Krisztus) ... mindenha él, hogy esedezzék értünk.” (Zsidók 7:25.)

És:

“Jézus pedig így válaszolt: Én vagyok az élet kenyere, aki hozzám jön, nem éhezik meg soha, és aki hisz bennem, nem szomjazik meg soha.”

Ez vonatkozik mindazokra, akik Őhozzá jönnek. De másnál nem találunk ilyen kínálatot, ígéretet!

Gyere haza! Engedd magad megtalálni! És ha igazán hazakerülsz, oda, ahol örök helyed van, akkor a Te örömöd még nagyobb lesz, mint ennek a megkerült kutyusnak az öröme – és a család öröme.

Mert „örvendezés van az Isten angyalainak színe elõtt egy bûnös ember megtérésén.” – – minden hazatért ember felett! - mondta Jézus (Luk 15:10).

El tudod képzelni, kedves embertársam, hogy még Te is tudsz örömet szerezni? És remélem, Te is megtapasztalod majd az igazi hazatérés mindent felülmúló, nagy örömét!

(Ford. Williams Alexanderné sz. Kmethy Anikó)